One More Night

3. rész

Egy testőr kíséretében beléptünk az előcsarnokba. Mindenfele alkalmazottak nyüzsögtek, mint valami hangyák. Ble, utálom a tömeget és a felhajtást. Mélyen meghajoltak és illedelmesen köszöntek nekünk a személyzet tagjai, amikor észrevettek minket. Vagyis, köszöntek az igazgatónak. Engem inkább csak méregettek és átnéztek rajtam. Szerintem azok az összesúgások is beszólások lehettek, mázlijuk, hogy nem értettem őket. Tuti, hogy nekiugrottam volna valamelyiknek, ha a megmentőm nem vezet el onnan. Megfogta a karom és vitt magával, fel az emeletre, az irodájába. Úgy éreztem, mintha egy második esélyt kaptam volna, de ezúttal egy koreai apukával. Klassz!

- Szeretném, ha jó benyomást keltenél - kezdte a férfi kicsit szigorúbban. - Első körben szerzünk neked új ruhákat, vágatunk egy másik frizurát és keresünk szállást. Ha ezek már megvannak, megnézzük, miben tudsz segíteni nekünk, mivel tudsz hozzájárulni a céghez. Oké?
- Aha! - mondtam, de felét meg sem hallottam.
Az íróasztala mögötti forgós széken ültem és szórakozottan nézegettem a szegényesen dekorált, ám csinosan berendezett irodát. Látszólag mindennek megvolt a maga helye, egy ceruzát megmozdítva már tönkre lehetett volna tenni ezt a tökéletességet. Tettem egy próbát, kivettem az egyiket a tolltartóból, forgattam az ujjaim között, majd ferdén letettem a könyöklőre. Az igazgató szemöldöke egy pillanatra megrándult, de elnézte nekem. Miért?

Egy sor olyan kérdésem lett volna, amely ezzel kezdődik. És akkor még nem is sejtettem, hogy ez csak a kezdet.

- Gyere velem! - kérte tőlem a férfi.
Felpattantam és követtem a folyosók labirintusában. A harmadikra ráfordulva egy magas, izmos sráccal találkoztunk. Lazán volt felöltözve, bő, mintás pólót viselt egy feszülős, szakadt farmerral, haját egyértelműen beállították. Meghajolt, köszönt és már ment is tovább. Ahogy elhaladt mellettünk kiszúrtam a karját ékesítő tetoválásokat. Utána fordultam és meglepetésemre ő is ugyanezt tette.
- St. Van oppa.. - suttogtam, amikor végre feleszméltem és felismertem. Ő csak zavartan mosolygott, meghajolt és folytatta is az útját.

Akkor valami megmozdult bennem, még nem voltam benne biztos, hogy micsoda. Megvan az az érzés, amikor évekig bámulsz valakit a képernyőn keresztül, majd hirtelen előtte találod magad? Na, hát ilyesmi történt velem is, de a ténytől kisebb sokkot kaptam, a pillantásától hol kiment a vér az ujjaimból, hol forrt bennem.
- Ő a biasod, igaz? - bökött oldalba az igazgató. Én csak dermedten néztem a rejtélyes srác után, majd megráztam a fejem és lassan válaszra nyitottam a szám:
- Oolyasmi..
A férfi arcán elégedettség látszódott.

A napot a tervnek megfelelően töltöttük, ruhákat vásároltunk butikokban, jött velünk egy stylist is, aki összeválogatta nekem a szereléseket, majd mindegyiket fel kellett próbálnom, csak utána vettük meg. 4 duci zacskónk lett a végére, de el kell ismernem, hogy nagyon menő cuccok voltak bennük. Ezután a cég egyik fodrászához mentünk, ahol frufrut kaptam, lépcsőzetes stílust és piros színt a hajam végébe. Meg sem ismertem magam! Az irodába visszatérve az internetet bújtuk kisebb, fizethető lakás után kutatva a környéken, de egyik sem felelt meg az elvárásainknak.

- Ez baj.. Nagy baj.. - szörnyülködött az igazgató. - Hadd gondolkodjam.. Jelenleg nincs szabad dormunk sem, amit ideiglenesen felajánlhatnék.. Így egy választásom maradt..
Kíváncsian húztam fel a szemöldököm.
- Hazaviszlek munka után.
- H.. Hogyan? - nem hittem a fülemnek.
- Nem tehetek mást, nem hagylak magadra.
Egy pillanatra mintha meghatódtam volna.. Mintha könnyek gyűltek volna a szemembe.. Ah, biztos, hogy nem, nem vagyok én ilyen érzelgős!

A férfi az órájára pillantott.
- Figyelj, sok idő van még hátra, én pár napra előre dolgoztam, ma nincs igazán dolgom, körbevezetnélek és bemutatnálak akkor addig pár alkalmazottnak, mit szólsz?
- Legyen.
Valamiféle csalódottságot éreztem, amikor azt mondta alkalmazottnak, pedig nem tudom, mit vártam volna eme szó helyett.

Először a sminkesekhez mentünk, akiket megkért, hogy mutassanak meg néhány praktikát nekem. Igyekeztem minél jobban megjegyezni mindent, de nem volt könnyű, főleg a szemhéjfesték árnyalt felvitele. Anyám, na annál talán nincs is nehezebb!

Következő állomásunk viszont már a táncterem volt. Az igazgató csak egy tanárt kért meg, hogy társuljon hozzánk. A nagy tükrös helyiségbe lépve elállt a szavam. Sosem volt lehetőségem ilyen helyen gyakorolni! Király lenne, ha..
- Mutasd meg nekünk mire vagy képes! - szólt közbe egy ismerős hang.
..itt táncolhatnék..
Álltam ott bambán, azt sem tudtam, hogy mi van, aztán nyeltem egyet, zenét kértem és csak táncoltam. Lágyabb mozdulatokat erőteljesebbek, tudatosabbak követték, míg végül csak a választott dal és én léteztem..