One More Night

8. rész

Szerettem volna, ha már másnap lenne, hogy újra láthassam.. De az idő nem ment ám ilyen gyorsan, amikor nem vele voltam. Lassan lépdeltem a folyosókon, átadtam magam az épületen uralkodó nyugodtságnak. Hány óra lehet? Néhány staffos szédelgett még arra, de az igazgatót sehol sem láttam. Az előtér felé haladva kajaillatot szimatoltam, így abba az irányba mentem tovább. Ott várt rám a férfi, kezében egy zacskót tartott, benne műanyag ételdobozokkal. Barátságosan elmosolyodott, amikor meglátott. Nekem is fülig ért a szám, boldog voltam, úgyhogy semmit sem szégyellve odaugráltam elé.

- Hohó, mi ez a szertelen jókedv? Hyuk ilyen jól elszórakoztatott téged? - kérdezte és megborzolta a hajamat a fejem búbján. Miért nem lep meg, hogy erről is tud?! Egyébként értékeltem ezt a gesztust tőle, apáskodónak tűnt ugyan, de nem bántam. 
- Igen, sokat tanultam ma, hasznos órát adott nekem.
- Ezt örömmel hallom, viszont ideje mennünk. Elég későre jár ahhoz, hogy ne tudjak már főzni este, így vettem vacsorát! - mutatta nekem a fehér szatyrot.
- Szuper! - válaszoltam, majd a férfi átkarolta a vállam és kivezetett az ajtón.

Kellemesen meleg esténk volt, az égen már ragyogtak a csillagok. Az utca is esti fényekbe öltözött és az éjszakai élet kezdett kibontakozni. Meseszép és hangulatos volt minden, csak ámultam és bámultam, ahogy hazafele sétáltunk. Még mindig turistának éreztem magam, aki tátott szájjal kapkodja a fejét jobbra-balra, másfelől a szívemben mintha végre otthonra leltem volna.. Bizsergően hatott ez az ambivalencia, de élveztem.

- Lisa, megkaptad az SMS-em? - bólintottam. - Holnap a fiúknak betervezett fellépése lesz. Szeretném, ha részt vennél az előkészületekben, megnéznéd, hogyan dolgoznak az alkalmazottak és memorizálnád az ott látottakat.. - itt szünetet tartott, mert észrevette, hogy mereven nézem a földet és nagyokat nyelek.
Basszus! Bent leszek a srácoknál, közel kell majd mennem hozzájuk, hogy mindent jól megfigyelhessek.. Sőt, lehet meg is fognak szólítani, hiszen nagyon közvetlenek.. Ráadásul kész forgatag lesz az öltözőben..
- Ne aggódj már ennyire, nem lesz baj, nem fog megenni senki sem, ügyes leszel! - nevette el magát az igazgató a kétségbeesett fejemet látva. Nem nyugtatott meg, hogy őszinte legyek.
- Én.. Félek.. Nem szeretnék csalódást okozni.. Vagy útban lenni.. Senkinek.. - nem mondtam tovább, mert a férfi hirtelen megállt, a karom után nyúlt és maga felé fordított. Kissé meg is szorította a kezem.
- Bízom benned, hogy helyt fogsz állni, eltökélt és talpraesett vagy. Igen, lehet, hogy kihívás lesz a számodra, de jó benyomást fogsz kelteni és hasznos tapasztalatokat szerzel majd a jövőre nézve, nyugalom.. - végig a szemembe nézett, őszintén beszélt hozzám.
Jó érzés volt, hogy valaki elismer és támogat. Illem ide vagy oda, megöleltem az igazgatót és a fülébe súgtam egy köszönömöt. Nem lökött el, ezt mindenképp pozitív és meghatározó pillanatként kellett elkönyvelnem.

A maradék utat vidámabb témákkal töltöttük ki és az este is jó hangulatban telt otthon. Miután felértünk a lakásba, egyből asztalhoz ültünk. Ne kérdezzétek név szerint mit ettünk, pedig mondta a férfi, de már nem emlékszem. Legyen elég az hozzá, hogy nagyon finom volt! Vacsora után elmosogattam, hogy ezzel is segítsek neki és ne tűnjek hálátlan, élősködő taplónak. Lefekvés előtt egy kis ideig még néztük a TV-t, csak ezután vonultam be a szobámba.

Jól esett néha a magány, főleg egy eseménydús és ingerekkel teli nap után. Folytattam a dolgaim kipakolását és átrendezését, hogy minél komfortosabbá váljon a helyiség. Még fali posztereken is gondolkodtam, de azért nem akartam átlépni  a határokat. Közben többször eszembe jutott az elkövetkező nehéz napom, hiába rettegtem tőle, mélyen legbelül vártam is. Muszáj végigcsinálnom, hogy az igazgatóval maradhassak, a cégnél dolgozhassak és többször láthassam a fiúkat.. Sőt, lehet még az egyik videójukban is látható leszek majd.. Mint Ateam alkalmazott..

Leültem az ágyamra és rákerestem néhány sminkes videóra, koreai kifejezésre, hogy ne tűnjek teljesen bénának. Nem tudom mennyi időt töltöttem el ezeken görcsölve, de kisvártatva azon kaptam magam, hogy mindenhol szemfestéket és hangul betűket látok. Azt hiszem ennyi elég lesz mára, mielőtt még megzizzenek, muszáj pihennem is. Pillanatok alatt lezuhanyoztam, felöltöztem pizsibe és bebújtam a meleg takaró alá. Álmomban a szüleimet láttam, akikkel azóta nem vettem fel a kapcsolatot. Szomorúak voltak, anyám minden nap sírt utánam. Borzasztó volt így látni őket. Csak magamra gondoltam, amikor elhagytam őket. Támogattak ugyan, de azt nem tudták, hogy azóta élek-e vagy halok. Az álombeli énem úgy döntött, hogy küld nekik egy jelet..