Adhatok egy italt? (Bakugou x reader)

15. rész

Dühös voltam.... KURVÁRA DÜHÖS VOLTAM!! ESKÜSZÖM FELPOFOZNÁM AZT A BARMOT, HA NEM FOGNÁM {NEVEDET}!! Bakugou.... Nyugi... Nem segítesz ezzel a helyzeten!
-Hívom a mentősöket!- kapta elő a telefonját a vadbarom.
-Ennyit ajánlottam volna, hogy megtegyél!....- morogtam halkan. Ezt a mondatomat biztos hallotta, mert a szeme sarkából szúrósan visszanézett, de baromira nem érdekelt!

Miközben vártunk a mentősökre, hogy megérkezzenek, ránéztem az ájult lányra.... Rosszul festett... Gyorsan megnéztem a pulzusát, de szerencsére minden rendben volt, így egy kissé megkönnyebbült sóhajt engedtem ki magamból! Viszont ekkor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
-Bakugou?
-Kirishima? Hát te?- néztem rá.
-Egy kis esti kocogást tartok magamnak, mint mindig. Csak nem számítottam arra, hogy összefutunk egymással!- mondta, közbe ráesett a pillantása {Nevedre}, aztán rám és végül Jackre, aki fel alá járkált mellettünk idegességében. -Tudni akarom, hogy mi történt?....- húzta a száját.
-Úgy is tudod... Csak ezen az ostobán csattant az egész!- mutattam a lányra. Igaz hiába hibáztatom azt a tökfejet... Részben tudom, hogy én se vagyok különb nála ebben a helyzetben... Engem is az forrófejűség vezetett, minthogy hallgattam volna {Nevedre}! Kirishima a mondatom hallatán megrázta a fejét.
-Kell segítség? Felhívtátok már a mentősöket?- kérdezte tovább.
-Pont, mielőtt jöttél volna, akkor tettem le a telefont!- válaszolt Jack.
-Oké... Valami másban esetleg segíthetek?- nézett ránk.
-Hát ha a kutyákkal eltudnátok menni a házamhoz és ott is tudnál velük maradni, azt megköszönném!- nevettem el magam kissé kínosan.
-Kutyák? Milyen ku- JAJ!!! GYILKOS, SZIA!!- ijedt meg a négylábútól és egyből mögém ugrott.
-Te komolyan nem is vetted őket észre idáig?.... Meg milyen őr vagy te, ha ilyen könnyen betojsz?- érdeklődtem kicsit lenézően.
-Nem azzal voltam elfoglalva, hogy milyen állatok vannak kikötve a lámpaoszlophoz!.. Meg azért te is megijednél, már nem azért! De a másik kutya kié?
-Az {Nevedé}, {Kutyus}! Nagyon barátságos, viszont állítólag nagy kupit tud csinálni, ha egyedül van! Ezért is kérnélek meg erre!- nevettem el magam.
-Barátságos? Ez a dög? Engem majd megszokott enni, mikor náluk vagyok!- fakadt ki magából az ökör.
-Mert tán nem vagy neki szimpatikus!- mondtam unottan.
-Jó, nem vagyok kutyás ember, annyi szent! De azért szeretnék legalább nyugodt kapcsolatba lenni vele!- mutogatott össze vissza. Unottan megforgattam a szemem és csak annyit vettem észre, hogy Kirishima már nagyban próbálkozik összebarátkozni a kutyákkal.
-Szia, {Kutyus}!- simogatta óvatosan a fejét, aztán valamiért megállt a keze.
-Uhm... Bakugou... Ő lány... Nem lesz abból baj, ha-
-Nem. Voltak már egy légtérben és mintha ezer éve ismerték volna egymást, úgy viselkedtek!
-Akkor nem kell félnem attól, hogy-
-Jesszus Kirishima, nemár!- morogtam.
-Jól van na! Új nekem még az, hogy egyszerre kettő kutyára kell vigyáznom!- emelte fel mindkét kezét védekezés képpen.
-De Kirishima! Tudtommal te holnap dolgozol, nem?- szólt közbe Jack.
-Ide figyelj.... Ennyit csak megtehetünk {Nevedért}, ugye? Kirishima tudja a járást nálam, meg Gyilkos csak ott tud a legjobban nyugton maradni, szóval erről ennyit! Csak a holnapi napra engedj meg neki egy szabad napot istenem!- szórtam szikrákat a szemeimmel rá. Egy hosszú, kelletlen morgós hang után végül beleegyezett és Kirishima el is ment a két állattal.

Pár pillanattal később megis érkeztek a mentősök és mikor {Nevedet} berakták a kocsiba, az egyik orvos felénk fordult és ezt kérdezte:
-Melyikük jön a hölggyel?
-Én!- mondtuk egyszerre.
-Uraim, döntsék el gyorsan, mert ha tovább totojázunk itt, akkor talán súlyosbodhat a hölgy állapota!- mondta, de a veszekedésünktől nem igazán vettük észre.
-Mit jelentsen az, hogy TE mész vele, sünfejű?
-Egy szó se volt arról se, hogy te mész vele, barom!- oltottuk egymást.
-Uraim! Kérem... Csak egy valaki férne még itt el...- maradt félbe, mert továbbra is veszekedtünk. Ahogy a doki megunta ezt, ezzel állt elő:
-Jöjjenek akkor mindketten! Csak maradjanak az autó végében!- ült le {Neved} mellé. -Meg ha kérhetném, akkor ne szedjék szét egymást, míg a kórházhoz érünk!- tette hozzá. Csodálkozva a doki kijelentésén felpattantunk a kocsiba és el is indultunk. Egész úton meg se szólaltunk, csak a szemeinkkel öltük egymást...

Bent a kórházban {Nevedet} bevitték egy vizsgálóba, de mi sajna természetesen nem mehettünk be, így hallgatóztunk.
-Szerencse, hogy nem történt nagyobb baj!- mondta az ott lévő nővér.
-Igen! Csak pihennie kell.- szólt hozzá az orvos.
-Amúgy kik ezek a férfiak, akik ott kint várakoznak?- kérdezte a nő.
-A barna hajú az Jack Reynolds, ezt nem tudtad? A város leghíresebb hotel igazgatójának a fia!
-Basszus tényleg! Hogy nem ismertem fel....- rázta a fejét.
-A másikat viszont fogalmam sincs, hogy kicsoda....
-Nem érdekes! Megyek, elmondom nekik a fejleményeket!- mondta a nőszemély, és felénk vette az irányt.
Arrébb sétálva az ajtótól engedtük ki a nővért és csendben figyeltünk rá.
-Szerencsére semmi komoly nem történt, csak egy kisebb agyrázkódása van! Ma este még bent tartanánk, és ha minden rendben lesz, holnap már mehet is, amint felébredt!- mondta egy kedves mosollyal.
-Rendben! Köszönjük szépen!- bólintott Jack.
-Mikor fog felébredni?- kérdeztem.
-Azt sajnos nem tudjuk megmondani! De mivel semmi súlyos dolog nem történt vele, ezért hamar felfog ébredni! Csak türelmesnek kell lenni vele!- válaszolt. -De ha szabad kérdezni, önök a hozzátartozójuk a lánynak? Mert csak akkor maradhatnak itt!- húzta fel az egyik szemöldökét. Basszus... Ezt teljesen elfelejtettem...
-Hát, én a párja vagyok a hölygeménynek. Szóval maradok vele!- vágta rá egyből a barna hajú.

[BASZAKODSZ VELEM EMBER?! HOGY VAN MÉG POFÁD ILYET MONDANI?!]

-Értem! Akkor ha szabad kérnem, ön távozzon mostmár!- nyúlt felém a nővér. Nagynehezen beleegyeztem ebbe, és egy utolsó pillantást vetve arra az idiótára léptem ki a kórház ajtaján. Láttam az arcán egy gúnyos vigyort..... Az a köcsög..... Komolyan nem hiszem el, hogy ennyivel eltudott engem intézni!!

Hazaérve besétáltam a nappaliba, megkeresni a haveromat. Meg is találtam szerencsére, csak az a dinka a kanapén aludt, a két kutya pedig a szőnyeg közepén hevert. Odasétálva a barátomhoz felkeltettem. Kérdezte is, hogy miért vagyok itthon, de miután elmeséltem neki a történeteket, elképedt.
-Ez... Pofátlanság volt.... Már bocs!- mondta.
-Szerinted nem akartam megfojtani abban a pillanatban?- tettem keresztbe a kezeimet.
-Van egy nagyobb probléma is ezzel.....
-Micso- Jaj ne....- sóhajtottam, ahogy rájöttem, hogy ezt a sajtó holnapra már tudni fogja.... Szegény lányt minek hagytam magára azzal az emberrel?
-Na mindegy... Akkor megyek is!- állt fel és összeszedte a cuccait. Miután kikísértem, becsuktam a bejárati ajtót, és belevertem abba a fejem... Nekem elment a józan eszem, mikor hagytam, hogy elküldjenek....