One More Night

4. rész

Mire a koreográfia végére értem vékony csíkokban folyt rajtam a verejték és levegőért kapkodtam. Felszabadultan fejeztem be az előadásom. Taps hallatszódott mögülem, a tükörből láttam, hogy az igazgató az. Odafordult a koreográfushoz, váltottak pár szót, majd odasétált hozzám.

- Jó hírem van, ő is ígéretesnek talált téged a bemutatkozó táncod alapján. Látod, van érzékem a tehetségekhez! - mosolygott rám félszegen.
- Az már biztos, a VAV is csupa jó adottságú tagokból áll! - nevettem el magam miközben a nyakamat törölgettem. Tetszett neki az elismerés. Csekkolta az időt, és komoran vette tudomásul a látottakat komótos bólogatás közepette.
- Ideje hazamennünk, remélem bízol bennem ennyire... - homlokán ismét ráncok jelentek meg.

Úgy hiszem félt, hogy mit gondolok róla, lakására kísér egy fiatal lányt... Valljuk be, jogosan aggódott, de valójában nem volt oka rá. Annyi mindent tett már értem, nem tudtam róla rosszat gondolni, jó embernek véltem.
A tekintetét kerestem és őszintén megmondtam neki, hogy bízom benne teljes mértékben. Megkönnyebbültnek tűnt utána.

Lekapcsoltuk a terem világítását és kiléptünk a félhomályos folyosóra. Néhány lámpa égett már csak, minden harmadik. Alig mentünk pár lépést, amikor hirtelen valami nedves, puha dologba ütköztem. Mi a szar?! Fekete, piros és kékes foltokat láttam csak magam előtt. Megfogtam az akadályt és óvatosan eltoltam magamtól. Egy kigyúrt, teletetovált felkar volt az! Ugye nem?.. Naná, hogy de.. Sikerült megtapiznom St. Van karját, hogy lehetek ilyen szerencsétlen?!

- Szia, St. Van vagyok. - hajolt meg előttem. - Azt hiszem már találkoztunk egyszer. - tette hozzá széles mosollyal.
- Szia.. Igen.. Szia.. Geumhyuk.. Ne haragudj az előbbiért.. Én csak.. Egyébként Lisa vagyok.. - teljes zavarban voltam, azt sem tudtam mit makogok neki.
- Örvendek a találkozásnak. Most mennem kell, remélem még összefutunk. Lehet, hogy megint lehetőséged nyílik majd közelről megfigyelni a tetkóim - nevette el magát a saját poénját kimondva.
- Edzeni voltál Van? - kérdezte tőle az igazgató.
Hyuk bólintott és már el is tűnt. Haragudhattam volna rá a csípős poénja miatt, de a cukisága felülírta ezt a szándékom.

Kifele menet a még műszakban lévőktől sorban elköszöntünk, mindenben követtem a férfi példáját, hogy jól neveltnek tűnjek. Kint párás, nehéz volt a levegő, szinte fájt a tüdőmnek. Nagy zápor lehetett, de még most is csöpörgött kicsit.
- Kérsz ernyőt?
- Neem, megleszek így is, nem megyünk olyan sokat gyalog, igaz? - utasítottam vissza a lehető legudvariasabban.
- Igaz.
Ugyanabba a fekete autóba szálltunk be és elindultunk az éjszakában. Egész úton az ablakon bambultam kifele: Szöul gyönyörű fényekben tündökölt, a színes pontok fura játékot űztek a szememmel. Lámpák, fényszórók, kijelzők mindenfele.

Nem telt el sok idő és már meg is álltunk egy menő, modern lakóépület előtt. Hű, na az aztán csillivilli volt!  Kaput nyitott, majd fellifteztünk a lakásához. Akkor tudtam csak meg az igazi nevét, amikor láttam a bejárati ajtóra kiírva. Előkereste a kulcsait, majd beinvitált. Nem mertem beljebb menni az előszobánál, amíg nem jött be ő is és nem kapcsolta fel a lámpákat. Itt is minden rendezett volt: a bútorok ízlésesen néztek ki és otthonosan voltak elhelyezve.

Az előszobában csak egy nagy sötétbarna szekrény foglalt helyet. Innen nyílt a fürdőszoba és WC is. Ezután egy egybenyitott helyiség következett: a nappali és a konyha. Előbbiben a dohányzóasztaltól elkezdve, a bőrkanapén át a bőrfotelig minden megvolt. Falakat képek díszítették, a földön egy csinos kis szőnyeg hevert. A konyhában a pultot L alakban építették be, előtte állt egy étkezőasztal 4 székkel. Nem sok vendéget fogadhat az igazgató. A nappaliból két hálószobába vezettek ajtók, az egyiket gondolom vendégszobának tartotta fenn. Ide invitált be engem is. Segített lerakni a cuccaim, majd magamra akart hagyni, de a küszöbnél még megállt egy percre:

- Nézz körbe nyugodtan, pakolj ki, a konyhában leszek, ha kellenék. - mosolygott félénken. - Ja igen, ha bármit átrendeznél, szólj és segítek odébb rakni a bútorokat.
- Ez azt jelenti, hogy akár hosszabb időre is itt maradhatok? - kérdeztem meglepetten.
- Igen.. Khm.. Nos, örülnék a társaságnak. - ezzel a válasszal távozott a konyhába.

Csönd ült a helyiségre. Szavai visszhangoztak a fejemben, arra gondoltam, hogy milyen magányos lehetett előttem. Sajnáltam őt, mert egy szerethető ember... A szobában amúgy tetszett az elrendezés, nem akartam változtatni rajta. Kipakoltam gyorsan a holmijaim a szekrényekbe, felvettem egy szabadidős ruhát és kitámolyogtam a konyhába. Nagyon fáradt lehettem, mert az asztalnál ülve és az igazgatót figyelve pillanatok alatt bealudtam...