I see you blindly /Jikook ff. Befejezett✔

8.

○Írói pov.○

Jimin sietősen haladt a folyosón, vissza se nézve, nehogy ismét valami baj történjen. Mikor kiért a kórházból, az intézmény lépcsőjére ült le, tenyereibe temetve arcát. Visszhangzott a fejében, hogy a férfi, akit már többször is látott, ő Jeongguk apja. Viszont nem értette, hogy...hogy akkor miért a kórházban él. Viszont azt sem tudja elfelejteni, hogy a fiú ismét olyan közel került hozzá.
- Hát te ? - Hallatszódott egy meglepett, kissé rekedtes hang mellőle. Felkapta fejét a hangra, a fiú pedig leült mellé.
- Yoongi hyung, szia. Te miért vagy itt ? Történt valami ? Taehyung jól van ? - Szemei csillogni kezdtek az aggodalomról, mire a mellette ülő, a combjára simított.
- Nincsen semmi gond senkivel. Taehyung pedig kisimultabb, mint valaha. - Rázta meg fejét hitetlenül. - Nem tudom, mi történt vele, de biztos vagyok benne, hogy lefeküdt valakivel.
- O-oh...
- Mi az ? - Ráncolta össze szemöldökét, Jimin felé fordulva. - Talán tudsz valamit ?
- Nem.
-...Azt ne mond, hogy megint összeszűrtétek a levet. - Nevetett fel.
- Mi az, hogy megint !?
- Ugyan már, tudok arról a fogadásról. Taehyung nem tud titkot tartani részegen és elárulta még korábban. - Horkantott fel. Y Szóval !? Veled kefél ?
- Talán. - Kapta el tekintetét róla.
- Hmh...szép. Nem hibáztatom, hogy vágyik rád. Túl jó vagy az ágyban. A családunk két tagját már ágyba vitted, mi van veled Jiminie !?
- Megegyeztünk, hogy nem beszélünk róla. - Fordult vissza a fiú felé, szavai hallatán.
- Másnak nem is beszéltem róla. Tudom, hogy Tae kiborulna, ha megtudná, hogy lefeküdtünk egymással.
- Egyszeri alkalom volt és mindketten hibásak vagyunk. - Rázta meg fejét. Egy éve történt, mikor Taehyung szülinapján - mikor bulit rendezett - Jimin és Yoongi - aki történetesen Taehyung unokabátya - összekeveredtek és másnap reggel egymás mellett ébredtek meztelenül. Megbeszélték, hogy senkinek egy szót se szólnak, és nem is befolyásolta a kapcsolatukat.
- Tudom, tudom, bocsánat, hogy felhoztam. Egyébként csak anyához jöttem.
- Beteg ?
- Jimin. - Nevette el magát. - Mennyire figyelsz te rám ? Anya a kórház igazgatója.
- Mi ?
- Pedig említettem már, nem tudom, miért lepődsz meg. - Ingatta meg fejét hitetlenül. Jimin valóban elfelejtette ezt a tényt, viszont nem akarta, hogy a fiú anyja elárulja neki, hogy valaki festett az egyik szobában, mivel amint meghallaná, hogy az illető rózsaszín hajú, rájönne, hogy kiről is van szó.
- Bocsánat, elfelejtettem.
- Na de, miért is vagy itt ? - Biccentette oldalra fejét, ajkai egy apró mosollyal.
- Csak...csak Minjun miatt, bár még mindig nem mentem be.
- Nem is voltál bent nála a baleset óta ? -Ráncolta össze szemöldökét. Bár Jimin hazudott, mégis megfeledkezett róla, s már úgy beszélt, mintha tényleg ez lett volna az oka annak, hogy ő ott ült.
- De...egyszer csak az ajtóból láttam őt, aztán egyik este bementem és ott aludtam egy széken az ajtó mellett, de reggel már el is jöttem.
- Szerintem több időt kellene vele töltened. - Száját elhúzva rázta meg fejét, mire Jimin értetlenül tekintett rá.
- Hogy érted ?
- Minjun is meghallhatott volna. Én értem, hogy dühös vagy rá, amiért ezt tette két kislánnyal és amiért nem volt észnél, de ő az öcséd és most nehéz időszaka van, biztos vagyok benne, hogy eszébe jutott, hogy nem csak téged, de az életét is veszthette volna. - Jimin jól láthatóan elgondolkozott, s nem is válaszolt már a fiúnak, mivel megelőzte. Feltápászkodott, majd egyik kezét fiatalabb vállára tette, s úgy nézett rá. - Én most megyek, mert még sietek máshová is. Gondolkozz azon, amit mondtam. Szia Jimin. - Jimin intett neki, s még egy kis ideig ült ott a lépcsőn, majd végső döntésre jutva, nagy lendülettel indult vissza a kórházba. Most nem a vak fiú szobája előtt állt meg, hanem tovább ment, s a következő ajtón nyitott be, ahol azonnal elhalkult a beszélgetés.
- Jimin. - Kiáltott fel Minjun, mikor feleszmélt. Az anyukájuk is bent ült, ő is meglepődötten nézte idősebb fiát, hiszen annyira győzködte, hogy látogassa meg testvérét, és úgy tűnt már, hogy teljesen lehetetlen rávenni arra, hogy megtegye, de most mégis bent van a szobában és éppen az ágyban fekvő öccsét nézi, szinte sokkoltan, hisz még őt is meglepte, hogy ellent mondott magának. Minjun fejéről már lekerült a kötés, az agyrázkódásra utaló jeleknek már pár napja nyoma veszett, egyik lába gipszben volt, ahogy bal karja is. Hiába tudta, hogy mik történtek vele, mégis rossz volt ránéznie, annak ellenére, hogy már volt bent nála. A fiatalabb fiú láthatóan elszomorodott, mikor Jimin nem szólalt meg, s ezt észre is vette, így egyik kezét ügyetlenül felemelve, intett egyet, ami újra mosolyt varázsolt testvére arcára.
- Én most megyek es iszom egy kávét, Jimin kérlek maradj is Minnel, sietek vissza. - Felelte a nő, majd kifele menet végig simított a még mindig egy helyben álló karján.
- Nem...nem ülsz le ? - A pink hajú még mindig nem szólalt meg, de bólintott egyet, és elfoglalta anyja helyét. Csendben voltak egy kis ideig, Jimin az ablakon bámult ki, Minjun pedjg gondolkozott, egészen addig, míg megunta a beállt, szánalmas csendet, s felsóhajtott, majd fejét továbbra is lehajtva tartva, beszélni kezdett. - Én annyira...annyira sajnálom. Nem tudom, hogy miért ültem kocsiba, nem tudom, hogy miért ittam annyit, mikor tudom, hogy nem szereted. Én tényleg nem akartam...- Hangja elcsuklott, de folytatta. - nem akartam senkit se bántani, nem akartam bajt okozni. Nem akartalak téged is elveszíteni. Én...Ha tehetném meghalnék, minthogy ezt a helyzetet válasszam. Annyira rossz nélküled, Hyung. - Arcain folytak le könnyei, de véletlenül sem állította meg őket. Jimin azonban az utolsó mondatai hallatán felkapta fejét, s szemei kikerekedtek. Nem hitte el, amit hallott. Ő tényleg haragszik testvérére, de nem akarja, hogy...hogy meghaljon. Olyannyira elkeseríti őt, Minjun szavai, hogy a harag teljes helyét, átveszi az aggodalom. Ennek következtében, a székről feláll, s a fiatalabb félve kapta fel a fejét, mivel már azt hitte, hogy elmegy, de ő bemászott a fiú méllé az ágyba, s mellkasáa húzta öccsét, ki zokogásban tört ki, ahogy újra érezhette bátyját. Amilyen közel csak tudtak, úgy húzodtak méginkább egymás felé, közben persze ügyelve a kisebb épségére. Jimin az őt ölelő fején pihentette állát, míg annak sírása fokozatosan halkult el, s már lassan szuszogott, továbbra is szorosan ölelve szerettét. A pink hajúban csillapodott a feszültség, s már hiába akart volna haragudni, nem ment volna neki. Yoongi és Minjun szavai is rávilágítottak arra, hogy ez csak egy hatalmas hiba volt, amit nem lehet visszafordítani, de jobbá lehet tenni, es nem lehet ő az, aki még jobban mélybe taszítja a fiút, ki már így is eléggé rosszul érezte magát. Így hát, a dolgok változni látszottak.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Igen, tudom, hogy sokat késtem vele, de draftban ott volt a 8. Rész én pedig teljesen úgy emlekeztem, hogy ki tettem, de nem, mert még csa be sem fejeztem...szóval sajnáloom💜
Holnap érkezem a The experiment- következő részével, úgyhogy az lesz a karácsonyi rész, de...lehet, hogy gondolkozom rajta, hogy 25. És 26-án kiteszek belőle egy részt-💜
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜