Spiderson and Irondad [OneShot - Kérések zárva]

Elveszve

Mióta pókember lettem, az életem fenekestül felfordult, én lettem a város által ismert közkedvelt Pókember bár nem tudták hogy ki van a maszk mögött, egészen addig a napig.

A városháza tetején üldögélek a lábaimat a mélységbe lógatva, érzem ahogy a jeges szél borzolja az arcomat  és ahogy fújdogálja a hajamat, a fejem televan gondolatokkal és emlékekkel, mégis egyben olyan érzésem is van mintha üres lennék. Behunyom a szememet majd a maszkot megszorítom a kezeim között.

Egyedül vagyok.

Barna szemeimet az égre emelem, nemsokára egy apró vízcsepp hullik az orcámra, majd egyre több és az ég felhői megtörnek, hagyom hogy a könnyeim az esővel keveredjenek.

Elveszve érzem magam.

Lassan felállok az eddigi helyemről, majd tétován meredek le az utcára ami üresen mutatkozik, kezeimből elejtem a piros maszkot és előrébb lépek a peremen.

Nincsen már senkim sem.

Elvesztettem a mentorom és példaképem a végső csatában, azt az embert aki támogatott engemet.
Elvesztettem May-t is a buta ötletem és naivságom miatt, minden az én hibám volt, a vére a kezemre tapadt és sose fogom lemosni ezt.
Elvesztettem a barátaimat, reménykedtem hogy emlékezni fognak rám azokután, de ahogy telt az idő, külön váltunk az emlékeik nélkül, és ez is a saját hibámból fakadt.

Nincs kiért erősnek maradnom.

Egy nagy levegőt vettem, és még egy lépést tettem, egy sóhaj kíséretében pedig megtettem az utolsó lépést aminek az eredménye a zuhanás volt, abban a néhány másodpercben az életem lepergett a szemem előtt akárcsak egy filmvászonon, egy mosollyal az arcomon hagytam el a földi életet.