☾ TÖVIS ÉS HOLD ☽- ✓

tizenhetedik fejezet

▀ A X E L ▀
──────────

Kisírt könnyes szemekkel találom szembe magam, amelyek úgy vöröslenek, mint a tűz, amikor rám néznek. Nem kell mondania semmit ahhoz, hogy tudjam, ez a lány most valamiért darabjaira tört, engem pedig szétfeszít a kíváncsiság, hogy megtudjam, mi történt vele. De ha van valami bölcsesség, amit megtanultam abban az időben, amit nélküle töltöttem a magányban, az az, hogy sokszor a csend és várakozás többet ér. Hisz visszajött, nem?
Megerőltetem magam, hogy kijöjjön a torkomon egy hang, miközben karommal az ajtófélfának támaszkodom.

- Dasha? Mit keresel itt?

Tekintete úgy villan meg, mintha maga sem értené, hogy kötött ki az ajtóm előtt.

- Beszélnem kell veled – szólal meg reszelős hangon.

Gondolkodás nélkül bólintok, és elállok az útból. Figyelem, ahogy lassan besétál a lakásomba, és elfog az ismerős érzés. Az érzés, hogy valahogy neki itt a helye nálam, mellettem.

- Kérsz valamit inni?

Válla fölött hátra pillant rám, és elgondolkodik.

- Eléggé hideg van. Valami meleget elfogadnék.

- Főzök teát – szólalok meg és elindulok a konyhába, hogy feltegyem a vízet.

Rápillantok, ő pedig lassan lehúzza magáról a farmer dzsekijét, amit gondosan összehajtva a kanapé végébe tesz, ő pedig leül a fotelbe, ahol Travis szokot időzni.

Ma kivételesen nem tudott figyelni Dashára, így mást kellett megkérnem, aki viszont még nem adta le nekem a drótot, hogy mi történt.

Egésznap az autószerelő műhelyben dolgoztam, aztán késő délután órára kellett menne, így semmi időm van volt még ebédelni sem...

Amint felforr a víz. és a filter kellően kiázik, két bögrébe öntöm az italt, aztán lazán odasétálva a kanapéhoz, átnyújtom az egyiket. Dashának, aki hálás tekintettel néz fel rám, majd megfújja a bögre peremét, és óvatosan kortyol belőle.

- Köszönöm – suttogja.

- Nincs mit – leteszem az én italomat, mert olyan forró, hogy szétégeti a kezemet. Fogalmam sincs, hogy képes inni belőle. – Elmondod, hogy mi történt?

Nem akarom siettetni, de komolyan beparáztatott az, ahogy félig elázva megjelent itt.

- Azt hiszem, hogy nem értek én már semmit – nevet fel keserűen, miközben remegő ujjai közre fogják a hatalmas bögrét. – Steph folyamatosan a könyveket bújja a könyvtárban, és a város legendáival traktál, meg arról, hogy milyen átkokat szórtak el itt a boszorkányok mielőtt elégették volna őket. – Szótlanul hallgatom, mert fogalmam sincs, hogy hova fogunk kilyukadni. – Tudom, hogy tudsz valamit, mert egy normális ember nem úgy reagált volna, mint te akkor, amikor majdnem leugrottam az erkélyről. Egy normális ember megijedt volna, amikor elmondtam, hogy valami folyton kísért engem. – Szemei üvegessé válnak a könnyektől, én pedig önkéntelenül csúsztatom kezemet a térdére, hogy megszorítsam.

- Mit szeretnél tudni?

- Hogy mi ez az egész? Mit akarnak tőlem? – néz rám kétségbeesetten?

- Nem tudom kikről beszélsz, Dasha.

- Azokról, akik üldöznek – hunyja le a szemeit. – Ma újra megtörtént.

- Micsoda?

- Majdnem megölt – villan meg a tekintete, rám epdig ólómsúlyként nehezedik az a kellemetlenérzés, amit egész délután éreztem.