havas esőtől átázott szívek | bárányfelhős téli novellák

9. integrálás

A képen lévő összes feladatot megoldottam, és hiába vizsgázok 14-én, még mindig nem megy rendesen, szóval ezt vegyétek egy ventnek❤
Lesz még kémiás is, ne féljetek!! (22-i vizsga és holnapi zh gyere rám)

– Utálom, utálom, utálom! – verte Evan harmadszorra is homlokát az íróasztalába. – Mégis minek kell nekem az integrálás? Nem elegek a komplex számok, nem elég a határértékszámítás, meg a deriválás, nyilván ezt is meg kell tanulnom. Környezetmérnöknek készülök, nem matematikusnak az isten szerelmére!

– Ev, a deriváláson is átverekedtük magunk, ez meg ugyanaz, csak visszafele. – próbált Jared még egy kevés motivációt verni a barátjába, miközben a karórájára lesett, amin a mutatók minden bizonnyal azt mutatták, hogy már este tizenegy is elmúlt. Szíve szerint kimondta volna, hogy mára hagyják abba és majd folytassák másnap, de tudta, hogy Evan nem engedne az estéből, ha egyszer már nekiültek. – Nézd, kezdjük újra. – csapkodta meg az arcát. – Ezt a feladatot melyik módszerrel oldanád meg?

– Parciális? Mármint, parciális integrálás, igaz? Ennél kell behelyettesíteni az ismeretleneket.

– Helyes! – vigyorgott Jared. – Látod, már ez is megy. – És ezt?

– Törtekre bontás? – Evan ebben már nem lett volna olyan biztos, mint az előzőben.

– Pontosan! És ezt? – mutatott már a sokadik példára.

– Ez is parciális, nem?

– Nem. – rázta meg a fejét. – Becsapós volt, ez elemi.

– Sosem fog menni. – verte bele újra Evan a fejét az asztalba. Jared kezdett attól tartani, hogy csak egy agyrázkódással tudnak végetvetni az egésznek.

– Biztos fáradtak lehettek! – jelent meg Heidi a nappaliban egy-egy forrócsokival a kezében. – Evan, én hiába vagyok nővér, ma nem akarok a kórházba menni, ha már szabadnapos vagyok, szóval szerintem inkább hagyjátok mára és pihenjétek ki magatokat holnapra.

– De mi van, ha megbukok a vizsgán?

Evan szeretett mindig túlaggódni mindent.

– Nem érdekel, a matek sosem lesz fontosabb, mint a mentális egészséged, igaz Jared? – rakta le mindkét bögrét az asztalra.

– Igaz. – nézett a fiú hálásan Heidire.