- Komolyan Rose néni, te az év többi részében mit csinálsz? - nyögtem fel fáradtan, félretolva egy újabb kiválogatott dobozt.
- Dolgozom, drágám. - kuncogott.
- Tényleg? Mert nekem nem úgy tűnik. - néztem végig az irodában szétterülő papírkupacokon: - Inkább olyan, mintha mindent egy helyre dobáltál volna azzal a gondolattal, hogy majd Jaime megcsinálja.
- Lehet, hogy ez is benne volt a fejemben. - vigyorgott szórakozottan.
- Gondoltam. - forgattam a szemem.
- Ne panaszkodj. - érkezett rögtön a figyelmeztetés: - Nem is volt olyan sok, hamarosan végzünk. Plusz, legalább nem otthon ülsz és unatkozol.
- Nem unatkoztam volna. - mentegetőztem azonnal.
- Hát persze, hogy nem. - mondta: - Inkább be kellene ismerned az igazat ahelyett, hogy engem próbálsz meggyőzni.
- Tényleg nem unatkoztam volna. - ismételtem meg: - Viszont arról se tehetek, hogy Chloe dolgozik, Lily-nek meg állítólag valami dolga van. - morogtam.
- Miért ne lehetne dolga?
- Nem mondtam, hogy nem lehet. Csak az a furcsa, hogy nem mond róla semmit. Mindig mindent el szoktunk mondani egymásnak. - magyaráztam.
Rose néni felsóhajtott mellettem, miközben helyére rakott egy újabb dobozt. Körbe pillantva a szobán látta, hogy már csak kettő van hátra. Tényleg mindjárt végzünk: - Talán nem olyan fontos, amit csinál és azért nem mondta el. - érvelt.
Összevontam a szemöldököm: - Még azt is be szokta jelenteni, ha mosdóba megy.
- Akkor talán nem áll készen arra, hogy elmondja. - érvelt tovább: - Hosszú évek óta legjobb barátok vagytok, ha Lily életében történik valami, akkor biztos lehetsz benne, hogy el fogja mondani. Csak adj neki egy kis időt. - tanácsolta.
A nagynéném szavai pontosan emlékeztettek arra, amit Lily is mondott. Talán tényleg nem kellene tovább firtatnom a dolgot. Majd elmondja, ha lesz mit elmondania.
- Rendben. - sóhajtottam fel megadóan.
- Inkább beszéljünk arról, hogy mik a terveid? Holnapig kell visszajelezned az egyetemnek. Eldöntötted már, hogy mi legyen? - váltott témát.
Válaszul csak hátra dőlve elterültem a szőnyegen. Az igazat megvallva az utóbbi pár napban még csak eszembe sem jutott az egyetem. A véleményem nem változott és azzal, hogy úgy érzem Lily is titkolózik előttem csak megerősödött benne az érzés, miszerint ha elmegyek innen, akkor nem csak ki fogok maradni mindenből, de talán el is veszítem az embereket, akik mindennél fontosabbak nekem: - Nem akarok menni. - mondtam.
- Jaime... - érkeztünk meg egy újabb kioktatáshoz.
- Mégis mihez kezdjek magammal az állam másik végében, távolt mindenkitől, egy olyan szakon ami még csak nem is érdekel? - kérdeztem, mielőtt belekezdett volna.
- Egész életedben itt voltál ebben a kis városban. Nem szeretnél kicsit világot látni? - felelt kérdéssel a kérdésemre.
Csak megráztam a fejemet: - Más az, amikor az ember világot lát és más az, amikor fogja az addigi életét, és mindenkit maga mögött hagy. Ez nem én vagyok, soha sem voltam. - magyaráztam, miután újra felültem.
A föld mégsem volt annyira kényelmes.
Rose néni felsóhajtott, leguggolt mellém, kezét a vállamra tette és megszorította azt: - Én csak nem akarom, hogy később megbánd.
