- Mit mondtál? - fordultam pislogva Alyssa felé.
- Ó, persze. Te nem tudtad... - mosolygott kicsit megszeppenve a hirtelen kitörésemen. Melissa mostanra már a teljes figyelmét ránk fordította, a szemen sarkából láttam, ahogy idegesen rágja a szája széllét, de ahogy Alyssa a mondanivalóját folytatva felváltva nézett rá és rám, egy mosolyt erőltetett az arcára: - ... ő itt az anyukám. Melissa Brown.
Melissa eddigi nyugodt arca hirtelen idegessé vált. Könyörgő pillantását nem volt nehéz felismerni, a szemében félelem csillogott. Nem tudtam eldönteni, hogy mi ijeszthette meg jobban, a tudat, hogy tudom, vagy az, hogy egy szavamba kerül és kitudódik a titka.
Vagyis én.
Hosszú másodpercekig csend uralkodott mindhármunkon. Alyssa pedig észrevehette, hogy valami nincs rendben, mert így szólt: - Miért fagytatok le? Minden rendben?
Én voltam az első, aki kizökkent a sokkból. Melissa küldött felém meg egy figyelmeztető pillantást, mielőtt megszólaltam: - Persze. - álltam fel a padról: - Mrs. Brown az egyik tanárom. - tettem hozzá.
- Ó, tényleg. Elfelejtettem, hogy téged is tanít. - gondolkodott el Alyssa: - De legalább már hivatalosan is ismered.
- Ms. Logan. - apró mosollyal az arcán biccentett felém.
- Persze. - erőltettem mosolyt az arcomra, majd ezt követően az első gondolatom az volt, hogy minél hamarabb el akarok innen tűnni, így csak ennyit tettem hozzá az órámra nézve: - Nekem mennem kell.
- Jaime, nem kell elmenned! - marasztalt Melissa, de hangja hiába volt visszafogott, tudtam hogy ideges.
- Nem úgy volt, hogy vársz valakire? - tette hozzá Alyssa.
- Változott a terv. Inkább haza megyek. - vágtam rá gondolkodás nélkül, miközben sietve emeletem fel a táskámat a padról: - Majd beszélünk. - néztem Alyssa-ra, megnyugtatás képpen, aki zavart tekintettel bólintott egyet: - Viszlát. - mormoltam oda Melissa-nak, majd hátat fordítottam nekik és elsétáltam.
Távozó lépteim után még hallottam a beszélgetésükből néhány szó foszlányt, de annyira nem tudtam fókuszálni, hogy fel sem fogtam az elhangzott szavakat. Csak mentem előre, miközben jobb kezemben a telefonomat tartva próbáltam megnyitni a névjegyzéket a telefonon, ami kihívás volt a megállás nélkül remegő kezem miatt.
Vezettem már idegesen, úgy hogy a szívem majdnem kiugrott a helyéről, de most úgy érzem elértem azt a pontot, ahol már nem vállalom be az egy órás utat haza felé. Bekanyarodtam az egyetem egyik mellék épülete mellett, ahol már nem volt akkora a forgalom, majd a hátamat a falnak támasztva vettem néhány mély levegőt, és tárcsáztam Chloe számát.
- Jaime? - vette fel a telefont.
- El tudnál értem jönni? - kérdeztem két levegővétel között.
Szerencsére Chloe nem kérdezett többet, bár tudtam hogy később majd fog. Ehelyett csak ennyit mondott: - Ne menj sehova. Egy óra és ott vagyok. - miközben hallottam, ahogy szedi össze a holmiját.
- Még nem végeztél? - szólaltam meg hirtelen. Teljesen elfelejtettem, hogy Chloe később végez, mint a másik suliban szokott: - Chloe, akkor nem kell..
- De igen. - vágott közbe: - Most indulok, maradjak vonalban addig?
- N-nem kell. - ráztam a fejemet remegő hangomra: - Megleszek.
Hümmögött egyet, valószínűleg ellenkezni akart, de aztán így szólt: - Oké, de ha bármi van hívj. - mondta, én pedig ösztönösen bólintottam nem foglalkozva azzal, hogy nem látja.
