havas esőtől átázott szívek | bárányfelhős téli novellák

12. gay cousin

– Connorral nem csak jó haverok vagytok, mi? – szorította sarokba Evant unokatestvére, Jella. A többiek a nappaliban ülték körbe az asztalt egymással beszélgetve, míg Connor a gyerekekkel rajzolgatott a földön terpeszkedve. Evan csak megpróbált egy pillanatra kisurranni egyedül a konyhába, hogy írhasson Jarednek és Alanának a csoportba, hogy minden rendben van, látszólag senki nem sejt semmit.

Meglepte Jella kérdése, nem gondolta volna, hogy ennyire hamar fel fog neki tűnni, közben pedig mégsem érezte magát különösebben kényelmetlenül. Ha valakinek elmondta volna a távolabbi rokonai közül, az biztosan a bécsi lány lett volna, amióta csak az eszüket tudták, annyira össze voltak nőve, amennyire csak két ember össze tud.

– Miből gondolod? – kortyolt bele a pohár vizébe Evan.

– Ugyanolyan karkötőtök van. – bökött a lány fejével a fiú csuklója felé.

– Csak a barátságunkat szimbolizálja. – vonta meg vállát. Szerette volna még egy kevés ideig húzni az unokatestvére agyát. – Az egyik barátnőnktől kaptuk, mert amikor meglátta őket, ránk gondolt.

– Ha te mondod. – dőlt Jella a konyhapultnak. – De ott van az is, hogy nagyon belemásztok egymás aurájába. Az egy dolog, hogy a srácot most látom először, de abban biztos vagyok, hogy egy szimpla barátnál ez rettentően zavarna. Mindig, amikor egymás mellé ültök, minimum a térdetek összeér.

– Észre sem vettem... – gondolkodott el Evan, és nem hazudott. Egyszerűen Connorral annyira megszokták már egymás közelségét, hogy fel sem tűntek neki az ilyen apróságok.

– Meg egyszer sem hoztad családi hanukázásra barátodat, pedig Jareddel már akkor is jóban voltatok, amikor még itt éltünk. Tényleg, őt miért nem hívtad, ha már Connor itt van?

– A barátnőjével van. Különben is, Jared nem több, mint egy gombóc kanosság kínos megszólalásokkal, nem való egy ünnepi családi találkozóra. – kuncogott. – Connor pedig sosem látta milyen is az a hanuka, meg érdekelte, ezért hívtam el.

– Nekem ez akkor sem tiszta így. – lesett a nappalira Jella. – Nézd meg, most is hogyan néz téged. Nem tudom eldönteni, hogy ez a kérlek gyere vissza, kell a meleged, vagy az annyira szeretlek, hogy azt el sem tudom mondani tekintet, de senki nem nézne egy haverjára így. Különben pedig te is pont így nézel rá.

– Nyertél-nyertél! – tette fel védekezően a kezét Evan. – Tényleg nem csak barátok vagyunk.

– Mikor? – csillant fel Jella szeme.

– Másfél éve? – vakarta meg zavarában Evan a tarkóját. – Csak azért nem mondtam, mert nem tudom, hogyan kellett volna. Mindenki az életemben magától jött rá és...

– Tudod, hogy mennyire imádlak, de nem kellett volna ennyire lenézned a képességeimet. – igazította meg a frufruját. – A mindenkibe most már én is beletartozok.

– Ugye azért a többiek nem sejtik még szerinted? Mármint... nem tudom, hogyan reagálnának, és fontosabb a béke, mintsem az orrára kössem Luisa néninek, aki a világ másik felén lakik, és ötévente egyszer esik be találkozóra.

– Nem, szerintem még csak nem is gondolnak ilyenekre. – rázta meg Jella vigyorogva a fejét, majd az orra alatt motyogva még kiegészítette mondanivalóját. – Tudtam, hogy elég nagy a család két gay cousinnak.