☾ TÖVIS ÉS HOLD ☽- ✓

harmadik fejezet

▀ D A S H A ▀
──────────

Locante partról sokat hallottam már Steph-től. Eddig mindig csak csendes megfigyelőként tudott errefelé portyázni, abban reménykedve, hogy sikerül valamilyen formában kapcsolatot teremtenie valamelyik elit társasággal. Tudta, hogy erre nagy szüksége van, akármennyire is utálja. Undorító módon irányít mindent a pénz és a befolyás, ami alatt könnyen megtörik az ember.

– Tudod, azt hittem ez ellent mond az elveidnek – pillantok rá, miközben a hatalmas vaskapu felé tartunk. – Mi lett azzal, hogy „nem süllyedek én olyan mélyre, hogy velük üzleteljek"?

Ekkor Steph hirtelen megáll, és tekintete megfejthetetlenné válik.

– Az, hogy tavaly ellopták az ötleteimet és a sajátjukként adták el.

– Tessék? – nézek rá döbbenten.

– Catherine Cole. Jóban lettünk, és azt hittem, ő más, mint a többiek. Nagyon úgy tűnt. Tökéletesen eljátszotta, mennyire utálja a családját, és ezt az egész világot. Hittem neki, egészen addig, ameddig nem követtem egyik este, és meg nem láttam itt bulizni.

– Akkor ezért jártál erre, amikor mesélt erről az egészről. Azt hittem...

– Hogy beakarok kerülni? – vonja fel a szemöldökét. – Szerinted tényleg képes lennék ennyire behajolni? – teszi fel őszintén a kérdést.

– Fogalmam sincs, Steph. Nem tartalak olyannak, ezért nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Most is csak azért jöttem el veled, mert azt hittem, viccelsz – nevetek fel keserűen és a bejáratra mutatok. – Csak hogy most tényleg itt vagyunk, és megpróbálunk bejutni.

Nagyot sóhajt, kezeit pedig csípőre teszi.

– Catherine minden ötletemet felhasználta, és kizárt az életéből. Még csak be sem tudtam neki olvasni – csóválja a fejét. – Próbáltam helyre tenni ezt magamban, de nem ment. Egyszerűen muszáj a szemébe néznem, érted?

Szomorkás mosolyra húzódnak ajkaim, és megfogom a kezét.

– Megértem. Menjünk be valahogy, beszélj vele, aztán húzzunk haza. – Szemei megvillannak. – Ugye csak ennyi? Beszélsz vele, lezárod, és megyünk. – Nem néz rám. – Steph!

– Na jó, nem borítom rá a csokis pultot, megígérem – rándul meg a szája széle.

Egy biztos. Steph gyűlöli, ha átverik, és nem őszinték vele. Ennél jobban kevés dologra tud igazán berágni, szóval érthető, amiért mindenáron beakar jutni ebbe a közösségbe. Talán nekem is szükségem van arra, hogy lássam, hova nem akarok még csak véletlenül sem betévedni.

– Visszatérve az előbb feltett kérdésedre – kezdek bele, amikor tovább indulunk.

– Tudom. Most azt mondjuk nem tudnánk behajolni nekik – fordul felém. – De mi van, ha mi is olyanok leszünk, mint Cassie Holmes?

– Cassie Holmes?

– Elitmentes aktivista. Olyannyira megregulázták szegényt, hogy muszáj volt segítséget kérnie az ördögtől. Jelenleg a nőegylet támogatja a tanulmányait... – csóválja a fejét. – Ezek képesek mindenkit térdre kényszeríteni.

– Mi nem leszünk ilyenek. Ez csak akaraterő kérdése. – Hiába mondom őszintén, valahol mégsem vagyok teljesen magabiztos. Vajon itt tényleg ennyire képesek az emberek kifordulni önmagukból a hatalom miatt?...

– Nem akarok Cassie Holmes lenni – rázza meg a fejét.

– Nem is leszel az – szorítom meg a kezét, majd megállunk. – És most? – szugerálom a hatalmas kidobót.