I see you blindly /Jikook ff. Befejezett✔

Prológus

○Írói pov.○

A sötét kórházi szoba ágyán feküdt a síró csecsemő. A villámlások fénye világította meg a szobát, de az ég dörgésének hangja, s az ablakon kopogó, vízcseppek, mellyeket a vihar erős szele fújt neki, megijesztette a fiút, hiába nem látott semmit. Szeme be volt kötve, alig egy napja született, s ő nem láthatta, a Napvilágot, mint más valaki, nem tudta, milyen látni, így nem is tudhatta, hogy az, ami történt vele, rossz. A két ,,szülő,, s az orvos hangos viszálya beszűrődött a kórterembe, ahol a fiú is feküdt, a hatalmas ágyban.
- Nem visszük magunkal, nem akarjuk. - Hangoztatta, már sokadjára a nő, dobbantva egyet lábával.
- Nem tehetik ezt, ő a maguk fiuk.
- Nem tudunk felnevelni, egy beteg gyermeket. Nem vihetjük magunkal. - Felelte higgadtabban az apa, összeszoruló szívvel. A férfi szerette volna megtartani, felnevelni gyermekét, de feleségét jobban szerette, így parancsát, kérését mindig teljesítette, s ez most sem volt másképp. Úgy tett, mintha egyetértene feleségével, miközben kezei, háta mögött ökölbe szorultak, meg ne lendüljön a nő felé. Fellegzős és önhitt egy nő volt, aki látszat barátai előtt örömmel dicsekedett, ám de miután fény derült, a védtelen kisfiú vakságára, egyből eltaszította magától őt, megtagadva, hogy ő az anyja. Nem kellett neki, nem tartotta tökéletesnek, nem tudva, hogy a fiú tökéletesebb, mint gondolná bárki más. A nő, dühében megragadva a férfi kezét, húzta a kijáratig, minden szó nélkül ott hagyva az orvost, s gyermekét, kire az apa még gyorsan visszanézett, s szomorúan elmosolyodott, egy könny csepp folyt le arcán szeméből, annak tudatában, hogy most látja utoljára, szegény sorsú egyetlen gyermekét. Az ápoló, s a folyosón tartózkodók, kik végig hallgatták, s nézték az incidenst, mind szomorúan, elkeseredetten néztek rá a féri orvosra, majd a síró babára, kit a fal, üveges részén láthattak. Gyönyörű egy fiúcska lett, apjára hasonlít, anyjára semennyire, szeme nem látszik, de bizonyára az is csodaszép, csak úgy mint arca, törékeny kis apró teste. Az orvos sóhajtva egyet, be ment a babához, s leült a mellette lévő székre, hatalmas keze közé véve, az apró fiú, kicsiny mancsát, mire a Pici elhallgatott, a vihar hangos zaja ellenére. Mellette marad, a fiú itt marad. Erre az elhatározásra jutott a férfi. Nem engedi sorsára jutni a kicsit, nem viszi árvaházba, arra hivatkozva, vak, és éllátásra szorul, valaki olyanra, ki ért hozzá. Vigyázni fog rá, mostantól az ő dolga.
- Ígérem, mostantól nem esik bántódásod. Megteszek mindent, hogy biztonságban legyél...Jeongguk.

Sziasztok. Remélem tetszeni fog nektek ez a történetem is.🥺💜
A történetet, az ,,Itt vagyok,, című könyv ihlette. (Rendes könyv, nem wattpados) Aki olvasta, észrevesz, egy kis hasonlóságot, de alapjáraton, nem ugyanaz a két story, és a történések sem lesznek ugyanolyanok, szimplán egy-két dologban lehet észrevenni a hasonlóságot.
Ezt csak feltűntettem, mielőtt valaki plágiummal vádolna.
Máris érkezem az első résszel💜
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜