- Lesz egy buli a művészetiseknek, most pénteken. - jelentette ki Liz felnézve a telefonja képernyőjéről, miután minden lehetséges hétvégi programot megkeresett, amit csak tudott.
- Nem érek rá. - tekertem a fejem: - Amúgy sem vagyok bulizós fajta. - tettem hozzá.
Bárcsak az lennék. Az azt jelentené, hogy nem kell visszafognom magamat azért, mert bármikor történhet valami.
- Na már, Jaime! - kérlelt Liz, de csak ráztam a fejemet.
- Mondom, hogy nem érek rá. - érveltem.
- Csak most az egyszer. - nézett rám könyörögve.
- Tényleg nem érek rá. - nevettem fel, nem is azért mert vicces volt, hanem egyszerűen csak ezt váltotta ki belőlem.
Liz továbbra sem tud a betegségemről és én szeretném, ha ez így is maradna. Bár sokszor magyarázatra szorulnak egyes tetteim, inkább hozok elő kifogásokat, minthogy megtudja, mert amikor egyetemre jöttem újra akartam kezdeni. Nem akartam, hogy az emberek máshogy nézzenek rám, sajnáljanak vagy úgy bánjanak velem mint egy kisgyerekkel, aki nem tud egyedül megtenni semmit sem.
Talán egyszer majd elmondom neki, de most még nem érzem szükségét.
Mivel tudtam, hogy nem fogad el ennyit magyarázatnak, tovább folytattam: - Alyssa-hoz megyek vacsorára. - mondtam.
- Ismerkedős vacsira? - kérdezte összevonva a szemöldökét.
- Aha. - bólintottam.
- Oké. Megbocsátva. - jelentette ki.
- Köszi. - nevettem fel a fejemet rázva, ahogy haladtunk végig az egyetem folyosóján.
- Még mindig nem hiszem el, hogy rokonok vagytok. - gondolkodott el a telefonját a táskájába csúsztatva.
- Hidd el, hogy én sem. - mormoltam megállva az egyik automata előtt, hogy vegyek magamnak egy üveg vizet. A táskámért nyúltam, hogy valamelyik részéből előkeresgéljem a korábban beleszórt apró pénzeket, amikor valaki oldalról szinte nekem csapódott és átölelt.
- Sziasztok! - Alyssa hangja törte meg a csendet.
Az ölelése váratlanul ért, még csak reagálni sem volt időm, mielőtt hátrébb lépett volna. Mosolyogva biccentett Liz-nek, aki viszonozta a gesztust, én pedig eredeti tervemnél maradva nyitottam ki a táskámat, apró után kutatva: - Szia. - böktem oda neki, tovább keresgélve.
- Reméltem, hogy összefutunk! - mondta: - Anya szólt, hogy pénteken jössz hozzánk. - vigyorgott.
- Az a terv. - bólintottam, majd megtalálva az apró pénzt, amit egész eddig kerestem ujjongva tettem hozzá: - Végre!
- Emiatt mondott le egy bulit. - panaszkodott Liz.
Nem volt szívem elmondani neki, hogy az nem csak emiatt volt.
- Majd legközelebb Liz. - forgattam a szemem.
- Tudom, tudom. - emelte fel a kezét védekezőn, majd az órájára pillantva így folytatta: - Mennem kell, Dave már vár. Majd később! - szólt utánunk a válla felett.
- Ki az a Dave? - kiáltottam utána kíváncsian, de már eltűnt a szemem elől. Alyssa-ra néztem: - Te tudod, ki az a Dave? - kérdeztem.
- Nem. - rázta a fejét.
- Talán jobb ha nem is tudom. - gondolkodtam el, majd kortyoltam egyet a vizemből.
- Szerintem is. - nevetett Alyssa, miközben egymás mellett sétálva indultunk el a parkoló felé: - Nem tudja, hogy beteg vagy? - kérdezte.
