Spiderson and Irondad [OneShot - Kérések zárva]

A doboz

Számat fájdalva léptem be az osztályterembe, már mindenki a helyén ült, látszólag eléggé elkéstem, de nem igazán érdekelt különösebben. Sóhatjva foglaltam helyet Ned mellett, aki aggódva nézett rám, de nem szólt semmit, jobban is tette, semmi kedvem nem volt a bájcsevejhez. Ez mindennapossá vált, amint belépek a iskola területére, és szembe találom magamat Flashhel, mindig alul maradok, és a sebeim is minden alkalommal felszakadnak.

- Mr Parker! - a tanár hangjára leszek figyelmes, gyorsan felkapom a fejemet, nagyot nyeltem ahogy tudatosult bennem hogy mindenki engem néz, Flash örömtelien vigyorog  az orra alatt, számat harapdáltam idegességemben.

- Igen, Mr. Harrington? - rosszallóan nézett rám a tanár, elöntött a bűntudat amiért nem figyeltem, és csakis saját magamra gondoltam az önsajnáltatásom közben.

- Mi a válasz a feltett kérdésemre?

- Hát gőzöm sincs - kezdtem pánikolni, egy mondatot nem bírtam kinyögni, helyette lehajtottam a fejemet és mélységesen hallgattam.

- Szóval nem tudja - hümmög a tanárúr, majd felpillantva látom a csalódott tekintetét.

- Szeretnék önnel beszélni órák után!

Nem szólalok meg, csendben figyelem a tanárurat aki a táblára körmöli le az adott tantárgy fontosságait, mindig is kitünő tanuló voltam, de mostanában egyre inkább romlanak a jegyeim, és ez azóta van mióta May meghalt. Nem tudok megbékélni a gondolattal,vagy jobban mondva a valósággal hogy többé nem láthatom őt, többet nem mondjuk egymásnak a "I Larb You" amit csakis mi ketten használtunk, azt hiszem ideje továbblépnem, ő is ezt akarná. Az óra további részében, minden normálisan zajlik, Flash galacsinokkal dobálózik, a osztály egyik fele beszélget, a másik pedig ezeket ignorálva próbál figyelni.

- Hé - valaki megérinti a vállam, ami olyan hirtelen jött hogy ijedtemben megugrottam, ilyenkor nem igazán jön elő a "pókmicsodám", ezt is May találta ki, és mivel jobb nevet nem tudtam ennek a ösztön dolognak adni,  így maradt ez a elnevezés.
,
- Ned - sziszegtem - Ilyet többet ne csinálj - morogtam egyet, majd táskámat felkapva, léptünk ki a teremből.

- Bocs haver - ütögeti meg a vállamat, majd egy témát feldobva, kezdünk el beszélgetni, és ez addig is megy, míg a főbejáratnál megnem látom Flasht.

- Na mivan Parker - lép egyet előrébb Flash, így velem szemben áll, sóhajtva hagyom magam, látva hogy nem tanúsítok ellenállást, behúz egyet a szemem alá, kissé megtántorodok az ütéstől.

- Hagyd békén! - kiált MJ rá Flashre, aki csak morogva odébb áll a barátaival, minket otthagyva a kapuban.

- Köszi MJ - küldök egy halvány mosolyt a lány felé, aki csak mérgesen néz vissza rám.

- Miért nem véded meg magad? - hangja aggódással teli, ami miatt összeszorul a szívem, még egy ember akinek aggódnia kell egy jelentéktelen ember miatt, aki történetesen én vagyok.

- Jól vagyok Mj - mondom szintén mosolyogva, hátha ettől megnyugszik, de egy szúros pillantás és ez a mosoly azonnal elhalványult.

- Nem, nem vagy jól! - igaza van, teljesen roncs lettem, de ezt magamnak is nehezen ismerem be, MJ megragad, majd Neddel az oldalamon kivonulunk az iskola területéről, ahol Happy vár minket.

- Hello - int egyet MJ a sofőrünknek, aki egy biccentéssel elintézi a köszönés viszonzását, Ned a másik oldalon száll be az autóba, míg MJ mellettem foglal helyett, így én vagyok középen a barátaim oldalán, Happy látta a szemem alatt levő zúzódást a szemem alatt, bár elég halvány, mégis láttam ahogy egy percre aggódás jelenik meg az arcán, végül egy szót nem szólva, elindította a járművet, ami egyenesen a Stark épületéhez visz bennünket.

Az út olyan fél óra lehetett, mivel Happy még beugrott a starbucksban, venni nekünk és Mr. Starknak ennivalót, megköszöntük, majd az út szép csendben folytatódott míg odanem értünk.

- Köszi Happy - küldök egy halvány mosolyt, majd a kocsi ajtaját bezárva, lépünk be az épületbe, megállítanak, de hamar átengednek miután észrevesznek engem is, egy szót se szólva lépünk be a liftbe, ami felvisz a bosszúállók hadiszállására, ahol a szobám is található. Mióta May meghalt, és ez ki is tudódott a hírek által, Mr Stark felkeresett engemet, és egy papírt a kezében tartva közölte velem hogy szeretne örökbefogadni, tekintettel a helyzetre hogy még kiskorú vagyok, és nem maradt semmilyen hozzátartózom aki tudna gondoskodni rólam. Nehezen de beleegyeztem, és nem győztem hálálkodni miatta, mégis tudtam hogy ezzel még egy teher szakadt a nyakába, ő vezeti az egész Stark Industriest és most még rám is vigyáznia kell. Csak egy teher vagyok neki.

- Mr Stark? - léptem be a laboratóriumba, ahol jólsejthetően meg is találtam az ügyködő főnökömet.

- Oh - néz fel egy pillanatra Mr Stark, majd ismét a munkájának szenteli figyelmét. - Sziasztok - int egyet a kezével, majd nyelvét kidugva indítja el a robotot, ami amint felszáll, neki is csapódik a falnak közvetlenül a fejem mellett. MJ felsikolt, majd odébb ugrik, míg én csak állok egyhelyben, lehajolok majd felveszem a törött drónt, ami ripityára tört a ütközés miatt.

- Jól vagy Pete? - siet hozzám Mr Stark, majd kezét a vállamra téve, néz aggódva a szemembe, így megláthatja a véraláfutásos zúzódásomat amit szereztem az iskolában, Flash által.

- Ki tette ezt? - hangja megkeményedik, majd megszoritja a vállamat. - Kölyök? - lehajtom a fejemet, megmakacsolva magamat.

- Flash Thompson - szólal meg MJ, mire ránézünk, én kétségbeesve, míg Mr Stark elégedetten.

- Mr Stark, kérlek ez fele - folytatnám, de egy intéssel elhallgatatt, siri csend van, Mr Stark a telefont előkapva kezd el valakit csörgetni, míg végül felnem veszi az illető, egy 5 pervc csevej után, lerakva a telefont pillant rám, majd a barátaimra.

- Holnaptól nem kell aggódnotok Mr Thompson miatt - mosolyodik el Mr Stark elégedetten, majd rám szenteli a figyelmét.

- Peter - nagyot nyelek - Legközelebb ha bármi van, szólj - bólintok egyet tudomásul véve, majd a barátaimmal távozni készülünk a laborból, de Mr Stark megállít.

- Igen? - nézek hátra, mire valamit a kezembe nyom, kérdőn nézek rá majd a dobozra, végül elköszönve tőle, megyünk a szobámba ahol egyedül lehetünk.

- Mi az? - mutat a dobozra Ned, mire MJ szemet forgatva válaszol a kérdésére.

- Egy doboz, duh - Ned és MJ elkezdenek veszekedni, míg én a kis dobozt nézegetem, majd végül a piros masnit meghúzva, nyitom fel a fedelét, és veszem ki a doboz tartalmát.

Szemeim könnybe lábadnak az apró ékszer láttán, majd megpillantok egy apró papírt is ami a ékszer mellett pihengetett, kivéve a fecnit, kezdtem el halkan olvasni.

"Boldog 17.-ik születésnapot Peter"
- "I larb you" - May

Halkan zokogok a barátaim karjai között, ez a egyben legszebb és legfájdalmasabb ajándék amit kaptam valaha, de ezzel talán a lelkem is megnyugszik, egy halk "köszönöm" hangzott el a számból, majd azt a maradék pár órát a barátaimmal töltöttem.