Üvegszilánk [Shawn Mendes]

Semmi komoly... [Part 10.]

Egy kis írói megjegyzés a rész elejére – az első részekben az időjárást kicsit tévesen írtam le. Későn néztem utána és Kanadában jóval hűvösebb van, mint azt én elképzeltem, szóval ezért a következő részekben hidegebb lesz a hitelesség kedvéért. (Igen, ezt fontosnak tartottam leírni) Amúgy a történet november körül indul el ha érdekelne valakit:)

- Tudod Mendes – szálltam be a kocsijába nevetve. Igazából már én se tudom min. Szimplán boldog voltam. – egy valamiben biztosan jó vagy.

- Mégpedig? – nézett rám, miközben beindította az autót.

- Az étterem választásában – közöltem vele egyszerűen. A volán mögött ülő Shawn kissé meglepődött, de aztán ő is felnevetett.

- Meg mertem volna kockáztatni, hogy zenével kapcsolatos lesz – mosolygott.

- Mondtam már, hogy csak egy, maximum két zenédet ismerem – vontam vállat – az új dalodról meg nem meséltél még – forgattam meg a szemem.

- Nincs protekció – rázta meg a fejét – majd te is, akkor hallod először, amikor kijön.

- És az mikor lesz? – érdeklődtem a kelleténél, kissé lelkesebben.

- Őszinte leszek Leshanie. Fogalmam sincs.

- Azt hittem már minden részlet megvan. Hiszen azt mondtad kész a szöveg – furcsálltam.

- A közönség, annyit tud maximum, hogy elkezdtem dolgozni valamin. Ezt is csak akkor, ha abbol az egy-két insta storyból rájöttek – magyarázta – Arról fogalmuk sincs, hogy el is készültem vele. Szóval érezd magad megtisztelve! – vigyorgott.

- Nem arról volt szó, hogy nincs protekció és én is, akkor tudom meg a dolgokat,mint a közönség? – vágtam vissza.

- Oké, megfogtál – húzta el a száját – De ugye az tiszta, hogy erről ne mesélj másnak? Hamarosan nyílvánosságra hozom, de örülnék, ha addig tényleg titok maradna.

- Ne aggódj. Bennem megbízhatsz, tartom a szám – ígértem meg és láttam rajta, hogy hisz nekem. Ez valamiért különösen jól esett. Egyszerűen csak azt akartam, hogy tujda én semmit nem mondok el, ha egyszer megnyíl nekem. Lehet 60 milliós követő tábora, ő akkor is csak egy ember. Van magánszférája. Vagyis... Jó lenne ha a búlvár és hasonló dolgok hagynának neki magánszférát.

Az út további részében kevesebbet beszéltünk, de nem volt kínos csend. Pont az a jól eső csend volt. Próbáltam kiszedni belőle, hogy hova szeretne vinni holnap, de nem igazán jött össze. Még mindig csak annyit tudok, hogy öltözzek kényelmesen, mert nem elegáns helyre megyünk.

- Hé, Shawn – szólaltam meg amikor megállt a lakásom előtt – kösz mindent. De tényleg – mosolyogtam halványan, majd Shawnnak azonnal egy fülig érő mosoly terült el az arcán.

- Egy harmadik köszönöm Leshanie Forstertől – bólintott elismerően – Büszke vagyok magamra – nevetett fel. Én kissé döbbentem bámultam magam elé. Még emlékszik, arra, hogy soha többe nem mondok neki ilyet? Francba már! Képes volt elhagyni a személyiét, nem hittem volna hogy ilyen figyelmes...

- Nem hiszem el, hogy számolod! – nyögtem ki.

- Tényleg? – csodálkozott - Pedig, elég nagydolog tudod – magyarázta, és közben tovább szivatott – Azt ígérted, csak egyszer hallom tőled, aztán ez már a harmadik.. Még jó, hogy számon tartom!

- Borzalmas vagy – röhögtem fel hitetlenül.

- Csak Shawn – vont vállat lazán – Amúgy komolyra fordítva a szót. Remélem jól érezted magad és egy kicsit el tudod engedni a sok pletykát.

- Azt hiszem sikerült. Már kevésbé zavar mit is gondol rólam néhány idegen. Hülyeség volt kiakadnom – húztam el a szám.

- Nem volt az – rázta a fejét – én is ilyen voltam.

- Mindenesetre én holnap dolgozom, szóval... - és mielőtt megint kimondtam volna , hogy köszönöm korrigáltam – jó, hogy elhoztál.

- Szóval nincs több köszönöm – sóhajtott egy nagyot.

- Szia Mendes – szálltam ki a kocsiból.

- Leshanie – szólt utánam – Akkor holnap hatkor? – kérdezett rá, mire helyleslően bólintottam – Jó éjt Leshanie... - ejtett felém egy halvány mosolyt.

- Neked is Mendes – vettem végre ténylegesen a lakás felé az irányt.

Az ágyamba bedőlve gondolkoztam a mai napon. Brook és Connie már mindent tudott és teljesen odáig voltak, attól, hogy randira hívott Shawn Mendes. Igazából én se hittem el. Sőt azt se tudtam el akarok-e menni. Borzasztóan kedves ez a srác és... És túlságosan jó emberismerő is. Nem szabad ebbe az egészbe reményt ölnöm, és nem is akarok. Addig van biztonságban, az amúgy is leharcolt lelkem, amíg nem szeretek bele. Amíg nem szeretek meg bárki mást. Talán, de csak nagyon talán barátok lehetünk... Igazából ez is abszurdnak tűnik, de hát ezek után nem lepődnék meg semmin. Nyakig betakarózva próbáltam minden gondolatomat kizárni, mert úgy éreztem, hogy megrohamoznak. És én tökéletesen meg voltam nélkülük is.

Mit ne mondjak, reggel munkába ballagva eléggé hulla voltam, ja és szerintem megőrültem, mert a fülesemben nem a szokásos lejátszási listámat hallgattam. Én bizony Shawnt hallgatva sétáltam be a kávézóba. A mercyt hallgattam, amit már talán egyszer-kétszer rádióban hallhattam, de eddig nem figyeltem a szövegére. Most viszont rájöttem, mennyire is jól el lehet ezt hallgatni max hangerővel a füledben, lehetőleg úgy, hogy kiszakadjon a dobhártyád.

Nem volt még, hogy féltem volna bemenni vagy, hogy egyáltalán aggódtam volna a kávézótól. Egy kávézóban maximum eltörök egy poharat... És természetesen most se attól félek, hogy elrontok valamit a munkámban. Szimplán újra megjelent vagy harminc cikk a „randinkról" Shawnnal, én meg Sophieak es Connornak az előzőnél azt mondtam, hogy az égvilágon semmi sincs köztünk. Vettem egy nagy levegőt a bejárat előtt és benyitottom.

- Sziasztok! – köszöntem mosolyogva. Már Sophie és Connor is bent volt.

- Szia! – köszöntek egyszerre. Én hátul a raktárban, amit mi ruhatárnak is használunk lepakoltam a kabátomat.

- Leshanie, itt vagy? – hallottam Sophie hangját, valahonnan kintről.

- Raktár! – kiáltottam. Már pont léptem volna ki, amikor Sophie behúzódott mellettem és ránk csukta az ajtót, majd mivel így elég sötét lett volna, felkattintotta a villanyt.

- Most légy őszinte, nincs itt Connor. Csak mi lányok – kezdett bele – Mi van Shawn Mendessel? Az ég szerelmére Leshanie! Kibaszott 60 milliós követőtábora van! Nem tudjátok titkolni, ha van valami – rázta a fejét.

- Sophie, lassít! Nyugi van! Nincs semmi komoly- sóhajtottam – És nem is lesz. Csak barátokként találkoztunk, de lehet még azok se vagyunk. Ismerősök talán – magyaráztam – És nem titkolok semmit – léptem ki a raktátból.

- Szóval semmi komoly – bólogatott – Azért szólj, ha ez változna – tette hozzá. Én csak bólogatta, de tudtam, hogy a részletekkel nem zaklatnám, de ezt ő is pontosan tudja. Teljesen más a baráti társaságunk, és ezzel nincsen semmi baj. A munkában jól elvagyunk és ez a lényeg. Ezután Connornak is elmondtam, hogy ne aggódjanak nincsen semmi és titkolni meg se próbálnánk, mert esélytelen lenne.

Ezután nem beszéltünk erről, mert már nem igazán volt miről. Vagyis említhettem volna a mai randinkat, de inkább hanyagoltam. Más témáról beszélgettünk és én ezt egyáltalán nem bántam. Néha az órára néztem és rögtön eszembe jutott, hogy már csak pár óra és újra találkozok vele. Bármennyire is nem kellett volna, elkezdtem agyalni arról, hogy mit vegyek fel és, hogy vajon hova is visz... Istenem hár őrületbe kerget ez a srác.