havas esőtől átázott szívek | bárányfelhős téli novellák

4. heather

– Te most tényleg ennyire fázol, vagy csak megjátszod? – vonta fel Alana a szemöldökét. – Mármint... Én nem láttam még embert így remegni.

– Ha kiröhögsz, én kibaszottul hazamegyek. – forgatta meg a szemeit Jared. Hiába vett fel két pulóvert, egy hosszúujjú pólót, és egy inget reggel, amire még felkapta a vastag kabátját, egyszerűen reszketett a hidegtől. A vékony sapka sem segített rajta, valamint az sem, hogy egy fél órával korábban sikeresen belelépett egy pocsolyába. Ha az utóbbi meg sem történt volna, talán akkor is pont így remegett volna, nem tudott mit csinálni magával.

– Nem rosszból mondtam. – vigyorgott Alana a hobbibolt előtt. – Egyszerűen csak nem tudtam, hogy fiú fázhat ennyire.

– Most én tehetek a genetikámról, baszod? – háborodott fel a fiú. – Menjek vissza az időben, és mondjam meg anyámnak, hogy figyu, nézd már meg a genotípusát is apámnak, mielőtt becsúszok a képbe, mert lehet nem lesz minden oké, vagy mi?

– Chill van Jared, nem kell felkapni a vizet! – a lány imádta megtalálni azokat az érzékenyebb pontokat, ahol Jared nem szerette, ha szurkálják őt. Alana sosem dobálózott ész nélkül beszólásokkal, mindig előre eltervezte, hogy a barátainak mit fog mondani, milyen helyzetben. Jarednek ráadásul különös figyelmet is szentelt.

– Ha megint Connor miatt késnek... – morogta orra alatt a fiú. Evanékra az utóbbi időben mindig várni kellett, ami a fagyban nem volt annyira sem szerencsés, mint amennyire nyáron még az volt. Hiába jöttek együtt Alanával, valami nem tűnt tökéletesnek.

– Hagyjad őket, szerelmesek. – rázta meg a fejét a lány. – Majd egyszer megérted milyen... Remélem. – a távolba meredt, épp arra, amerről a másik kettőte számítottak, majd pár néma perc után visszakapta a tekintetét a fiúra. – Van nálam egy plusz pulcsi, ha szeretnéd.

– Azért, hogy kinevess? – horkantott Jared. – Különben is, a te stílusod közel sem az én stílusom, én nem viselek fordros-bodros szirszarokat, nézz rám.

– Csihadj, megkeresem.

– De nem kell. – próbált Jared ellenállni a kísértésnek.

– Nézz már magadra, úgy remegsz, mint egy meghibásodott robotkutya.

– Mi a faszom ez a hasonlat?

– Csak vedd fel és ne sírjon a szád. – dobta Alana végül meg a fiút a sötétkék pulóverrel. Nem olyan volt, mint amilyenre Jared számított a lány megjelenését ismerve, a harsány nőiesség egyetlen szikráját sem mutatta magából a ruha, puha volt, és nehéz.

Jared hálásan húzta magára a felsőt, nem tudta eldönteni, hogy az anyagától, vagy az illatától érzi magát hirtelen annyira kellemesen, úgy, mint aki már nem fázik. A pulóver nagy volt rá, elég bő ahhoz, hogy másik kettőre ráhúzza, és annak ellenére, hogy semmiben nem hasonlított a lányra, Jared érezte, hogy ez bizony hozzá tartozik.

Két ütemet is kihagyott a szíve, ahogy magához ölelte a nagy melegséget.

– Köszönöm... – motyogta kissé bágyadtan a fiú.

– Nekem úgy sem kell igazán, tartsd is meg, nehogy tüdőgyulladásban meghalj itt nekem, vagy valami. – rázta meg a fejét, majd újra a távolba meredt. Jared nem tudta nem a vonásait figyelni, hiába ismerte már minden fejből, egyszerűen minden egyes alkalommal elkápráztatta őt a látvány.

Amikor a láthatáron feltűnt Evan és Connor, Jared nem tudta eldönteni, hogy Alana melyiküket vette észre először, csupán annyit látott, hogy amint megpillantotta őket, a tekintete felolvadt a saját hólevében.

Jared szíve abban a pillanatban nem a boldogságtól hagyott ki egy ütemet. Még azt is elfelejtette, hogy kinek a pulóverét viseli.