- Jaime, rég láttalak! - mosolygott Dr. Bay, mikor beléptem a rendelőjébe, Rose néni szorosan mögöttem.
- Ugye milyen szép hetek voltak? - vigyorogtam, miközben otthon érezve magamat leültem a szokásos helyemre: - Remélem nem bántom meg ha ezt mondom, de nem hiányzott. - tettem hozzá a doki szemébe nézve, aki felnevetett a hozzászólásomon.
- Egyáltalán nem. - kuncogott: - Ms. Black. - köszöntötte a nagynénémet is, aki mosolyogva köszönt vissza, majd a doki ismét felém fordult és így folytatta: - Hogy vagyunk mostanában?
- Minden tökéletes. - vágtam rá azonnal, bármiféle hezitálás nélkül, mire Rose néni nem annyira diszkréten megköszörülte a torkát.
A doki felváltva pillantott rá és rám, mielőtt karba tette a kezét és ismét megkérdezte: - Szóval hogy vagyunk mostanában? - kicsit nagyobb hangsúlyt fektetve a szavaira.
Akaratomon kívül is fújtattam egyet: - Jól vagyok! Rose néni csak túlreagál dolgokat. - forgattam a szemem.
- Ne forgasd rám a szemed fiatal hölgy! - szidott le a nagynéném, mielőtt közelebb sétált hozzánk, kezét a vállamra fektette, majd a dokira nézett, aki kíváncsi tekintettel fürkészte az arcomat és folytatta: - Jaime stresszes időszakon van túl, többször is magas volt a vérnyomása.
- Csak épp hogy egy ici-picit feljebb ment! Nem volt semmi bajom. - érveltem.
- Jaime, az lehet, hogy akkor nem volt semmi bajod, de te is tudod, hogy ha figyelmen kívül hagyod az ilyen apróságnak tűnő dolgokat, akkor abból következik be a baj. - felelte Dr. Bay komoly, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Tudom, de...
- Jaime! - állított le Rose néni.
- Ez nem ér. Kettő egy ellen. - tettem karba a kezemet duzzogva.
Rose néni szórakozott pillantást vetett rám, mielőtt felelt: - Nem mintha bárki is melléd állna ebben a vitában.
- De, Chloe! - vágtam rá, mire úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg ezt hiszem: - Oké, talán ő sem.
- Biztos.
- Talán. - makacsoltam meg magamat.
A nagynéném csak megrázta a fejét, majd várakozón a dokira nézett, aki úgy tűnt élvezi a kettőnk közötti kis vitát, mert szórakozott mosolyt viselt az arcán, aztán az asszisztensére pillantott és így szólt: - Kérném Jaime korábbi leleteinek az eredményét.
Az asszisztens bólintott egyet, majd sietve gépelni kezdett, míg a doki leemelte nyakáról a sztetoszkópját és leült velem szemben: - Akkor nézzük. Mély levegő...
Sokáig tartott a kivizsgálás, már kezdtem azt hinni, hogy soha nem lesz vége. Dr. Bay minden lehetséges vizsgálatot elvégzett rajtam, miután újra átnézte a régi leleteimet a szívátültetés előttről és utánról is.
- Végeztünk? - kérdeztem, mikor már vagy öt perce nem történt semmi azon kívül, hogy Dr. Bay az előtte lévő füzetbe írogatott.
Rose néni, aki egy tőlem távolabb lévő székre ült le a vizsgálat idejére, éppen szólni készült, valószínűleg azért, hogy leszidjon, amiért türelmetlen vagyok, de a doki beelőzte: - A stressz faktor, ami a magas vérnyomást okozta, még az életed része?
- Nincs semmilyen stressz...
- Igen. - szakította félbe a nagynéném a helyzet puhítására tett próbálkozásomat: - Ez élete része és az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy esély van arra, hogy az is maradjon.
