Cukorvarázs

Első fejezet - Örökség

🍰2020. június 18.🍰

Csütörtök délelőtt volt. Augusztust írtunk, a Nap ragyogóan sütött az égen. Egy újonnan beszerzett regény lapjai sercegtek az ujjaim között, amikor a gépen csipogva jelezte, hogy e-mail-em érkezett. A feladót meglátva kissé megijedtem. Az idősotthontól érkezett, ahol az édesapámat gondozzák. Két éve egy szívinfarktus után döntött úgy, hogy beöltözik. Hiába ajánlgattam, hogy otthagyom az egyetemet és hazaköltözöm hozzá, ő hajthatatlan volt. Az e-mail első pár sorának elolvasása után gombóc nőtt a torkomban, görcsbe szorult a mellkasom és a hirtelen rám törő pánik miatt úgy éreztem, nem kapok levegőt. Az apám egy újabb infarktus következtében meghalt. Próbáltam tovább olvasni a levelet, de a patakokban folyó könnyeim ezt megakadályozták. Közben újabb e-mail érkezett. Ezúttal a feladó egy biztosítási cég volt. Majd később elolvasom, a másik levél végével együtt. 

Kisétáltam a fürdőszobába, hogy megmosakodjak, majd a konyhába indultamegy pohár vízért. A konyhapultnak dőlve néztem, ahogy Smaragd leugrik a kanapéról és hozzám szaladva a lábamhoz dörgölőzik. Letettem a poharat és ölbe vettem a fekete-fehér cicát.

– Gyere, menjünk, nézzük meg azokat az e-mail -eket. 

Lehuppantam az íróasztal elé és a hasamnál doromboló macska társaságában olvasni kezdtem. 

Az otthontól jött levélben már csak annyi állt, hogy el kell mennem a személyes holmijaiért és a lehető leghamarabb kezdjem el rendezni a temetést. Remek, sürgessetek csak nyugodtan… A biztosító a rám hagyott házról és cukrászdáról írt. Megadta a címeket, ám ezekre egyáltalán nincs szükségem. Bár az egyetem kezdete óta nem jártam a boltban, sőt apa házánál sem nagyon, pontosan emlékszem minden apró részletre. Az utóbbi két évben már csak az otthonban látogattam. A boltról nem sokat mesélt az utóbbi időben. Annyit tudok, hogy átadta valakinek a vezetést és a papírmunkát, de a tulaj még ő volt. Most viszont rám szállt a vezetői pozíció. 

Este az ágyban fekve elhatalmasodtak rajtam a negatív gondolatok. Teljesen egyedül vagyok. Nincs akivel megosszam búmat, bajomat. Hogyan fogok helytállni tulajdonosként? Semmi tapasztalatom nincs… Mégis hogy vezessek el egy boltot? Az agyamban a gondolatok vonatketekek módjára zakatoltak megállás nélkül. Egyik rémkép után a másik vetült elém. Körbenéztem a szobában, hátha talál a szemem valamit, amivel lefoglalhatja az agyam működését. A padlón és a szőnyegen végigtekintve leragadtam az összegömbölyödött cicámnál. Smaragd az ágy mellett szunyókált a pokrócán, tele hassal, gondtalanul. Az emberek gyakran mondogatják, hogy milyen szívesen lennének macskák. Csak enni és aludni kellene. Jelenleg én is ezeknek az embereknek a táborát erősítem. Végül addig gondolkoztam, hogy a nagy erőltetésben kifáradt az agyam. Behunytam a szemem és Smaragd szuszogását hallgatva nyomott el engem is az álom.

🍰2020. június 19.🍰

Reggel bódultan nyitottam ki a szemem és pislogtam párat, hogy rájöjjek, milyen ócska tréfát űzött velem az elmém az éjszaka. A sok tegnap történt negatív dolog ellenére egy vidámabb, akár komikusnak is nevezhető álom jelent meg. Egy férfit láttam. Szőke haja volt, világító kék szemekkel. Rám mosolygott, közelebb lépett hozzám és átölelt. Nem szólt egy szót sem. Én csak álltam kővé dermedve, mint egy szobor. Elengedett. Még mindig mosolygott, rám kacsintott, sarkon fordult és eltűnt.

Kikeltem az ágyból és az ágy alól előhalásztam a papucsomat. Kisétáltam a konyhába, hogy négylábú lakótársamnak tápot, magamnak pedig kávét töltsek. Smaragd – egy kis fáziskéséssel ugyan, de szaladt utánam, ahogy meghallotta a zörgésem. A legmélyebb almából semmi sem képes felébreszteni, csakis a macskaeledeles zacskó csörömpölése.

Szokásos módon megtámasztottam a konyhapultot és kibámultam az ablakon. A megszokott módon a kis mellékutca terült elém. Sok-sok paneltömb, nulla zöld terület. Lehet mégis csak jó lesz vidékre költözni. Elgondolkodtam, milyen teendők is várnak rám az elkövetkezendő napokban. Ideje belevágni az új életembe!