Dolce vita

X X I

És akkor, ott, abban a pillanatban realizálódik bennem, hogy mindvégig egy saját magam által kreált álomvilágba dédelgettem magam, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a dolgok hogyan is festettek valójában. Itt jön el az a pont, amikor úgy érzem, hogy kilépek ennek a rózsaszín, lebegő felhőnek az ajtaján, kulcsra zárom azt és soha többé nem teszem be oda a lábamat.

Minden értelmet nyer. A kimaradásai, a kiéhezetlensége – vagy éppen kiéhezettsége –, melyek éles váltakozása az utóbbi időszakban egyre gyakoribb. A furcsa viselkedése, az, hogy kezd visszatérni azokhoz a szokásokhoz, melyek a kapcsolatunk elején, az úgynevezett rózsaszín köd-stádiumban voltak jelen. Mindezt azért, hogy elrejtse előlem a szaros viszonyát. De most rábaszott, ohó, de még mennyire.

Mozdulatlanul, könnycsatornámban ragadt könnyekkel fekszem a ki tudja, hány ember által összemocskolt lepedők között akkor, amikor a víz javában folyik a zuhanyrózsából, akkor is, amikor az egy határozott mozdulattal elzárja a férjem és akkor is, amikor kinyílik a fürdőszoba ajtaja és egyre közelebbről hallom a lépteket.

Érzékelem, hogy megáll tőlem tisztes, nagyjából félméteres távolságra, így becsukott szemmel ugyan, de belekezdek a kis cselszövésem első lépéseibe.

–       Utálom a kurva szívecskéket. Totál kiborítanak – nyitom ki a szemeimet, de csakis azért, hogy megforgathassam őket. – Tök szánalmas, amikor szeretők használják egymás között, ezzel kifejezve a nyomorult románcukat – élem bele magamat teljesen a szerepbe és kezdek elgondolkodni azon, hogy a szerzői lét helyett miért nem inkább a színészi pályát választottam.

A hitelesség kedvéért meg a kezemet is széttárom, úgy ülök fel a matracon, kérdő tekinteteket intézve a férjem felé.

–       Mégis miről jutott ez eszedbe? – Érdeklődik, de én észreveszem, ahogyan megpróbál észrevétlenül az ágy lába felé sandítani, ám nem jár sikerrel: fotografikus memóriámnak köszönhetően a kötetet pontosan úgy helyeztem vissza, ahogyan ő otthagyta, így biztosan nem ebből fog rájönni arra, hogy lebukott. Arra, hogy az én szemeimben ő veszett fejsze nyele, és alig várom, hogy teljesen megsemmisítsem a lehető legnagyobb publikum előtt. Nem kell ide semmiféle magyarázat; nincs az az indok, aminek hatására megbocsájtanék neki ezért a gaztettért.

–       Csak elgondolkoztam a regényemen, amelynek a nyálas szerelem és az elárulás kavarodása a fő iránya – legyintek, már-már túljátszva a szerepemet.

A reggelihez úgy érkezünk, mint a férj és feleség, akiknél előbbi csalja az egyiket, utóbbi pedig erről mit sem sejt – bárcsak úgy lenne. Illetve, nem is, az sokkal jobban tetszene, ha mondjuk ebben a rohadt életben csak egyetlen egyszer valaki hűséges maradna hozzám!

–       Hogy telt az éjszaka? – Érdeklődik Camila, akire amint rávezetem a tekintetemet, valahogyan belső késztetést érzek arra, hogy belehúzzam a müzlis tálját abba az ocsmány fejébe. Na jó, igazából nem is ocsmány, inkább csak az arca mögött rejlő személyisége miatt tűnik annak, egyébként meg objektívan szemlélve egy gyönyörű nőről van szó, akinek a külseje akkor is csinos marad, ha a férjem félrelépett vele – ez az ő kinézetén nem változtat. Ellenben a személyiségéről sokat elmond, hogy képes volt kavarni egy nős férfival, de ez már más tészta.

Természetesen rögtön felismertem a kézírást, hiszen egyrészt nem szükséges grafológusnak lennem hozzá, hogy tudjam: egy nőies kézírást látok magam előtt, másrészről pedig tudom szűkíteni a kört; megannyi feljegyzést és irományt láttam már tőle – így hamar levágtam a helyzetet.

Ám ahelyett, hogy ezeket a gondolatokat most rögtön megosztanám a többiekkel – ezzel elvéve a showt már az elején –, inkább magamban tartom még egy kicsit későbbre, és kíváncsiskodására csupán egy titokzatos mosolyt öltök magamra.