A falka az életem {[Jimin ff.]}

3. rész

"Nem tetszik ez nekem. Nagyon nem!!"
- Mi van már?!- förmedtem rá s nem is próbáltam meg leplezni, mennyire feldühít.
- Miért titkolod?
- Mégis mit?- értetlenkedtem.
- Hogy te vagy a fekete alfa!!- mindenre számítottan, de erre nem.
- Hogy mered ilyen tiszteletlenül említeni a Nagy Alfát?! Méghogy én! 18 évesnek nézed te a Fekete Alfát?!- egy-kettő belelendültem a vitába.
Kevesen tudják, hogyha nem állítanak le a vita elején, akkor pillanatok alatt képes vagyok magasabb szintre emelni a dolgot, míg el nem érem a csúcspontot.
- Ki más lehet a következő alfa, mint az előző egyetlen egy utódja?- folytatta higgattan.
- Nincs időm hülyeségeidre!! Engem már várnak. Eressz, különben megszegem az ígéretemet Katehez és akkor megöllek.- próbáltam lehiggadni
- Úgy, mint az öcsémet?- kortyolt bele poharába, ezzel kiürítve azt.
"Tudja... Tudja, hogy én öltem meg az öccsét? Az nem lehet!! Csak blöfföl... Igen, ez az! Csak találgat!"
- Tudtommal az Alfa végzett azzal a csapattal, amelyík megölte a családomat és több, mint a fél falkát. Különben is, honnan veszed...
- Az előbb fenyegettél meg. És amilyen indulatos voltál, kinézem belőled, hogy megölnéd az apámat is.
- Nem, őt nem! Maximum téged, hogy láthassam szenvedni a nagy Mr. Parkot. Élve hagynám, hadd szenvedjen, úgy, mint én szenvedtem!!- az én részemről lezártam a témát és szépen faképnél hagytam.
Belépve a ház előszobájába, Kate azonnal a nyakamba ugrott.
- Jó, hogy itt vagy! A fiúk mesélték, hogy megérkeztél csak Jimin feltartott. De ugye nem volt semmi gond?- érdeklődött barátnőm.
- Nem, ne félj! Csak a drága Park úrfi azt hiszi én vagyok a Nagy Fekete Alfa.- mosolyogtam hamiskásan, de Kate nem vette észre.
- Hagyd a francba! Gyere és lazíts! Igyál velem valamit.- kezdett el húzni az egyik asztal felé.
Hihetetlen, egy 200 éves csotrogány a legjobb barátnőm! Ennek ellenére jobban ért a 21. századi bulikhoz, mint én.
A pultnál azonnal a kezembe nyomtak egy poharat. Szörnyű íze volt annak a löttynek, de kifejezéstelen arccal gurítottam le, nem úgy, mint Jin.
Seokjin a legidősebb ebben a villában. Ő Park úr egyik jobbkeze. A piát nem bírja, még a bornak is grimaszt vág.
Az este szépen lassan telt. A 6. kör után már kezdtem érezni, hogy kissé becsiccsentettem. Viszont a hangulatom helyreállt és ellazultam.
- Nocsak! Jane Howling tud mosolygni!- csengett az ismerős hang.
- Miért nem szállsz le rólam, Jimin?!- sóhajtottam rá se nézve.
- Ugyan, még rád se másztam baba!- ölelte át hátulról libabőrössé vált lényemet, míg álla a vállamon állapodott meg.
- Bögd ki mit akarsz!- kezdtem türelmetlenül.
- Elhagytad odakint.- nyújtotta elém bal kezét  melyben apámtól kapott nyakláncom pihent.
- Kösz!- motyogtam s nyúltam volna útánna, de elrántotta.
- Egy táncért megkapod!- somolygott még mindíg a vállamon pihentetve buksiját.
- Egyetlen tánc! Semmi több!!
A láncomat a zsebébe csúsztatta, amit csak egy fintorral díjaztam. De nincs mit tennem. Egy tánc, mi lehetne?... Mondjuk elég sok mindent ki tudna hozni ebből az estéből. Elvégre holnap telihold és nem csak a fiúkon látszik ez meg.
"Jaj! Én Istenem, segíts meg!"
Jimin kézen fogott s a táncparkett felé húzott. Kb. a terem közepén hirtelen megfordult s én nekivágódtam kőkemény mellkasának. Hosszú lesz ez a lassúzás...