Üvegszilánk [Shawn Mendes]

Nem is lehet baj... [Part 13.]

Inkább nem is szabadkozom, hogy hova tűntem el... Sajnálom és nem ígérhetem, hogy olyan sűrűn tudok mostmár részt hozni. De most sikerült, szóval jó olvasást<3

Ui.: köszönöm a megértést, próbálkozok sűrűbben életjelet adni:)

- És amúgy őszintén mi a terv? - néztem rá idegesen - Szia Andrew, ő itt Lesha. Aki nem a barátnőm, de igazából mindketten szeretnénk, hogy az legyen, csak nem tudunk bízni egy emberben sem, így egy ideig még csak barátok vagyunk. Vagyis olyasmi. Igazából senki sem tudja. De még mi sem. Ó, és a sajtó majd gondol amit akar, bocs. - vázoltam fel kissé eltúlozva a helyzetünket. Shawn éppen most visz bemutatni Andrewnak. Igazából mondhatnám, hogy csak az irodájukba megyünk a menedzseréhez, de tudom, hogy Andrew már a családja szinte.

- Szóval szeretnél a baratnőm lenni - bólintott egy nagy vigyorral a kormány mögött.

- Mendes! - sóhajtottam egy nagyot - látom megfogtad a lényeget.

- Lesha - nevetett fel - nyugi van. Andrew imádni fog. A sajtót meg megszokta. Volt már rosszabb is, és lesz ennél még nagyobb káosz - húzta el a száját.

- Lehet nem jókor csöppentem az életedbe - köhintettem.

- A lehető legjobbkor Lesha - tette a combomra a kezét, engem meg ellepett a nyugodtság.

- Ez azért túlzás - mosolyogtam halványan, tudván, hogy azért okoztam némi galibát.

- Dehogy túlzás! Lehet a személyim azóta a könyvesbolt padlóján porosodna - vigyorgott rám.

- Akkora bunkó vagy Mendes - nevettem fel.

- Tudod, hogy megmentettél. És engem. Nem az iratomat - pillantott rám.

- Ez eléggé kölcsönös - néztem rá oldalról.

- Remélem, hogy tényleg jól sül el minden. Nehéz újra hinni a szerelemben, de mintha köztünk nem romolhatna el semmi – a szívem nagyot dobbant Shawn szavai után. Ennél jobban meg sem fogalmazhatta volna.

- Mintha a gondolataimban olvasnál – sóhajtottam egy nagyot.

- Na – parkolt le egy irodaház előtt – itt vagyunk.

- Máris? – néztem rá egy kicsit ijedten.

- Ez csak Andrew! – nevetett fel.

- Andrew, akiről úgy meséltél tegnap a piknik után, mintha az egyik legközelebbi családtagod lenne!

- Jó ebben van valami – nézett rám tudván, hogy igazam van. Miután vettem két nagy levegőt és bementünk az épületbe. Shawn intett a recepciósnak, majd a liftbe lépve benyomta az ötös számot. Mikor az emeletre felérve kiléptünk a liftből, az ajtónál már valahogy volt egy cseppnyi bátorságom. Ami annyit tesz, hogy legalább itt nem rántottam vissza Shawnt, hogy most azonnal álljon meg, mert nem merek bemenni.

- Megjöttünk – mondta kissé hangosabban Shawn, amikor beléptünk egy két szobás helyiségbe. Ebben a szobában vagy három gitár, egy szintetizátor és egy jó pár kottatartó volt, egy dohányzóasztallal, amit két alacsonyabb kanapé vett körül.

- Megyek, megyek – lépett ki egy kicsit alacsonyabb szemüveges férfi, egy egyszerű világoskék pólóban és fekete farmerban.

- Öcsi – biccentett Shawnra nézve. ezen muszáj volt elmosolyodnom, annyira apa-fia párosra emlékeztettek. Andrew ezek után rámemelte a tekintetét, felém lépett és kinyújtotta a kezét amit azonnal elfpgadtam.

- Csövi, kicsi – vigyorgott, bennem pedig minden izgalom feloldódott és sikeresen pofán röhögtem.

- Kicsi? – kérdeztem tőle meglepődve.

- Ez jutott eszembe – vont vállat – Lele? – dobta fel ötletnek. Egyszerűen nem tudtam ezen megsértődni, annyira abszurdnak tűnt ez a Lele... Szóval csak nevettem tovább.

- Andrew ne már! – szólalt meg mögöttem Shawn – azt se szerette először, amikor én Leshának szólítottam.

- Jó,de az te vagy – vigyorogtam rá rögtön – előtted nagyjából mindenki csak Leshanienek szólított.

- Na, jól állunk – forgatta meg a szemét szórakozottan – látom jól kijöttök.

- Hát ez egyértelmű – ttárta szét a karját Andrew – szeret oltogatni, csakis jófej lehet – Shawntól erre megint egy újab szemforgatást kaptunk.

Mindhárman letelepedtünk a kis kanapékra a dohányzóasztal körül. Kaptunk Shawnnal egy-egy üdítőt és Andrewnál is volt egy.

- Na, bogaraim – csapta össze a tenyerét Andrew – mi is a terv? – nézett ránk érdeklődve. Most jön a pillanat, hogy valahogy fel kéne vázolni neki ezt a „legyünk majd, akkor együtt, ha jól vagyunk, de ne engedjük el egymást addig se" dolgot... Hosszú lesz.

Egy röpke negyed óránkba telt magyarázni, hogy különböző helyzetekben mit is csinálnánk... De mindent megértett legalább.

- Kell nekem összetört szívű tinivel dolgozni –masszírozta az orrnyergét.

- Hé! – szólalt meg Shawn azonnal – nem is vagyok már tini.

- Ja, papíron tényleg nem – nézett rá unottan – amúgy, ez működhet csak hát – dörzsölte meg a tarkóját – meg ne üsse meg valamelyikőtök a bokáját.

- Ettől mi is féltünk kicsit – vallottam be – de néha olyan, mintha ebből nem lehetne baj.

- Ebből szinte csak baj lehet – közölte rögtön Andrew. Shawnnal összenéztünk és belül szerintem mindketten pontosan tudtuk, hogy igaza van. Csak épp nem akartuk bevallani. Ezután nagyjából el is engedtük ezt a témát. Az egész délutánt végigbeszélgettük és én is nagyon jól elszórakoztam, amikor Andrew és Shawn neki állt „vitatkozni". Néha már apa-fia párost is láttam bennük, ami egyáltalán nem véletlen, hiszen ők nem egy átlag menedzser és énekes, az biztos. Rengeteget nevettem és egyszerűen egyre biztosabb lettem ebben az egészben, ami igazából nem is lehetne ingatagabb.