Harry Potter A sötétség gyomrában

14. fejezet

A főnix

Mesélő:

Borús volt az ég. A kastélyban mindenki zaklatott volt. Mindenki Hermione, és Ginny mellett akart lenni.

De Hermione nem tudott mással foglalkozni, csak barátja halálával. Nem tudta, mit tehetne. Nem tudta, mit tegyen szabadidejében. Nem tudott túllépni.

A gyász eluralkodott rajta. Naphosszat gyászolt, és nem törődött, saját magával. Enni, meg inni alig evett, ivott. De Ginny nem bírta ezt tétlenül nézni. Barátnője segítségére sietett. Megtett mindent barátnője jobblétéért.

Hermione jobban is lett. Hetek elteltek, és Hermione teljesen kigyógyult gyászos állapotából. De még mindig ott volt Grindellvald. Senki nemntudta mit tegyen. Az iskolában a tanárok készenlétbe álltak.

Felvoltak készülve bármekkora támadásra. De ők is tudták,hogy ez még mind nem elég. Tudták, hogy lassan eljön az iskola pusztulásának ideje is. Tudták, hogy annyi vérontás várható mint még soha. Most nincs ki feláldozza magát értük. Hiszen Harry, Ron meghaltak. Ginny is gyászolt, de túl lépett rajta, és inkább azzal foglalkozott,hogy többi barátját megmentse a veszélytől.

Azonban Draco Lucius Malfoy eltünésével nem foglalkozott senki,kivéve egyvalakit. Hermione zaklatott volt minden miatt. Nehéz volt minden perc az életében. Azonban elszánta magát, és félre tette gyászát. Harcpozicióba állt. Kész volt feláldozni életét.

Hermione:

Lassan teltek a napok,hetek. Nehéz volt túllépni Draco halálán, de sikerült. Ginny,csak éjszakanként sírt a párnájába nappalonként,egy erős nő volt.

Én viszon kész voltam meghalni. Bármely pillanatban választottam volna a halál útját, ha nem lett volna sok barátom,aki a segítségemre szorul.

A háborúra készültünk. Tudtuk,hogy sokmindenkit elfogunk veszíteni. De nekem már nem volt kit elveszítenem.
Egyik este,kiültem a kastély elé, és dúdoltam egy dalt, amit régebben Drako dúdolt nekem.

Be látom, a hangja nem volt a legjobb, de mégis nekem angyali harangnak hangzott. Úgy halt meg, hogy elötte veszekedtünk. A könnyeim záporban kezdtek el folyni.

- Miért tetted ezt velem?! Miért?! Mit tettem, amivel ezt érdemlem?! - kiáltottam fel. Felálltam, és oda sétálltam, a falhoz, majd ökölel bele vertem egyet. Természetesen pont akkor,amikor Ginny kilépett a kastélyból.

- Ha szét akarod bontani az épületet, jól csinálod. - Mondta Ginny, a falat nézegetve, amin egy karcolás sem látszott. - Na! Ne itasd az egereket! Mindig is itt lesz veled. - Suttogta.

- Életszerűbben mint hinnéd. - Szólalt meg egy oly rég hallott hang. Ginny,és én is a hang irányába kaptuk a fejünket. Egy kisértet lebegett felénk. Nem akármilyen kisértet. Az én egyetlen Dracomnak a kisértete. Térdre rogytam. A zokogásomat nem lehetett elálítani.

- Hogy tehetted ezt velem? Miért? Miért?! -ordibáltam.

- Hermione! Itt vagyok. - valami hozzám ért. A válamat fogta. Önkéntelenül odakaptam a kezem. Nem Ginny keze volt. Felkaptam a fejem. Meg tudtam érinteni. Draco nem volt teljesen kisértet. De akkor mi? Most nem ezzel foglalkoztam. Felálltam, és a nyakába borultam.

- Hiányoztál te idióta! - Csókoltam meg. A csókja ugyan olyan édes volt mint élőben.

- Békés a halál. De elviselhetetlen nélküled. - Simogatta meg a fejem Draco. - Sok információ jutott a fülembe. Titokban vagyok itt, szóval nincs sok időm. Majd, amikor eljön az ideje mindent emondok egyetlenem ígérem. De most menjünk az igazgatói irodába. - McGalagony éppen órát tartott. Amikor az iroda szoba elé értünk, elsutogtam a jelszót. A kőszobrok átengedték az utat. Feliszkoltunk a csigalépcsőn. Amikor beléptünk, Ginnyvel kérdőn Dracora néztünk.

- Mi van? Hát a főnixhez. - irányított minket,mintha egyértelmű lenne. Odasétáltunk az újjászületett főnixhez. Mikor Dumbledore elhagyott bennünket, és a Főnixe vele ment, McGalagony egy új Főnixre talált. Az iskolába hozta, és a madár azóta itt él. Mi Ginnyvel akkoriban Félixnek neveztük el.

Ginny is ugyanerre gondolt,mivel elmosolyodott, és látszott,hogy egy szép emléken gondolkodik. De ez csak pár pillanatig tartott, mivel könny szökött a szemébe. Bizonyára Harryre gondolt. Megráztam a fejem,hogy visszatérjek a valóságba.

- Mit csinálunk egy madárral?! Hogyan segít nekünk? - kérdezzem türelmetlenül.

- Jaj Hermione,nem mondhatom el. Ez nálunk halottak közt szabály. Én nem nyúlhatok a madárhoz. Tépd le egy tollát. Keveset mondhatok úgyhogy csináld! - ripakodott rám mikor haboztam. Letéptem egy tollát.

- Most búcsoznom kell édesem, de megigérem visszatérek hozzád. - Mondta,majd megcsókolt.

- Add oda a tollat. - Suttogta a csókunkba. Átadtam neki a tollat,mire szertefoszlott. Megint zokogásban törtem ki. Ebben az igazgatónő hangja zavart meg.