Harry Potter A sötétség gyomrában

9. rész

Fogságban

Mogorván meredtem a hirnökökre. Grindallwaldra nem igazán vall, hogy hirnököket küldjön. Inkább ő maga jön ide. Nem stimmelt. És ekkor rájöttem a csavarra. Messze innen, még ezernyi halálfaló vár, a jelre.

A kezem a pálcámat szorította. Hermionéra gondoltam minden erőmmel. Aztán bepattant az ötlet. Meglöktem enyhén Ginnyt, ő meg felém nézett.

Egy pillantással letárgyaltuk. Hátráltam egy lépést, és goromba nézéssel tudattam, a halálfalókkal, hogy nem vagyunk kíváncsiak rájuk. Az egyik bólintott, és hátrált ő is.

A másikkal Ginny nézett farkas szemet. Én megfordultam, a kastély felé. Felrohantam a szobámba, és a masszát bele raktam egy tál forró vízbe.

Vártam két percet, majd boldogan tapasztaltam, hogy ismét folyadék. Felkaptam a tálat, és levittem, a pince helységbe Hermione testéhez. Bele öntöttem a folyadékot, az üveg lélekbe.

Aztán Hermionénak, a már majdnem begyogyult sebére öntöttem. Imádkoztam, hogy jó legyen. És hirtelen szuszogást hallottam. Hermione életben volt. Gyorsan a karjaimba kaptam, és felvittem a gyengélekedőre.

Hermione

Nem tudom mi történt. Csak egyszer csak eltünt az a békés hely, és újra voltak normális gondolataim. Felemeltem ólom súlyú szemhélyamat, és a gyengélkedőn találtam magam. A hangokból itélve ami körülöttem volt valaki ordibálhatott.

Nem ebből a teremből jött. Aztán nyilt a gyegélkedő ajtaja, és csak egy elmosódott sárga foltot silerült kiszurnom abbol, ami felém rohant.

- Hermione, ó Hermione! - valami nagyon erősen átölelt. Gondoltam Malfoy. Nagy nehezen kikúsztam az öleléséből, és felültem. Felém nézett, és én lekeverten neki egy jó nagy pofont. Ő csak bólintott.

Megpróbáltam vissza feküdni, de megragadta a csuklómat, és egészen közel húzott az arcához. Aztán már esélyem sem volt menekülni, de nem is akartam. Átengedtem magam, az isteni csókjának. Amikor véget ért, minden nagyon gyorsan történt. Lihegve kapkodtuk a levegőt, amikor hangos puffanás és kiáltások hallatszódtak kintről.

Draco gyorsan az ölébe kapott, aztán már rohantunk is lefele. Elég szokatlan volt,hogy nem tudok olyan sokat. De most ez volt a legkevésbé fontos. Aztán rádöbbentem. Ginny! Ginny most mit tudom én hol lehet teljesen egyedül.

-Draco, Draco!! Ginny! Ginny hol van? Mi van vele?

-Semmi baj! Nyugi minden rendben van Ginnyvel most lenn van a hi... Jézusom Ginny! Nem értem hogy a francba lehetséges az, hogy az a drágalátos Harryje folyton agódik érte, de utána rá se néz?

-Bocsi hogy félbe kell szakítanalak, de most nagyobb bajunk is van, mint hogy Harry mit csinál rosszul, és mit nem! - Ripakodtam rá.

-Igaz szivem. Bocsánat! Hirnökök jöttek akik valószínúleg riasztották már a többieket. Meg fognak támadni. - A Szívem olyan gyorsan dobogott, hogy alig lehetett érezni a szüneteket.

Ginny

Nem értettem mi tart ilyen sokáig Malfoynak, de nagyon húzott az idő. Mostanra rájöttem, hogy a többi halálfaló nem olyan messze, támadásra készen áll.

A hirnököket sikerült gyorsan leráznom, de mire az a kettő elhagyta a területet, a többiek teljesen nyugodtan bevonultak a kastélyba. Engem valamiért nagyon aggasztott, hogy senki nincs kint.

Plusz figyelmeztetnem kellett a többieket a halálfalókról. Gyors léptekkel igyekeztem a kastélyfelé. Semmit nem hallottam, és nem is láttam, ami egy kicsit megnyugtató volt.

Aztán mintha valami elsuhant volna mellettem, de még mindig nem láttam semmit. Gondoltam csak a szél az. Aztán éreztem, hogy éles fájdalom hatol a jobb combomba. Összerogytam a fájdalomtól.

Gyorsan kihúztam combomból a fájdalom okozóját. Egy jó hosszú tőrt. Tudtam, hogy ezt én vesztettem, de azért feláltam, és egy lábon megpróbáltam tovább botladozni. Ekkor megszólalt egy hang a hátam mögött.

Szépen lassan megfordultam, és egy ösz hajon akadt meg a tekintetem. Feketébe burkolózva állta a sötét alak. Az arca olyan sápadt volt mint egy vámpíré. Hátráltam egy lépést megfeletkezve minden fájdalmamról.

-Miért nézel ijedtem drágaságom? Nem akarunk mi téged bántani. Mondta Grindelwald. Lassan hivogatón lépett felém. Én önkéntelenül is hatra léptem rá a fájós lábamra, és elestem.

-Kérlek...- nyögtem halkan.

-De mit édes? - Olyan bályos volt a hangja. Teljesen megbabonázott. Nagyon lassan lépdelt felém. Nem mozdultam, csak a szemét páztáztam ami alig látszott a sötétben. Mikor oda ért hozzám hivogatón a kezét nyújtotta.

Megfogtam mire ő felsegített a földről. Hideg kezének érintésétől összeborzongtam. Átkarolta a vállam, hogy segítsen járni. Elindultunk kifele az iskola határán. Én megbabonázva lépkedtem mellette. Szó szerint hipnotizált. Aztán egyszer csak hopponátunk.

Egy tisztáson álltunk, egy kőr közepén, amit halálfalók alkottak. Egy alak lépett ki. Lucius Malfoy. Grindelwald bólintott, mire Lucius közelebb jött. Ekkor jöttem csak rá mi történik.

Innen már nem volt menekvés. Grindelwald elengedett, és én összeestem a fűbe. Nedves volt a fű, hogy miért azt nem tudtam. A lábamba hasitó fájdalom mindent elnyelt körülöttem. Forgott velem az egész világ.

Csak arra eszméltem fej újra, hogy két erős kar ismét felránt a földről. Lucius egy láncot tartott a kezében. Biztos voltam benne, hogy nekem szánja. Előre tartotta a pálcáját, és valami érthetetlent mormolt.

Ekkor a földből, egy nagy anygyal szobor emelkedett ki. Az angyal felé rántott a karomnál fogva, majd a láncot a kezemre erösítette, a másik végét meg az angyal kezére.

A földre lökött,majd sebes léptekkel visszaállt a körbe.
Én csak pislogtam össze vissza, mert még teljesen nem jutott el a tudatomig, mi is történt valójában.

Sziasztok!
Nagyon, nagyon, nagyon sajnálomezt a sok késést! Nagyon megvárakoztattalak benneteket. Remélem, ez a kicsit izgalmas rész kiengesztel titeket. És nagyon szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan olvassátok! Puszillak benneteket! Várom a kommenteket, hogy hogy tetszett.

Ui:. A következő részt már most elkezdem írni, hogy ne késsen nagyon.

Puszi:Neville!