A falka az életem {[Jimin ff.]}

14. rész

A kamilla "méreg", amit megittam, rám nem volt hatással, de vámpír mivolta miatt, Jimin teljesen legyengült tőle. Ami pedig a kehelyben volt, elnyomta a köztünk lévő köteléket, így én nem éreztem az ő gyengeségét.
Kihasználva zavarodottságát, támadtam. A földre tepertem és próbáltam behódolásra kényszeríteni, de elsőre nem ment. Sikerült leráznia, majd két hátsó lábára támaszkodva esett nekem, míg én ugyanezt tettem. Egy ideig így civakodtunk, de hátrányos helyzetének hála, megbotlott és magával rántott. Továbbra is marakodva gurultunk le egy meredek domboldalon, melynek alján egy patak állt. Még próbált harapni és néhány pillanatig esetlenül vergődött. Aztán sikerült végleg lefárasztanom, s meghajolt előttem. Csodálkoztam is, hogy ennyi ideig ellen tudott állni a méregnek.
- Jól vagy?- hajoltam óvatosan fölé, miután vissza változtunk.
- Azt hiszem igen... De nagyon elfáradtam.
- Tudom, ez a kamilla hatása, mindjárt elmúlik.- simitottam mosolyogva arcára.
- Újra alfa vagy.- vigyorgott erőtlenül, vörös szemeim láttán
- Igen, szóval szögezzünk le egy szabályt: Soha többé nem dominálhatsz.- nevettem halkan.
- Kegyetlen vagy.- nyöszörgött mosolyogva.
- Örülök, hogy ezt lerendeztétek és nem sérültetek meg. Nem szívesen leszek ünnep rontó, de közlöm, hogy háború van fiatalok! És az eddigi hírek szerint az apád nem akar egyezkedni, Jimin.- a domb legtetején Shownu állt kissé bosszús tekintettel, de szája szélén megbújt egy mosoly.
- Akkor ideje bedobni magunkat.- keltem fel leseperve néhány száraz levelet felsőmről.
- Menjünk!- helyeselt Jimin.
- Hogy akarod csinálni?- kérdezte Shownu, mellettem futva, gyönyörű, barna farkas bundában.- A falka azért harcol, mert elvileg meghaltál, de ha rájönnek, hogy élsz?
- Park úgyis támadni fog, védekeznünk kell.
Szó nélkül futottunk tovább, végig az erdőn. Épp lement a nap, mikor kiértünk a fák rengetegéből, még szerencse, éjszaka nem biztonságos. A fenyőerdő után egy dombos vidék következett, amit alig ismertünk.
- Ilyen tempóban kábé mikor érünk Busan közelébe?- kérdeztem Shownut végül.
- Ne aggódj, hajnalra odaérünk, időben vagyunk.- nyugtatott.
- Azért mégis gyorsítani kéne, nagyon rossz előérzetem van.- erre aztán mégnagyobb sebességre kapcsoltunk, nem törődve semmivel.
Sok olyan vidéken haladtunk át, ahol még nem jártunk, mégis az egyik ismerős volt. Az volt a szülőföldem, ott láttam meg a napvilágot a havas hegycsúcs egyik barlangjában, a legnagyobb titokban.
- Itthon vagyok.- suttogtam, inkább a tájnak, mint a két fiúnak.
- Gyönyörű.- ámuldozott Jimin.
- Az!- helyeselt Shownu.
A hajnali órákban, mikor alig fél órára voltunk a tisztástól, ahol a falkák felsorakoztak, egy járőrbe botlottunk, Mark volt, szelíd, barna szemeivel, sötét hajával, sápadt bőre szinte visszaverte a gyenge fényt.
- Hál istennek Jane! Azt hittem nem értek ide.
- Mi történt?- kérdésemre a fiú csak szomorúan pillantott rám.- Mondj már valamit az istenért!- ordítottam rá.
- Park egy buta véletlennek köszönhetően elfogta Minhyukot, Changkyunt, Hyungwont, Joohoneyt és Kihyunt. Valahonnan sejti, hogy nem haltál meg. Hajnalban kivégzik őket, ha nem kerülsz elő és nem adunk át.
- M-mi?!- alig bírtam észhez térni, egyszerűen nem tudtam gondolkodni.- És-és Wonho?
- A csapatok élén. Semmit sem tud tenni.
- Siessünk, talán még van esélyünk.- biztatott Shownu.
- Sajnálom Jimin, de nem érdekel, hogy az apád... Ha bajuk esik a fiúknak, megölöm.
- Nem lesz baj, melletted leszek.- nézett mélyen szemembe. Édes volt, a tekintete lágy és elszánt, önbizalmat adott és reményt, mégsem engedhettem meg neki, hogy mellettem legyen a csatában.
- Te vagy a gyenge pontom és ezt ők is tudják, ki fogják használni. Távol kell maradnod tőlem és minden veszélytől, különben harcképtelenné válhatok.
- Elvárod, hogy ölbe tett kézzel nézzem, ahogy a saját apám próbál téged és minden szerettedet megölni?!- kelt ki magából. Heves megnyilvánulása megmosolyogtatott. Látszott, hogy újonc és nem ismeri a falkán belüli rangsort.
- Szeretlek.- vallottam színt újra és újra, töretlen mosollyal.- És ez az egyetlen ok, amiért nem tépem ki a füled a tiszteletlenségedért. Ez által, mint a legfőbb alfa parancsolm neked, hogy vonulj vissza. Mark, kísérd el és maradj vele.
- Jane! Most komolyan, együtt erősebbek vagyunk. Mindenkire szükség van most!- próbált hatni rám, de nem tágítottam.
- Ha ezt a parancsot megszeged, kénytelen leszek a legszigorúbb büntetést kiszabni.- kemény tekintettel néztem szomorú alakját a félhomályban, mint Shownu engem, mikor nem tanultam. De édes, morcos arca miatt én is megenyhűltem, s óvatosan átöleltem.- Kérlek, ne hozz ilyen helyzetbe. Az lenne a legnagyobb büntetés számomra, ha bántanom kellene téged.
- Vigyázz magadra, mert ha nem, én nem tudom, mit csinálok.- bújt hajamba, s ezzel elváltunk. Egy utolsó csókra futotta még, aztán engedtem Shownu unszolásának. Elindultunk s a Busan határán húzódó mező fölé magasló dombtetőn értek minket a pirkadat első sugarai. A síkság bal oldalán álltak az egyesült falkák, míg a jobb oldalon Park és csapatai. Utóbbiak előtt négy vámpír állt mereven. Mindegyik előtt egy emberem térdelt. Kezük hátra volt kötve, fejüket hajuknál fogva hátra húzták és kést szorítottak torkukhoz. Vártak.