Üvegszilánk [Shawn Mendes]

Túl vagy rajta? [Part 6.]

--Shawn Mendes szemszöge--

- Andrew! – kiáltottam a menedzseremnek, miközben vigyorogva raktam le a telefont.

- Igen? – jött át az irodájából a studióba. Jó pár délutánunk, esténk és néha éjszakánk telik így. Én a studióban írogatok, és zenélek, ő pedig emailekre válaszol a szomszéd szobában. Ami lényegében a saját irodája.

- Fiam... Mit műveltél? – kérdezett rá homlok ráncolva, amikor meglátta az óriási mosolyt az arcomon – Randid lesz a könyvesboltos lánnyal – látott át rajtam, pár másodperc gondolkozás után.

- Hát, randinak erős megnevezés – tettem fel a kezem – Csak elmegyünk kajálni, abba a torontói étterembe, hogy dumáljak vele erről az egészről. Nagyon idegesíti.

- Ne kezeld úgy, mintha különb lennél! – szólt rám – Pár évvel ezelőtt a kicsi, alig tizennyolc éves Shawnie rohant hozzám, hogy „mik ezek a kamu cikkek, azonnal szedjék le" – vékonyította el a hangját, ezzel próbálva utánozni a talán kissé drámai, tizen éves énem... Oké, na, van benne valami.

- Jó, állj le – dobtam meg egy párnával – Már meséltem neki erről – vontam vállat.

- Arról, hogy hisztis voltál? – kérdezett vissza.

- Ha így fogalmazol... - forgattam meg a szemem pontosan tudva, hogy teljesen igaza van.

- Nem Shawn nem csak így fogalmazok... Pont ilyen voltál – röhögött ki.

- Oké, lenne egy kérdésem – váltottam gyorsan témát, hátha abbahagyja a cikizésem.

- Mondjad – vágta le magát a mellettem lévő székbe, érezve, hogy nem mostanában fog szabadulni.

- Szerinted, ha viszek neki virágot az sok? – dőltem hátra és beletúrtam a hajamba. Először Andrew csak bámult, majd kiszakdt belőle a röhögés.

- Hé! – löktem meg a vállát – Ne nevess már! – ráztam a fejem, miközben nekem is vissza kellett tartanom a nevetést.

- Bocs kölyök, de Camila óta nem játszottál Rómeót – nézett rám hitetlenül. Az én fejemről meg azonnal lehervadt a mosoly. Camila. Állítólag közösen szakítottunk, bár ő hozta fel a témát. Én meg tudtam, hogy egy embert nem lehet belekényszeríteni egy kapcsolatba. Viszont számomra még nem tiszta minden. Szeretem. Csak nem tudom, hogy barátként vagy máshogy is.

- Naa, Shawn nem azért mondtam – sóhajtott Andrew – De, ha nem vagy túl rajta, akkor nem kéne másik lánnyal kavarnod – tipikus pótapa tanácsok. Nem véletlen ő az egyik, aki a legközelebb áll hozzám.

- Még az se biztos, hogy ebből lesz valami, és amúgy is túl vagyok rajta – jelentettem ki határozottan.

- Figyelj, nem azért, de inkább olvasgasd a saját dalszöveged – ráncolta a szemöldökét és a mellette lévő kisasztalra nyúlva elvette a kissé gyűrött papírt – Ez nem pont arról ordít, hogy rendben vagy – lóbálta meg a szöveget.

- Az csak egy dalszöveg! – forgattam a szemem. Lehet volt benne valami, amikor Lesha egy hétéveshez hasonlított.

- Mindketten tudjuk, hogy az összes dalszöveged a szíved mélyéről jön. És valljuk be. Az összes róla szól – húzta el a száját, majd a lapot az ölébe engedve úgy ezredszerre is elolvasta – Az egész Mendes Army halott lesz – nézett rám, amikor befejezte az olvasást.

- Mendes Army – nevettem el magam. Na, igen. Még évekkel ezelőtt kezdték el használni saját magukra a hallgatóim – Szerinted, akkor elég jó lesz?

- Nagyot fog menni – bólintott – A klippen is gondolkodj. Gyanús, hogy majd kéne hozzá forgatni. Gondolom valamikor a jövőhéten felvesszük a dalt, legkésőbb az utána következőn. És van egy kis plusz ötletem – kulcsolta össze a kezét – Előtte egy nappal rakj ki belőle egy pár másodperces részletet – fejezte be.

- Ilyet még nem is csináltunk – gondolkoztam el – De tetszik – tettem hozzá.

- Reméltem is – állt fel mellőlem – Menjünk haza – nyújtózott

- Jössz vacsorára? – kérdeztem, amikor kiléptünk a nagy Torontói iroda épületből. Szeretem, hogy a koncertek közt, amikor itthon vagyok és dolgozok az is el tud különülni egymástól. Torontóban dolgozom, a várostól pedig nem messze Pickeringben élek. Kis város és pont ezért szeretem annyira.

- Kösz kölyök, de ma megyek inkább haza – mosolygott rám – És figyelj. Ne vegyél virágot, az alapján, amit eddig meséltél róla lehet, hogy elmenekül.

- Köszi a tippet – nevettem fel, majd intettünk egymásnak. Indulás haza... Először a pletykák óta.