havas esőtől átázott szívek | bárányfelhős téli novellák

13. testvéri szeretet

Connor szobája közvetlenül Zoe ajtaja mellől nyílt, ez egy olyan dolog volt, amiről az akkorihoz hasonló pillanatokban nem tudták eldönteni, hogy boldoggá teszi-e őket, vagy féktelen dühhel fordulnának szüleik felé, miszerint azonnal csináljanak a helyzettel valamit. Connor még tisztán emlékezett arra az időszakra, amikor Zoe még nem töltötte be a tízet sem, és az ajtók mindig nyitvaálltak, ha tehették volna, még a kettejük között húzódó gipszkartont is kibontották volna, Zoe lelkében viszont az hagyott nyomot, amikor az ajtók sosem nyíltak ki. Más emberek voltak, más tervekkel, és amikor újra minden olyan nyugodttá vált, mint amilyen régen volt, mindketten rájöttek, hogy jobbak a résnyire nyitott ajtók, mint a teljes csend.

Connor éppen az ágyán fekve rajzolt, amikor a húga bekopogott hozzá. A fiú válaszként csak artikulálatlanul nyögött egyet, ami a sajátos módján csak annyit jelentett, hogy gyere be, nem vagyok meztelen. Zoe kezében egy-egy bögre forró teával támaszkodott neki a rajzokkal kitapétázott szoba falának.

– Megint egy portré Evanról? – mosolyodott el.

– Lehet, hogy messze van, de attól még lehet a múzsám. – vonta meg Connor a vállát.

– Igaz. – nyújtotta Zoe a majommintás sárga bögrét felé. – Szívás lehet, ha a másik a világ felén van a másik.

– Nemsokára haza fog jönni. – kortyolt bele a teába Connor. – Náluk meg van hosszabb szünet tavasszal, ha minden úgy alakul, akkor majd meg akarom látogatni. Meg kell nézzem magamnak azt a Bécset, ami ellopta tőlem. – ráncolta szemöldökét.

– Mikor érkezik? – Connor hiába paskolta meg maga mellett az ágyat, Zoe nem ült le.

– Tizenhatodika este. – ha kell, még azt is rávágta volna, hogy hány perc van a gép landolásáig hátra.

– Na, akkor el tudja fogadni anya meghívását egy közös vacsorára. Tudod, szeretné már megismerni, ha amikor bejön a szobádba, mást sem lát, csak az ő arcát. – kuncogott Zoe.

– Csak akkor, ha nem mutogatja meg neki a képeket arról, amikor meztelenül kimásztam a tetőre. – Connor egyetlen áthozott barátja sem tudta kiverni a fejéből a fotókat.

– Persze, hogy meg fogja mutatni. – vigyorgott Zoe a tetőablakhoz lépve. Connor szobája volt az egyetlen, ahonnan a biztonság látszatával ki lehetett mászni. – Nem megyünk ki megint? Tudod, most gatya maradhat, azt tartsd meg Evannak. – kacsintott a lány.

– Tudtam! Tudtam, hogy egy patkány vagy! – morgott a fiú. – Miért is hoztál volna teát és jópofiztál volna velem, ha nem akarsz tőlem semmit?

– Ilyen a testvéri szeretet. – vette igennek Zoe Connor rosszallását.