- Pontosan hogyan kerültem ebbe a helyzetbe? - tűnődött Chloe, miközben tekintetével a két legjobb barátomat figyelte, akik egymást lökdösve és szidva próbálták betenni a csomagjaikat Chloe autójának a hátuljába.
- Hát... - kezdtem bele, de igazából nem tudtam, mit is mondhatnék.
Minden hirtelen történt.
Miután megbeszéltük Chloe-val, hogy elmegyünk életünk első közös nyaralására, nagyon izgatott lettem. Mit tesz ilyenkor az ember? Elmeséli a legjobb barátjának. Csakhogy az én legjobb barátom, egy határokat nem ismerő idióta, aki ezt meghívásnak vette és hiába mondtam neki, hogy a lehető legtávolabb állt a mondanivalóm a meghívástól, tovább makacskodott.
Úgyhogy velünk tart.
Mackenzie esetében ez egy kicsit másképp alakult.
Nem sokkal ballagás után - de tényleg, alig pár óra telt el - fonott szőke szakított vele, ami nehezen érintette a lányt. Természetesen Lily-nek nem sikerült befognia a száját, így Kenzie abban a reményben, hogy ez az út majd elfeledteti vele a könnyen jött - könnyen ment románcát, úgy döntött csatlakozik.
- ...sajnálom. - mondtam végül.
Eleresztett egy hosszú, fáradt sóhajt, majd mormolt valamit magában, amit sajnos nem értettem, végül határozott léptekkel megindult az autó felé és így szólt a két barátomra, akik továbbra is azon vitatkoztak, hogy kinek a csomagja kerüljön a felszabadított helyre: - Ha egy karcolás is esik az autómon, nektek annyi. Most pedig hagyjátok abba a veszekedést, és tegyétek be a csomagokat a kocsiba, vagy itt hagyom mindkettőtöket. - szólalt meg nyers, érzelemmentes hangján, amit már jó ideje nem hallottam, mert általában csak munka közben szokta használni.
A két idióta hirtelen elcsendesedett, majd szó nélkül tették, amit Chloe mondott nekik és miután bepakolták a csomagokat megszeppenve szálltak be a hátsó ülésre.
Chloe elégedetten csukta le a csomagtartót: - Ez is megvan.
- Minden egyes alkalommal lenyűgöz. - jegyeztem meg, mert tényleg elképesztő a hatása az emberekre.
Válaszul csak a szemét forgatta, majd így szólt: - Te is szállj be.
- Igen is hölgyem! - tisztelegtem, majd játékos vigyorral az arcomon léptem odébb az érkező ütés elől, amit a vállamra szeretett volna mérni, és sietve beszálltam az autóba.
Annak ellenére, hogy a csomagok pakolásánál nagy energiájuk volt, Lily és Mackenzie szinte már aludtak, amikor Chloe és én beszálltunk az autóba.
- Hosszú az út? - kérdezte Lily félálomban.
- 6 óra. - felelte Chloe, mivel csak ő tudta az úti célunkat. Hiába győzködtem, nem volt hajlandó elmondani.
- Keltsetek fel ha ott vagyunk. - mormolta, majd fejét az autó üvegének döntve lehunyta a szemeit.
Megráztam a fejem a legjobb barátom viselkedésén, Chloe pedig közben beindította az autót, és így négyen indultunk el a még üres utcákon keresztül, amiket csak az utcai lámpák fénye világított be.
Miután kiértünk a városból, Chloe egy rövid pillanat erejéig felém fordult, majd így szólt: - Nem alszol? Még sok idő, mire odaérünk.
Vállat vontam: - Nem akarom, hogy egyedül maradj ébren. - feleltem halkan, bár elég erőteljesen próbáltam nyitva tartani a szememet.
- Nyugodtan aludj. - kuncogott álmos tekintetem láttán: - Felkeltelek, ha van valami.
Egy pillanatig ellenkezni akartam, de végül a fáradtság legyűrt és csak bólintottam válaszul, majd a pulcsimat szorosabban magamra húzva dőltem neki az autó ajtajának, és nem sokkal később mély álomba merültem.
