One More Night

14. rész

Reggel kimerülten, de izgatottan ébredtem. Az órára pillantottam, 9:32-t mutatott. Csend honolt a lakásban. Még volt durván hét és fél órám a találkozóig. Vagy ez most egy randi? Kimentem a nappaliba, de nem találtam az igazgatót. Átsétáltam a konyhába, ahol még félmelegen gőzölgött az asztalon a sült rizs. A tányér mellett egy kis üzenet várt:

"Elmentem vásárolni, majd jövök. Addig is, csináltam neked reggelit, kis álommanó."

Belapátoltam, majd rendet raktam a pulton és visszakullogtam a társalgóba. Nem nagyon tudtam, hogy mivel üthetném el az időt, ezért bekapcsoltam a TV-t. Az egyik adón pont a helyi híreket mondta be egy szívélyes fekete, hosszú hajú hölgy, egy másikon kdramat vetítettek, de sajnos egyik sem volt olyan élvezetes, mivel felét sem értettem annak, ami elhangzott bennük. Már épp ki akartam kapcsolni, amikor egy üzenetet érkezett a mobilomra:

"Vacsorára bulgogi és boricha? :)"

- Ha tudnám mik azok, Van! - horkantam fel. Következő pillanatban már a böngészőt bújtam, marinált, grillezett marha és árpatea lesz a menü, mint kiderült.

"Hm, jól hangzik!! ;)"

Küldtem el a választ. Kulcszörgésre lettem figyelmes, majd kinyílt a bejárati ajtó. Felpattantam a kanapéról és segítettem elvenni a zacskókat a férfitól.

- Jó reggelt! - vigyorogtam rá.
- Reggeeel? - nevetett. - Már 11 óra van kisasszony!
Levette a kabátját és a cipőjét, majd a konyhába indult, hogy elpakolja, amiket vásárolt.
- Az a rózsaszín zacskó a tied. - mutatott a széken lévő szatyorra, amely ruhadarabokat rejtett. - Gondoltam örülnél nekik, biztos vagyok benne, hogy el fog állni Geumhyuk szava, ha ezekben meglát! - nevette el magát ismét.
Egy elegáns, deréktől lefele bő, térdig érő, világoskék, virágokkal díszített ruhát választott nekem, hozzá illő magasított sarkú cipővel.
- Gyönyörűek! - mondtam, miközben magamhoz fogtam őket.

- Arra gondoltam, hogy felmehetnénk a Namszan hegyre mielőtt elviszlek a céghez este. A tetején álló torony kilátójából rálátni az egész városra! - ajánlotta az igazgató. - Láttam, mennyire elvarázsol Szöul.
- Megyek átöltözni! - szaladtam a szobámba, és felkaptam egy testhez simuló sötétkék farmert egy bézs színű garbóval. Megfésülködtem, magamhoz vettem a telefonom és indulásra készen megálltam az ajtóban.
- Mehetünk? - kérdezte a férfi.
Bólintottam.

Felszálltunk a 4-es metróra, majd a Myeongtong megállónál libegőre váltottunk. Kissé forgott tőle a gyomrom, de az élmény mindent megért. Az N Seoul Tower kilátójából valóban fantasztikus kilátás tárult elénk. Folyamatosan kérdezgettem az igazgatót az alattunk lévő épületekről, létesítményekről. Hihetetlen volt a látvány! Megannyi képet készítettünk, majd felfedeztük a torony éttermeit, kávézóit, szuvenírboltját és plüssmackó-kiállítását. Az egyik kávézóban capuccinot rendeltünk és kellemes beszélgetést folytattunk. Pontosabban a férfi mosolyogva hallgatta a szüntelen csacsogásom, de végre eltűnt a tekintetéből a szürkeség. Boldog voltam, hogy kevésbé érzi magát magányosnak velem..

Kifele menet még vett nekem egy kis plüssmacit az ajándékboltban, majd legyalogoltunk a hegyről. Szőrös kis szerzeményemet szorongatva szökdécseltem az úton, amivel mintha az igazgatót is megfiatalítottam volna. Olyan volt akár egy apa a 30-as évei végén. A 4-es metrót vettük igénybe hazafele is, majd felszaladtam, hogy átvegyem a kék ruhámat. A lépcsőházból kilépve egyet pördültem előtte és megkérdeztem a a férfitól, hogy festek.

- Pompásan nézel ki! - válaszolta valamiféle büszkeséggel a hangjában.

Az autóban az ujjaimat tördeltem, minden egyes megtett méterrel egyre idegesebb lettem. Nem voltam teljesen tisztában minden koreai illemszabállyal, és abban sem voltam biztos, hogy mekkora súlya lesz az estének. Nyugtalanul járattam a szemeim az ablak, az ujjaim és az igazgató között.

- Nyugi, ne gondold túl, csak legyél önmagad és érezd jól magad! St. Van tisztában van azzal, hogy töröd a nyelvet és a kultúrát sem tetted még magadévá 100%-ig. Nem fog ítélkezni, te is tudod..
Nagyot nyeltem és hevesen bólogattam. Próbáltam megnyugtatni magam, de közben rettegtem attól, hogy nem leszek elég jó. Ki vagyok én hozzá képest?
A kocsi leparkolt az Ateam épülete előtt. Haboztam.
- Na, gyere, ne félj. - noszogatott a férfi, de mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Évek óta mindennél jobban vártam ezt a pillanatot, most mégis berezeltem.

Az A03 felé közeledve, fokozatosan ólomsúlyúvá váltak a végtagjaim. Kevesen voltak bent a cégnél, így nem szúrtunk szemet senkinek. Az ajtókon lévő kis ablakok alatt tényleg betűkből és számokból álló táblák segítették a tájékozódást. Az A03 előtt megálltunk, vállaimra tette a kezeit és a szemembe nézett:

- Ahogy beszéltük, csak semmi túlidegeskedés! Az irodámban leszek, csörgess meg, ha haza szeretnél menni. Jó szórakozást! - megölelt, majd elindult a folyosón.
Megvártam, amíg kiürül a közlekedő, ökölbe szorítottam a kezem és bekopogtam. Pár másodperc múlva az ajtó kitárult előttem..