havas esőtől átázott szívek | bárányfelhős téli novellák

6. hószünet

Evan morcosan fúrta bele arcát Connor mellkasába, amikor egyszerre szólalt meg a két fiú ébresztője. Kint még sötét volt, hiába közelítettek az óra mutatói vészesen a reggel hét felé, és leginkább egyikőjüknek sem volt kedve felkelni. Connor vékony felsője magával rángatta a Heidivel elszívott esti cigaretták füstjét és a ráborított kávé illatát, amit napok óta nem sikerült kimosni belőle.

Evan szerette a barátját attól függetlenül is, hogy legszívesebben adott volna neki egy másik pólót, ha Connor nem ragaszkodik annyira a sajátjához, már csak azért is, mert megnézte volna hogyan is fest a barátja legalább három számmal nagyobb ruhákban. Elképzelte, ahogyan a vékony végtagjai eltűnnek benne, és azt, ahogyan nem marad már belőle más, csak cigarettafüst és szeretet. Egy dologban lehetett csak biztos; nem létezik olyan szituáció, ahol nem élvezte volna ki Connor látványát egyből az első sorból, popcornnal és narancslével, talán még pár fényképet is készített volna róla, ha alkalma adódott volna erre.

Mert Connor Evan megfigyelései alapján mindenben jól nézett ki. Nem csak olyankor, amikor rendesen összekészülődött, hanem akkor is, amikor kócosan feküdt vele összebújva az ágyában, vagy éppen félmeztelenül hajolt felé izzadtságtól ragadósan, vággyal teli tekintettel. Még a gondolatba is belepirult.

Egyikőjük sem akart felkelni, nem akarták megszakítani a pillanatot, örökké biztonságban, egymást átölelve akartak maradni, mert ha valamiben, akkor abban biztosan megegyezhettek, hogy a világ egymáson kívül nem volt más, mint egy rideg és latyakos hely. Minden, aminek nem kellett volna lennie.

– Evan! Connor! – Heidi ezzel a felkiáltással kopogott be fia szobájába, a biztonság kedvéért várt pár másodpercet, majd amikor meggyőződött arról, hogy nem hall-e kapkodós készülődést, vagy pánikolós pusmogást, újra megszólalt. – Most mondták be, hogy hószünet lesz, nem kell bemenni az iskolába. Örüljetek, hogy van egy szabadnapotok, de majd mindenképp le kell takarítani a járdát, mert bokáig ér a hó!

Connor belemosolygott Evan nyakába, amitől a fiú alhasa megtelt apró, izgő-mozgó csomókkal.

– Majdnem elfelejtettem! – szólalt meg újra Heidi. – Csak holnap reggel jövök, duplaműszakom van, de azért ne kapjunk csendháborításért feljelentést!

– Anya! – kiabált ki rosszallóan Evan.

Heidi csak kuncogott az ajtó túloldalán, majd a két fiú már csak a bejárati ajtó záródását hallotta. Connor meg sem várta, hogy Heidi autója lehúzódjon a feljáróról, már lassan felcsúsztatta hideg ujjait Evan forró felsőtestén, amire a fiú csak egy meglepett, halk sóhajjal tudott válaszolni.