One More Night

13. rész

Nagyot sóhajtott, majd hozzám intézte szavait:
- Jól van, azt hiszem, ennyi elég volt a mai napra, ideje hazamennünk. A többiek is most már rendben lesznek. - St. Van-ra pillantott, aki válaszul csak bólintott.
Felálltam és csendben követtem az épületen keresztül, csak az utolsó fordulónál néztem hátra, ahonnan még láthattam Vant. Ugyanott ült, ahol hagytuk és minket figyelt. Közben Lou is kijött az öltözőből és ott állt felette, mindketten utánunk bámultak. Majd egy méter és eltűntek a szemem elől.
Engedelmesen beszálltam az igazgatóval az autóba és hazáig nem szóltunk egymáshoz. Tudtam, hogy ez nagyon rosszul is elsülhet. Tudtam, hogy ez akár mindennek véget vethet. Szörnyen éreztem magam, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni sem őt, sem Vaniet..

Végül megtörtem a ránk nehezedő csendet az autóból kiszállva:
- Sajnálom.. - csak ennyit mondhattam, mert felemelte az ujját és intett, hogy menjünk be a lakásba.
Elhallgattam és felballagtam utána a lépcsőn, beléptünk az otthonába, majd a konyhába invitált. Egy ideje szótlanul néztük egymást, amikor megkérdezte, hogy kérek-e valamit inni.
- Nem, köszönöm, megvagyok. - feleltem.
Elővett a hűtőből egy üveget, szerintem alkoholos ital lehetett benne. Töltött magának, belekortyolt, majd letette a poharát a pultra és felém fordult.
- Szóval, te és Geumhyuk?.. - megköszörülte a torkát.
- Nem történt semmi, esküszöm. - szabadkoztam, de aztán újra elhallgattatott.
- Láttam, hogy néztek egymásra. - szünetet tartott, mire megint szóra nyitottam volna a számat. - De nem az én dolgom. - folytatta gyorsan. Értetlenül néztem rá. - Nem írattam alá vele semmilyen tiltó szerződést, 31 éves, nem szeretném, ha csak a karrierének élne.
Még mindig nem teljesen értettem, hogy ezzel mit akar mondani.

- Nézz rám, itt élek egyedül ennyi idősen.. - mutatott maga köré. - És igen, sokszor vagyok magányos, ezért a munkámnak élem, de ezt nem kívánom egyik idolomnak sem. Szeretném, ha idővel családot alapítanának és lenne kihez visszavonulniuk. Tudom, hogy ezt a rajongók teljesen másképp látják, főleg itt Koreában, és mind magának szeretné őket, de ezzel a gondolattal nem vigasztalhatják magukat az idők végezetéig. Amit mondani szeretnék, hogy én mindössze boldognak szeretném látni a srácokat a munka mellett, és ha ennek a forrása te vagy St. Van-nak, akkor nem fogok semmit szabotálni. De nagyon érzékeny lelkek vagytok mind a ketten, úgyhogy vigyázzatok egymásra.. És remélem ez nem jelenti azt, hogy a szívedben nekem már nem lesz hely.. - elhallgatott és az ablakra szegezte a tekintetét.
Könnyek homályosították el a látásom, és a szavai újra és újra átszaladtak az agyamon.

Felálltam, odaléptem hozzá és megöleltem.
- Köszönöm.. - kezdtem. - És mindig szeretettel fogok Önre gondolni, megmentett, otthont adott nekem és gondoskodik rólam.. - lassan találkozott a tekintetünk. - Egy új lehetőséget, egy új életet, egy új világot nyitott a számomra. Mindig hálás leszek ezért..
Szája egy kis mosolyra görbült, szeméből könnyek gördültek le az arcán. Így maradtunk még egy kis ideig és együtt szemléltük az éjszakai fényáradatba öltözött várost.
- Lefekszem aludni, ha nem gond.. - vetettem véget az idilli pillanatnak.
- Menj csak, én még elintézem néhány dolgot, aludj jól.
- Jó éjszakát! - mosolyogtam vissza rá.

Bezártam magam mögött a szoba ajtaját és hanyatt vágtam magam az ágyba. Csak néztem a plafont és a történtek jártak a fejemben. A telefonomért nyúltam és üzenetet címeztem anyámnak.

"Szia anya! Sajnálom, hogy nem írtam eddig, de nem lett volna mivel dicsekednem. Nem úgy mentek a dolgok, ahogy képzeltem, és nem akartam, hogy csalódottak legyetek. Megjártam a poklot, viszont most már talán sínen leszek. Képzeld, megint találkoztam Vanieval, továbbra is nagyon helyes pasi. Szeretlek titeket. Puszi, Liza"

Elküldve. Kézbesítve. Összeszorult a torkom. A mellkasomra tettem a mobilom és újra a mennyezetet néztem. Egyszer csak megrezzent a készülékem:

"Jajj, kincsem, úgy aggódtunk!.. Apáddal reméljük, hogy mostantól tényleg minden rendben lesz veled és még hallunk felőled!! Aztán nehogy teljesen elvegye az eszed az a cuki pasi!! Mi is nagyon szeretünk. Puszi, anya, apa"

Már épp sírni kezdtem volna örömömben, amikor újabb üzenetet kaptam:

"Áll még a holnap? 5-kor az A03-ban? :)"

A sírás sírva nevetéssé változott.

"Ott találkozunk! :D"

Az ajtóhoz léptem és résre nyitottam. Az igazgató a TV előtt ült és a telefonját nyomkodta. Egy rövid üzenetet írtam csak neki és a reakcióját figyeltem. Megnyitotatta,

"Ön a legjobb!!"

majd mosolyogva tette le a mobilját maga mellé. A TV-re emelte a tekintetét, és halkan felnevetve megcsóválta a fejét. Lassan visszazártam az ajtót, és alváshoz készülődtem.