One More Night

2. rész

Reggel zavartan ébredtem. Tekintetemmel keresni kezdtem jó öreg barátom őszes szakállát és piszkos, rongyos ruházatát. De Homin nem volt ott, nem ő keltett fel, nem hozott nekem kikukázott kaját. Kikeltem az ágyból és igyekeztem visszaemlékezni minden olyan tevékenységre, amit akkor csináltam, amikor még normális életet éltem. Felöltözködtem, befújtam magam dezodorral és parfümmel, majd a fürdőbe mentem. Megmostam a fogaim, felkentem egy kis sminket és megfésülködtem. Tűrhetően néztem ki, de azért szurkoltam, hogy ne találkozzak túl sok fontos emberrel. Kurva gáz lenne így összefutni mondjuk valamelyik idollal.

Tizenegy körül lehetett, amikor az igazgató értem jött. Kedvesen mosolygott, de nem tudtam kivenni belőle, hogy miért. Rühellem, ha valaki sajnál engem, szóval reméltem, hogy csak az új, tisztább, rendezettebb outfitem teszi. Kiválogattam a holmijaim, egy kis vászontáskányi maradt a végére. Bezártuk a szobát, lesétáltunk a lépcsőn, az igazgató fizetett a recepción. A bejáraton kilépve egy nyitott ajtós kis fekete limuzinba invitált be.

Hát gyerekek, nem csak kívülről, hanem belülről is rohadt jól nézett ki. Kényelmes volt és mindent megtaláltam benne, amire csak szüksége lehet az embernek. A férfi odaszólt a sofőrnek, aki azonnal gázt adott. Hagyta, hogy a szemeimmel feltérképezzem a környezetem és megnyugodjak, csak ezután szólt hozzám:

- Nos, beszélgethetnénk kicsit az úton. Mesélhetnél nekem magadról, a táncos múltadról vagy bármiről, amit szeretnél megosztani velem.

Továbbra is bizalomgerjesztő gesztusokat tett felém. Furcsa módon megbíztam benne, de a stílusommal meggyűlt a bajom.

- Ühm.. Igen.. A nevem Lisa.. 22 éves vagyok.. Magyarországról költöztem ide.. Már az elején kicsaptak minden műsorból.. Akarom mondani.. Jogosan kiejtettek, hogy az igazi tehetségek kaphassanak rivaldafényt.. Ezután nem vettek fel sehova, hogy pénzt kereshessek.. Így kötöttem ki az utcán, a csatornában és a híd alatt.. Egyébként pár éve még rákos is voltam.. Szeretek rajzolni, kosarazni és táncolni.. Régen tanárom is volt, mára már csak magamat képzem szorgalmasan.. De úgy tűnik még így is sza.. Szánalmas szinten állok.. - elhallgattam, nem tudtam mit kéne még mondanom.

Az igazgató türelmesen várt, majd mintha megérezte volna a bizonytalanságom, átvette tőlem a szót:
- Üdvözöllek Lisa. Sajnálattal hallom, hogy a műsorokba jelentkezett zsűrik nem láttak téged tehetségesnek. Pedig igenis az vagy, egy kis munkával még sokra viheted. Továbbá szomorúan veszem tudomásul, hogy egyik munkahelyre sem találtak alkalmasnak. - hangja kimért volt és nyugodt. - Ledöbbentett, hogy daganattal is meggyűlt a bajod ilyen fiatalon. Ha nem túl személyes a kérdés, teljesen meggyógyultál?
- Khm.. - köszörültem meg a torkom. - Igen, hosszú volt az út, de igen.
- Örülök neki - mosolygott a férfi, majd ujjait összefűzve és mellkasára téve hátradőlt. - Ha nem haragszol, lenne még pár kérdésem.

Bólintottam, hogy nyugodtan tegye fel őket.
- Említetted, hogy szereted a táncot, így arra merek következtetni, hogy a zenét is.
Ismét bólintottam, hogy igaza van.
- Érdekelne, hogy mikre szoktál táncolni és milyen zenét kedvelsz.
- Ühüm.. Hát, évek óta csak k-popot hallgatok.. Így főleg koreai együttesek koreográfiáit tanulom be és tökéletesig gyakorlom. Ezen felül persze vannak önálló ötleteim is.
- Érdekes.. - mélázott el az igazgató. - Mármint.. Lenyűgöző, hogy ezzel a technikával idáig jutottál. Van esetleg olyan banda az életedben, akiket mindenkinél szívesebben hallgatsz és akik zenéjére mindenkinél jobban szeretsz táncolni?
- VAV..

Az igazgató halkan felnevetett.
- Elnézést, csak nem számítottam erre a válaszra. A srácaink elég underratedek, tudod.. Pedig keményen dolgoznak..
A korábbi mosoly eltűnt az arcáról, szája sarka lekonyult és homlokán gondterhelt ráncok jelentek meg.

- Én.. - kezdtem volna, de megakadtam. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak vagy mit tegyek. Kétség viszont nem volt afelől, hogy valamit tennem kell. - Tudom.. De Ön nagyszerű cégvezető, jó gondját viseli a srácoknak. Talán ezért is bonthattak virágot az évek alatt. Meglehet, nem olyan híresek, de megérdemelnék. Másrészről, még így is rengeteg embernek, VAMPZ-nek, ők jelentik a mindent.. Ez már önmagában is nagyszerű teljesítmény, nem gondolja?
Ekkora egy hülyét! Ennél jobb nem telt ki tőlem basszus?! Nyaligép..
- De.. - adott nekem lassan igazat a férfi.
Ezúttal én mosolyogtam rá, ami látszólag jólesett neki, és a ráncok is elkezdtek kisimulni az arcán.

Az út további részében nem beszéltünk. Gondolataim is másfele terelődtek. Már csak az épület előtt leparkolva eszméltem fel. Csak álltam ott előtte, abban a pillanatban nem számított, mennyit kellett szenvednem addig.