I see you blindly /Jikook ff. Befejezett✔

4.

○Írói pov.○

- Az isten faszért csináljátok ezt, de komolyan. - Rivallt rá a két fiúra, kik teljesen nyugodtan reggeliztek a pink hajú asztalánál. Reggel hét órát jelzett az óra, vasárnap. Jimin mélyen aludt, de ébredezni kezdett, mikor csörömpölést hallott. Először nem vette figyelembe, mivel egyedül lakik, gondolta, csak valami leesett, amit rosszul pakolt el, de mikor mégegyszer megütötte fülét egy kis zaj, felriadt. Megdörzsölte szemeit, s míg kerített valami tárgyat, amivel megvédheti magát - ami ebben az esetben, egy baseball ütő lett - átgondolta, hogy bezárta-e az ajtaját, de biztos volt benne, hogy kulcsra zárta. Egy pillanatra megállt, mielőtt kilépett volna a szobája ajtaján, s összeráncolta szemöldökét, míg végig futott a gondolatai közt, hogy mégis milyen agyatlan betörő rabol reggel. Aztán amint kiért a konyhába, s meglátta, ahogy két barátja ott falatozik az asztalánál, nem érdekelte, hogy a barátai, használatba vette volna, a kezében lévő kemény tárgyat.
- Csak éhesek vagyunk, ne legyél már ilyen. - Szólalt meg Hoseok, miután lenyelte, ami a szájában volt.
- Milyen ? Mond mégis te hogyan viselkednél, ha azt hinnéd, hogy valaki betört hozzád ?
- Hát...bebújnék az ágyam alá. - Felelte elgondolkozva.
- Emlékeztek még a régebbi kapcsolatunkra, meg mikor megbüntettelek titeket, ugye !? Esküszöm, hogy ha mégegyszer betörtök a házamba, anélkül, hogy szólnátok, nem érdekel, hogy azt abbahagytuk, én megteszem. - Jimin mérges tekintetétől, a szavaitól, s az emlékektől, mindketten nyeltek egy nagyot, hisz tudták, hogy barátjukat fel lehet idegesíteni annyira, hogy megtegye, amit megígért. A három fiú ugyanabba a gimnáziumba járt, majd egy egyetemre is mentek. Ám még az egyetemi évek előtt, azon a nyáron elvesztettek egy fogadást, mi végett le kellett feküdniük. Hármasban, egymással. Azért vállaltak el az alkut, mert abban a hitben voltak, hogy nyerni fognak, de sajnos, vagy nem sajnos, ez nem így lett. Hiába beszélték meg, hogy elfelejtik azt a napot, egyiküknek sem ment, így megegyeztek abban, hogy ha valamelyiküknek szüksége lenne ilyesmire, akkor segítenek rajta. Be kell látniuk, hiába alacsonyabb tőlük Jimin, s rózsaszín a haja, ami aranyossá teszi őt, ő volt a legdominánsabb köztük, és az ágyban csak méginkább az volt, így egyértelműen ő volt felül, de nem ellenkezett a másik kettő, nagyon is élvezték. Azt pedig már be sem vallanák, hogy élvezték, ha durvábban bánt velük a pink hajú.
- Megbeszéltük, hogy nem emlegetjük. Olyan kínos néha visszagondolni, hogy te raktál meg minket, és nem fordítva. - Nyüszített fel Taehyung. Jimin lassan közelebb lépkedett, majd az asztalra könyökölt, állát tenyerén megtámasztva, közel hajolva a fekete hajúhoz, kacérkodva, féloldalas mosollyal ajkain szólt hozzá.
- Úgy érzed, elbírnál velem, Taehyung-ah ? Nem szeretted, mikor jó keményen benned jártam, hm ? Az élvezet teljes nyögéseid, nem erről árulkodtak. - Rákacsintott a döbbent arcú fiúra, majd a másikhoz sétálva, végig simított annak hátán, s lehajolt hozzá. - Na és te, Hoseok-ah ? Annyira szerettél lovagolni, nem de ? Főleg, mikor én lovagoltattalak, az igazán kedvedre való volt ám.
- Uram atyám. - Nyögte ki a legidősebb. - Baszki, hogy tudsz még mindig hatással lenni ránk !? - Jimin elkuncogta magát, majd felegyenesedett, s mintha semmi sem történt volna, ment is, hogy kávét készítsen magának.

Késő délután volt, mikor a kórházba ért, a festékeket letette egy takarító raktárba, amit még Mrs. Min említett neki, majd mikor lepakolt mindent, s kilépett a kis helyiségből szembe találta magát unokatestvérével.
- Jimin. Hát te ?
- Én csak...anyához jöttem, gondoltam megint itt van, és kíváncsi voltam, hogy jól van-e. - Felelte gyorsan, s részben igaz is volt amit mondott, hisz a napokban csak telefonon beszél szülőjével, ki próbáljs meggyőzni, hogy látogassa meg öccsét, persze sikertelenül. Apja még kiskorában hagyta el őket, nem állt készen az apaságra, így nem is hiányolja a férfit, mivel nem ismerte.
- És mit kerestél ott bent ?
- Csak a mosdót. - Rántott vállat, mire rokona összeráncolta szemöldökéty s az ajtóra mutatott.
- De hát ki van írva, hogy raktár.
- Nem figyeltem na. Mi ez a kihalgatás !? Inkább hadd beszéljek egy kicsit anyával. - Jin védekezően felemelte kezeit, majd a pink hajú mellé állva, sétáltak a megfelelő szobához. - Megteszed, hogy ki hívod ?
- Nem jössz be ?
- Nem. Mondtam, hogy nem vagyok hajlandó, találkozni vele.
- Nem lehetsz ennyire makacs. Ő az öcséd, nem lehetsz vele ilyen.
- Milyen ? Mond mégis te, hogyan viselkednél, ha a testvéred elütne két kislányt ? Nem bírok a szemébe nézni. Megannyiszor figyelmeztettem, hogy ne ittasan vezessen, és hogy figyeljen magára. - Jimin nem emelte fel a hangját, ideges volt, de alaphangszínén beszélt. Ezt tisztelték is benne, hogy nem lehetett kihozni a sodrából annyira, hogy kiabálni kezdjen, hanem csak nyugodtan, mégis érződtek az érzések, közölte amit gondol.
- Akkor is a testvéred. Nézd, én értem, hogy miért vagy dühös. Én is nehezteltem rá, de családtag, és ő is megsérült. Csak beszélj vele, vagy ülj le vele szembe. Hiányzol neki, és haragszik magára.
- Még nem...még nem tudok. Majd fogok, csak adjatok nekem időt. - Felelte halkabban. Nem volt biztos abban, amit mondott, de azt akarta, hogy unokatestvére ne zargassa őt, ezzel a témával. Tisztában volt azzal, hogy öccse tolószékbe került, mivel deréktól lefelé lebénult a baleset során, ám nem véglegesen, rendszeres gyógytornával újra járni tud majd. Egyik karja eltört, s enyhe agyrázkódást szenvedett. Sajnálta öccsét, de haragudott is.
- Jól van. - Sóhajtott fel. - Kihívom anyudat. - Bement, s egy perc se telt el, mire kilépett a szobából a nő.
- Szia Jimin, jó újra látni.
- Téged is, anya. Sajnálom, hogy nem látogattalak meg a napokban, csak az egyetem miatt, kicsit sűrű hetem volt. - Ölelte meg a nőt, és igaz, füllentett, de mit mondhatott volna ? Egy vak fiú szobájába szeretne már szinte beköltözni. Valósággal jobban hangzott, amit kiejtett ajkain.
- Persze, megértem. De azért remélem jól vagy, és nem terheled túl magad.
- Én jól vagyok, anya, de úgy látom, te fáradt vagy. - Húzta el száját. Sejtette, hogy szülője, mikor tudja, a kórházban tölti idejét.
- Minjunnak kell a segítség, szivem. Mellette kell lennem.
- Azért menj haza aludni néha, ő is kibír egy napot. - Felelte, észrevétlenül megforgatva szemeit. - De én most megyek. Csak azért jöttem, hogy lássam, jól vagy-e.
- Biztos, nem jössze be ?
- Nem...majd talán máskor. - Ingatta meg fejét, mire a nő szomorúan elmosolyodott, majd bólintott egyet, s miután elköszöntek egymástól, visszasétált a kórterembe, így a nyitott ajtón keresztül, mielőtt becsukódhatott volna az, Jimin benézett a szobába, s egy pillanatra összeakadt tekintete öccsével.

A pink hajú fiú, végül a kórház kis kávézó részlegén töltötte idejét, míg festeni nem indult. Mrs. Mintől tudta, hogy Jeongguk nagyjából hány órakor fekszik le aludni, persze az orvosa utasítása miatt, így amint kilencet ütött az óra, elindult, hogy összeszedje a szükséges dolgait, amiket magával hozott, majd halkan benyitott a megfelelő szobába.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜