Üvegszilánk [Shawn Mendes]

Rettegett érzelmek [Part 12.]

- Lesha – szólalt meg rettentően halkan Shawn, miután 10 perce csak a karjaiban voltam – Én nem tudom, hogy sajnálnom kéne-e ezt – vallotta be.

- Nem kell – néztem a szemébe – Ne sajnálj semmit.

- Igazad volt – mondta minden felvezetés nélkül – Félek. De nem csak a fellépések előtt. Ott bennem van egy egészséges drukk. Néha-néha sajnos több – nyelt egyet – Csak tudod... Azt hiszem félek érezni és attól, hogy nem vagyok érdemes a szeretetre – vett egy mély levegőt. Nem tudtam mit reagálni. Csak olyan szorosan öleltem, ahogy eddig soha senkit.

- Ne aggódj én mindig, de mindig szeretni foglak. Minden egyes másodpercben. Én tudod hasonló cipőben járok – nevettem fel a könnyeim között – Mintha nem érné meg, hogy odaadjam az embereknek a lelkem minden részét. Utána csak bántanak – temettem az arcom a mellkasába. Most ő ölelt át én meg próbáltam minden porcikáját közelebb húzni magamhoz és ki akartam adni az előző kapcsolatamból minden csepp fájdalmat. De azt hiszem ez lehetetlen.

- Mesélj, ha készen állsz – simította meg a hajam – Könyörgöm, mondd el mi történt... Mondd el mi van benned, mert nem számít mit mondasz nem foglak kevésbé szeretni.(- Shawn Like to be you szövegéből idézve)

- Utána te is elmondod a történeted? – kérdeztem rá.

- Igen. Ebben biztos lehetsz.

Ezután mindent elmondtam neki. Hogy mennyire nem vettem észre a mérgezett részeket a Braddel való kapcsolatomban. Igazából csak olyanok voltak. Minden egyesnap, amikor hazaértem a kávézóból, azon voltam, hogy egy óra múlva már meg legyen a vacsora nagy része. Hiszen szegény uram messzebb dolgozik, mint én, és ez az építészet nehéz is lehet, nem hibáztatom, hogy ideges, ha nem kap vacsorát. Ő ehhez képest semmit nem adott nekem...

majdnem fél évvel ezelőtt

„Hallottam, hogy nyílik az ajtó és mivel szülinapom volt a szívem dobbant kettő nagyobbat. Egyet, mert a barátom Brad ért haza egyet, meg a szülinapom miatt. Olyan három hónapja költözhettünk össze, mivel már, akkor fél évesek voltunk így gondoltuk, hogy készen állunk rá. Néhány veszekedésen kívül nagyon jól elvagyunk.

Már egy ideje megterítettem és egy adag carbonarat tettem az asztal közepére. Szülinap ide vagy oda, nem szeretném elvárni, hogy elvisz valahova, hiszen elég stresszesek a napjai. Gondoltam gyújtok egy gyertyát is, hiszen az megadja a hangulatot.

- Mit csinálsz? – lépett be a konyha ajtón.

- Sziaa – ugráltam oda és nyomtam egy puszit az arcára – Mivel ma lettem húsz éves csináltam egy kis hangulatosabb vacsorát.

- Tudod Leshanie nem tudtam semmit se venni – magyarázkodott – túl sok minden történik mostanában, azon az új építkezésen... Új vagyok a szakmában a kisebb problámak is lehetnek nagyobbak – hadarta el és közben komolyan nézett rám.

- Nem, nem baj! – simítottam meg a vállát – csak ülj le, nem fontos – legyintettem, de közben belül eltörtem kicsikét. Akkor még ezt ignoráltam.

- Ne gyújts gyertyát – fújta el – Veszélyes, fel tudna gyulladni bármi.

- Oh, bocsánat – mondtam halkan.

- Csak legközelebb vigyázz, nehogy baj legyen – szedett magának tésztát és elkezdett enni. Én is leültem elé és ugyanígy tettem. Nagyjából az egész beszélgetésünk az új építkezésről szólt...