havas esőtől átázott szívek | bárányfelhős téli novellák

20. különkiadás

Mert megérdemlem :D

Leroy bá' a tanári ablaküvegének dőlve nézett ki az ablakon. Figyelte a hóba is kimerészkedő, időjáráshoz nem öltözött diákokat, az elvetemülteket, akik a felfagyott betonpályán is megkísérelték a kosarazást, és a megszokott négyest a fa alatt... csak éppen Connor nélkül.

– Ennyire érdekesek? – lépett a tanár mellé Washington kezében egy-egy gőzölgő bögrével.

– Csak szeretem hang nélkül nézni őket. – vonta meg a vállát a férfi. – Olyanok, mint a régi képernyővédőkön ugráló színes buborékok. Egyszerűen nem tudja az ember levenni róluk a tekintetét.

– Nem tudom, én azért jobban élvezem őket, amikor órán vannak. – nyújtotta Washington az egyik bögrét a másik felé. – Főleg azokat, akik unott perceikben figyelnek is a leadott anyagra.

– Már ne haragudj meg, de ebben a korban én is gyűlöltem az angolt. A drámákat tanulni borzasztó, de előadni őket annál jobb.

– Hogy adod elő, ha nem érted miről szól?

– Figyelj, az értés itt van – veregette meg Leroy a mellkasát. – nem pedig itt. – mutatott a fejére, miközben mélyen a férfi szemébe nézett, majd újra visszalendítette a tekintetét a kintiekre.

– Ha te mondod. – vonta meg a vállát, majd Washington is épp oda nézett, ahova a másik.

A négyes hiányzó tagja éppen csak megérkezett, még két emelet magasságból is lehetett látni, hogy annyira sietett, amennyire csak tudott. Evan egyből fel is állt a padról, hogy a másikat üdvözölje. Először csak egy ökölpacsi csattant el köztük, majd a szőke fiú hátrafordult, mire Alana jelzett neki, ekkor egy ölelésben egy gyors csókot is elejtettek, majd együtt sétáltak vissza a fa kényelmes fél-takarásába. Az események alatt Jared feltehetőleg tett valami megjegyzést, hiszen Alanából nem telt volna ki, hogy csak úgy tarkónvágja barátját, de végül a pár másodperces közjáték után folytatódott minden, épp úgy, ahogyan előtte döcögtek az udvar eseményei.

– Szerinted tudják, hogy innen fentről tökéletesen látjuk őket? – kuncogott Leroy.

– Nem tudom miért próbálják még mindig tettetni, hogy csak barátok. – vonta meg a vállát Washington. – Mindenki, aki egy kicsit belegondolt, szerintem rájött már ezalatt a pár hónap alatt.

– Mondod ezt te. – bökte oda a férfi a másiknak. – Mondjuk ezt mi. – utóbbi szavai már jóval puhábban csúsztak le ajkairól, mint a korábbiak.

– Nem mintha olyan jól rejtegetnék.

– Most kikről beszélsz, róluk vagy rólunk? – mosolyodott el Washington.

– Számít ez? – lágyult el Leroy tekintete a gyűrűsujja köré csavarodó aranykarika láttán.