- Ébresztő! - mormolta Chloe, mielőtt egy lágy csókot nyomott a nyakamra.
Válaszul csak felnyögtem. Eszem ágában sem volt felkelni.
- Jaime! - nyomott még egy csókot a nyakamra: - Ideje felkelni. - tette hozzá, majd elkezdett apró puszikat adni az arcomra, a homlokomra, az államra. Ahol csak ért.
- Még öt perc... - mormoltam, majd szorosabban magamhoz húztam, az arcomat még mélyebben a nyakába temetve. Olyan érzésem volt, mintha a mennyországban lennék. Soha nem akarok innen elmozdulni.
- Nincs még öt perc. - felelte, halkan kuncogva: - Már majdnem dél van, kihagytuk a reggelit. Lily és Mackenzie hívott, hogy merre vagyunk, mert elmehetnénk egy közös ebédre. - tette hozzá, miközben kicsit odébb húzódott és félre simított néhány az arcomba tapadt hajtincset.
- Menjenek ők ebédelni, én itt akarok maradni veled. - mondtam: - Úgyis már csak egy napot vagyunk itt.
- Ezért kellene felkelned, hogy tartalmasan teljen az az egy nap. - válaszolta.
Megerőltettem magamat annyira, hogy hunyorogva bár, de kinyissam a szememet, és rá nézhessek: - Biztos nem maradhatunk még itt? Mondjuk...örökre?
Felnevetett, miközben az arcomhoz nyúlt és ujjaival gyengéden simogatta azt: - Sajnos nem lehet.
Bosszúsan felnyögtem: - De ha visszamegyünk, akkor neked dolgoznod kell és nekem is kezdenem kellene magammal valamit. Nem fogunk tudni annyi időt együtt tölteni, és vigyáznunk kell arra is, hogy ki lát minket, mert a végén még börtönbe kell menned és látogathatlak minden nap. - panaszkodtam.
Chloe felhorkant a hosszas panaszkodásomon: - Ne legyél ennyire drámai... - forgatta a szemét: - Egyenlőre csak koncentráljunk erre a másfél napra amink van, és ha majd haza mentünk, akkor foglalkozunk az ottani dolgokkal.
Talán igaza van, és erre a kis időre el kellene, hogy engedjem azt ami otthon vár, de nem tehetek róla. Most először vagyunk úgy valahol, hogy nem kell azt figyelnünk ki megy el mellettünk az utcán, és lehetünk önmagunk mindenféle kétely vagy aggodalom nélkül. Ki tudja mennyi idő, mire otthon is megtehetjük ezt.
Csak bólintani akartam és elfogadni, hogy ez lesz viszont amikor arra került volna a sor, a következő szavak hagyták el a számat: - Ígéred?
- Ígérem. - bólintott, mire én lassan feltápászkodtam a fekvő pozíciómból, majd ásítottam egyet: - Már gondolkodtam pár megoldáson. - tette hozzá.
Ez szinte azonnal felkeltette az érdeklődésemet: - Igen? - kérdeztem: - Milyen megoldásokon?
Csak a fejét rázta: - Majd megbeszéljük, de most készülődni kell, úgyhogy én megyek zuhanyozni. - mondta.
Felsóhajtottam, legbelül érezve, hogy direkt teszi ezt velem, amikor megállt a fürdő ajtajában és a válla felett visszapillantva rám nézett: - Nem csatlakozol? - kérdezte, majd besétált a fürdőbe minden további szó nélkül.
Szinte azonnal felpattantam az ágyból: - Várj meg, jövök! - kiáltottam.
---------------------------------
- Túlságosan jó a kedved. - állapította meg Lily: - Mintha nem lennél önmagad.
- Most ezt úgy mondod, mintha bűn lenne a jó kedv. - vontam össze a szemöldököm.
- Nem. - rázta meg a fejét: - Ez másfajta. Még nem láttalak ilyennek. Sőt, kicsit Chloe is... - majd megállt és tátott szájjal bámult engem.
- Ne bámulj már. - szóltam rá a szememet forgatva.
- Jaime, te kujon! - vigyorgott.
- Jézusom. - ráztam a fejem: - Könyörögve kérlek, hogy soha ne használd ezt a szót. - mondtam ezzel próbálva leplezni azt, hogy arcom egyre csak vörösödik, de nem volt szerencsém.
