I see you blindly /Jikook ff. Befejezett✔

12.

○Írói pov.○

- De ez...biztos biztonságos ? Tudod, hogy én nem...nem látok, nem vagyok valami jó társaság, és szerintem apa sem engedne el.
- Először is, rohadtul jó társaság vagy, és bármennyi időmet veled tölteném, apud pedig megengedte nekem, hogy elvigyelek, szóval, mehetünk öltözni ? - Hangjában újból izgatottság csengett, mire Jungkook felsóhajtott, s elmosolyodott.
- Menjünk.

- Nagyon csendben vagy, van valami gond ?
- Nem, csak...- A fiatalabb zavartan megköszörülte torkát, és megdörzsölte tarkóját, majd felsóhajtott. - Nem is tudom, mikor ültem utoljára autóban. Vagy egyáltalán mikor jöttem ki legutóbb a kórház területéről. Mondjuk mindegy, mert nem is látom, hol vagyok, szóval szimplán csak a sötétséget unhatom.
- Jungkook...
- Bocsi, tudom, nem akartam lehangoló lenni.
- Nem, nem az, csak...nem szeretném, ha így gondolkodnál. Nem a szemed az egyetlen érzékszerved. Nem veszett el minden lehetőséged. - Rázta meg fejét hevesen, s pár gyors, rövid pillantást intézett a fiatalabb felé, ki fejét csak a támlának döntve hallgatta őt.
- De így nem láthatlak téged.
- Nem vesztesz vele sokat.
- Ne mondj ilyet. Bárki látott téged, es megemlített nekem, mindenki szóvá tette, hogy mi szép vagy, és hogy mennyire jól nézel ki. Komolyan, apa, a nővérek, még pár beteget is hallottam beszélni a gyönyörű rózsaszín hajú srácról a harmadikról. - Jimin zavart hangot hallatott, de nem igazán volt esélye megszólalni, mert a mellette ülő folytatta. - Tudod, eddig magamat akartam látni a legjobban, hiszen itt vagyok húsz évesen, és azt sem tudom, hogy nézek ki, csak mások leírása alapján. Egyszerűen életem során egyetlen egy arcot sem láttam, csak tapintottam, legalábbis a tiédet leginkább. Aztán most már...te vagy az, a te arcod az, amit én a legjobban látni akarok, csakhogy ez lehetetlen. - Sóhajtott fel lemondóan. Jimin tudta, hogy a fiú nem szereti, ha sajnálják őt, de egyszerűen nem tudott mást tenni. Főleg úgy, hogy tudta, hogy nem is tudja megadni neki azt, amire vágyik.
- Megígérem neked, hogy egyszer látni fogsz engem. Csak ne kételkedj bennem, találok rá módot. De most, elég a szomorkodásból, és hozzuk lázba az érzékszerveidet.
- Tudod, hogy ez rosszul hangzott ?
- Igen, de nem érdekel. - Vigyorodott el az idősebb, majd megnyomott egy gombot, amitől a tető szépen lassan emelkedni kezdett. Jeogguk amint megérezte, hogy a szél a hajába kap, meglepetten emelte a magasba kezeit, majd mikor érzékelte, hogy a tető nyitva van, meglepetten, ám szórakozottan éjjenezni kezdett. Jimin tényleg boldoggá tette őt. - Remélem tudsz énekelni.
- Na és te ? - Nevette el magát. Az út hiába volt hosszú, nekik mégis rövidnek tűnt úgy, hogy ezt együtt töltötték el. Jimin rengeteg fotót készített a fiúról a tudta nélkül, hiszen mindenképpen meg akarta örökíteni ezt a napot.

- Megérkeztünk. - A fiú leállította a motort, majd a mellette ülő irányába fordította fejét. Jungkook szemei lehunyva pihentek, s Jimin azt hitte, hogy már elaludt, így közelebb csúszott hozzá, s ujjaival kiseperte a fiatalabb szemei elől az odalógó tincseit, mire ő halványan elmosolyodott. A pink hajú kiszállt az autóból, majd átment a fiú oldalára, és közölte vele, hogy ne ijedjen meg, de most leveszi róla a cipőjét - a zoknival együtt - és felemeli, így csak annyi a dolga, hogy kapaszkodjon. Jungkook egy kicsit ellenkezett, de aztán megadta magát, arra hivatkozva, hogy ez már úgy is egy különleges nap, szóval nem sülhet el rosszul. Nem mentek messze az autótól, viszont ahogy haladtak előre, Jungkook már kezdte sejteni, hol lehetnek a hangokból ítélve, viszont el sem akarta hinni.
- Na jó, na jó, na jó. Ha tényleg ott vagyunk, ahol gondolom, én esküszöm, hogy azonnal hozzád megyek. - Szögezte le a fiú vigyorogva, mire Jimin is elnevette magát.
- Akkor majd holnap elmegyünk gyűrűt venni. - Mondta, majd a fiatalabbat lassa letette a földre, így érezhette a homokot lábai alatt. Élvezettel nézte, ahogy Jungkook boldogan ugrándozik, majd letérdel, hogy kezeivel is megtapinthassa, legalábbis ő ezt hitte, egészen addig, míg telibe meg nem dobta őt. Felháborodva kapott a fiú után, s terítette le a földre csípőjére ülve. Jeongguk nevetve ellenkezett, mikor csiklandozni kezdte, majd egyszer csak abbahagyta az idősebb, s szimplán a feje mellett támaszkodott kezeivel.
- Tudod, sosem voltam még tengerparton, bár azt hiszem, hogy ez látszik. Viszont, nagyon köszönöm, hogy most elhoztál ide, és igazából azt is, hogy velem vagy, mert úgy érzem, hogy ha nem ismertelek volna meg téged, még csak a kórház kapuin sem tettem volna ki a lábamat.
- Én köszönöm, hogy ismerhetlek. Minden egyes napomat fel tudod dobni. Már attól boldogabb leszek, ha csak bemegyek a szobádba és meglátlak téged. - Mondta kuncogva, majd a mosolygó fiú arcára simított, kinek meglpetesére, még egy rövid puszit is nyomott a homlokára, de rendkívül aranyosnak találta ezt a tettet, és egyáltalán nem bánta volna, ha többször is megtörténik, sőt...
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de szállj le rólam kérlek, mert összenyomsz. - Jimin szórakozottan elnézést kért, majd a kérésre le is gurult Jungkookról, aki amint ez megtörtént, fel is ült hátul megtámasztva magát kezein, s fejét hátravetve vett egy mély lélegzetet. Tetszett neki ez a friss levegő, a tenger illata, és csak többször akart ide eljönni, de csak és kizárólag Jiminnel. Feltápászkodott a földről, majd Jiminnek lenyújtotta a kezét, s várt, míg ő meg nem fogta. Felhúzta a földről, majd várakozóan nézett rá.
- Sétáljunk be a tengerbe. Nem kell messzire, csakhogy érezzem. - A pink hajú tette, amit kért tőle, s összekulcsolta kezeiket, majd elkezdte vezetni a tenger fele. Addig lépkedtek, míg majdnem a térdükig ért a víz, így nadrágjuk alját is súrolták a hullámok, de egyiküket sem zavarta. - Bánom, hogy korábban nem jöttem ki a kórházból. Tudom, hogy sok dolga van apának és aggódik értem, de nem haragudtam volna meg, ha olykor szervez valami programot kettőnknek. Viszont most már meg fogom rá kérni, és...ha neked sem gond, hogy velem vagy és figyelned kell rám, ha kijövünk, akkor szívesen megyek veled bárhova.
- Dehogy bánom, már mondtam, hogy szeretek veled lenni, ha nem így lenne, most sem lennénk itt. Oo és, mehetnénk majd moziba. - Az utolsó mondata után, csend állt be közéjük, majd Jungkook kuncogva felsóhajtott.
- Jimin. Nem tudom rémlik, de nem látok semmit.
- Mi ? Oh ne, ne haragudj rám, Kookie. Nem figyeltem rá, hogy mit mondok, kérlek ne haragudj.
- Nyugi, örülök, hogy elfelejted, hogy vak vagyok. Nem szeretem, ha máshogy kezelnek miatta, de ha még el is felejted, akkor tényleg a férjem leszel. - Nevette el magát. Tényleg nem zavarta Jimin megjegyzése, hiszen örült annak, hogy van végre valaki, aki nem válogatja meg a szavait, amikor vele van, csak azért, hogy ne bántsa meg esetleg.

- Na jól van, Kook, induljunk, mert apud kinyír, ha nem viszlek haza. - Megpaskolta a mellette ülő combját, majd felhúzta a földről. Nem csináltak igazán sok mindent, lényegében csak ültek a parton, néha sétálgattak a vízben, vagy enni mentek, de mindketten iszonyatosan élvezték az egymással töltött időt, ráadásul talán most beszélgettek egymással a legtöbbet. Mikor visszaértek a kórházba, Jimin felkísérte még Jungkookot a szobájába, majd elköszönt tőle. Ezután a fiú apjához ment hogy szóljon neki az érkezésükről, plusz váltottak még pár szót a napjukról, de Jimin azt akarta, hogy azt majd Jungkook mesélje el, így a férfitől is elköszönt és már ment is haza, hiszen reggel óta nem volt otthon, és még szeretett volna programokat csinálni a fiúnak, így minél előbb keresgélni szeretett volna ötletek után. Tagadni sem tudta volna, hogy mennyire kötődik hozzá.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Azt hiszem, kiteszem az összes részt innentől♡
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜