Csak egy tanár... vagy mégis több...

12.rész

Harry:

Úgy éreztem, hogy majdnem egy hét alatt széthullott mindenem. Hiába írtam neki nem válaszolt, hívtam... semmi nem történt. Napok teltek úgy el, hogy semmit nem tudtam róla, egyedül Nialltől tudtam meg azt a kis információt, hogy a nagyszüleinél van és nem vitte magával a telefonját.

Az a közel egy hét volt maga a pokol. Nem telt el egy perc sem hogy ne gondoltam volna Rá... nem értettem semmit. Majdnem minden délutánját ott töltötte nálam, de minden mintha szertefoszlott volna. A napjaim úgy teltek, mint mielőtt össze nem jöttünk, csak egy hatalmas nagy űrrel a közepén. Az életem már nem ugyan olyan, mint volt, és soha nem is lesz. Velem van... vagyis velem volt. Ő, Louis Tomlison, az a furcsa fiú a 12. b-ből, aki mindig kihúzta nálam a gyufát, aki valami istenverte furcsa módon a lehető legközelebb került hozzám és, kibaszott rövid idő alatt rabolta el a szívem. Igen... beleszerettem a diákomba és innen már nem volt visszaút.

A napok nélküle, rávilágítottak mindenre, mindenre, amitől eddig féltem, amiről nem akartam elhinni, hogy létezik. Szerelem... vártam, hogy eljöjjön az életembe, annyiszor képzeltem el, hogy majd egyszer lesz valaki, akivel ha megismerkedem rögtön tudni fogom, hogy na igen Ő az. Összeházasodunk, gyerekeink lesznek és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Csakhogy az élet nem egy tündérmese. Nem egy szerelmes film, ahol a két szerelmes mindig egymásra talál. Vannak olyanok, akiknek nem szabadna, hogy együtt legyenek, talán megismerkedniük sem lett volna szabad... ezek vagyunk mi. Nem bántanánk egymást a tudatunk nélkül, nem kéne titkolóznunk... de mi mégis együtt vagyunk, talán mert nekünk együtt kell lennünk. Hogy miért? Nem tudom. Talán soha nem is fogom megtudni, hogy miért pont Ő, de azt ezer százalékosan tudom, hogy pont Ő az az ember, akibe én halálosan beleszerettem, aki nélkül nem akarok létezni.

Majdnem egy héten keresztül úgy éltem, hogy igazából csak léteztem. Nem tudom, hogy mivel bánthattam meg, vagy hogy mi történhetett, ami miatt ez történt. El sem köszönt, csak úgy eltűnt majdnem egy hétre.

Ha tudtam volna, hogy Taylor mire készül, akkor abban a pillanatban elmegyek a kávézóból, ahogy megláttam. Miatta és amiatt, hogy nem figyeltem eléggé, majdnem mindenemet elvesztettem, ami fontos.

Nem voltam biztos benne, hogy Louis is érzi-e azt, amit én, de ez az egy hét bőven elég volt arra, hogy megtudjam, amit én érzek az nagyon is igaz és erős. Szeretem.

...

- Szeretlek Louis Tomlinson. Sze-ret-lek. – mondtam mélyen a szemébe nézve. – Engedd meg, hogy bebizonyítsam, hogy te vagy az egyetlen. Engedd meg, hogy szeresselek. - a lehető legközelebb mentem hozzá, majd átölelem a derekát

- Én is szeretlek Harry Styles. - nem várt egy pillanatot sem, az ujjait a hajamba mélyesztette és szenvedélyesen az ajkaimra tapadt.

- Nem akartalak megbántani... én... én el akartam mondani, hogy mi történt. Nem akartam ezt az egészet. Azonnal eltoltam... csak te akkor már nem voltál ott...

- Tényleg? Nem akartad megcsókolni? Semmit nem is akarsz tőle?

- Lou, miért akarnék bármit is egy ilyen piócától valami, mikor te vagy velem? - elpirulva lehajtotta a fejét, de én az álla alá nyúltam, hogy a szemembe nézzen. - Téged szeretlek. Senki mást. - ahogy ezt kimondtam a szemei megteltek könnyekkel és a mellkasomra hajtotta a fejét és szorosan átölelt. Ekkor éreztem azt, hogy az egész világot tartom a kezeim közt.

...

Hamar elérkezett a hétvége...

A hétköznapokon az a néhány órácska kezdett nagyon-nagyon kevésnek bizonyulni számunkra, de végre eljött a hétvége és itt lehetett nálam.