Csak egy tanár... vagy mégis több...

6.rész

Louis:

Az érzéseimet még nem tudtam magamban tisztázni, de... nem vagyok szerelmes. Vagyis nem hiszem. De ha az is lennék - ami nyílván nem vagyok - nagyon szar lenne. Ő a tanárom, szerintem 10 évvel idősebb, és oké, hogy az egyik legszexibb pasi, akit valaha láttam, de milyen lenne a kapcsolatunk? Neki egy érett nő kell, nem egy magamfajta, tini, aki ráadásul fiú.

Hétfőn elég kialvatlanul menten suliba és ez az egész napi teljesítményemen is meglátszott. Nem tudtam egyik órán sem figyelni, Niall is próbált hozzám beszélni, de semmit sem fogtam fel belőle.

- Louis, mi a baj van? Egész nap csak fekszel a padon és bámulsz magad elé...

- Nem tom Ni. Nem aludtam semmi az éjjel.

- Hát azt vettem észre, de miért?

- Nem tom... - hazudtam, és tudom, hogy tudta, de nem kérdezett tovább.

Matek óra sem telt másképp... feküdtem a padon... és néztem Mr. Stylest. Beletörődtem, hogy nem tudok másra gondolni, csak rá. Nem akartam, hogy ez legyen, de nem tudok mit csinálni vele.

Valószínű, hogy bealudtam, mert édes simogatásra ébredtem fel a padomon.

- Lou... vége az órának. - ahogy kinyitottam a szemem a matek tanárommal találtam szembe magam.

- Oh... ööö... köszönöm... De... akkor én most kapni fogok egy beírást?

- Dehogy fogsz, Niall mondta, hogy nem aludtál semmit az éjjel. - mosolygott rám, de a keze még mindig az arcomon volt, és én még minden az asztalon feküdtem.

- És Ő hol van?

- Mondta, hogy szóljak már neked, mert gyorsan haza kellett mennie, mivel ma randija lesz.

- Oh... köszönöm, hogy szólt. - mondtam zavarodottan, mert Niall nem mondott erről semmit.

- Tegeződjünk, jó? Nem vagyok én annyira öreg. - mosolygott én meg csak bólogattam. – Neked mikor lennének jók a korrepetálások?

- Minden nap ráérek suli után.

- Rendben. Akkor holnap nálam? Utána meg megbeszéljük a többit.

- Rendben. Akkor viszlát holnap... Harry. – mosolyogtam rá, majd kimentem a teremből.

Amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam a sulitól, egészen hazáig csak futottam és ahogy beértem a házba és a lábaim feladták a szolgálatot. Hangosan kapkodtam a levegőt... Miért? Soha senki nem váltott még ki belőlem ilyet... ilyet, hogy a szívem csak attól hevesebben kezdjen el verni, hogy rám néz, és akkor arról ne is beszéljünk, hogy mit művelnek a hasamban a pillangók, mikor hozzámér...

Lehet... lehet.... hogy tényleg szerelmes vagyok?

Harry:

Ma kevesebb órám volt Louisnak, ezért nem együtt jöttünk, csak megírtam neki a címem. Izgatottan ültem a kanapén és vártam, hogy mikor szólal meg a csengő.

Nem értem a saját viselkedésemet. Miért vagyok izgatott, mikor csak az egyik diákom jön korrepetálásra? Miért mosolygok ennyire? Miért várom ennyire? Miért akarok minden pillanatban a közelében, vele lenni? Miért akarom magamhoz ölelni és soha többet el sem engedni? Túl sok a „miért" és nem tudom, hogy mi a „mert"...

A csengő hangja zökkentett ki a gondolkozásomból, majd boldogan, szinte ugrándozva mentem az ajtóhoz.

- Szia. – köszöntünk egyszerre és valamilyen oknál fogva megöleltem.... Kicsit meglepődött, de visszaölelt, ezen meg én lepődtem meg. És ismét az agyam a „miért" kérdéseket kezdte el felsorolni egymás után.

Nagy nehezen elengedtem, pedig nem akartam.... miért? Majd bementünk az érkezőbe és neki kezdtünk a korrepetálásnak, pedig érezhető volt, hogy egyikünknek sem volt hozzá kedve, csak mind a kettőnknek más szempontból...

Mivel ez az első korrepetálása nem akarok nagyon belemenni a sűrűjébe, így csak „ismerkedtünk" és egyszerű feladatokat kezdtünk el megoldani.

- Ezt a néhány egyenletet csináld meg, addig én csinálok teát. Te kérsz?

- Igen, elfogadnék egy bögrével. – mondta lágy hangon... és elpirult?

A konyhában nekidőltem a pultnak és nagy levegőket vettem, hogy ezzel próbáljam meg kiűzni azokat a képeket a fejemből, amiket az agyam magától vetített le elém.

Nem csókolhatom meg! Nem ölelhetem! Nem ülhet az ölemben! Nem bújhatok vele össze! Nem csinálhatok vele SEMMIT! Ő a diákom, fiatal... nem hozzám való... nem, nem, és nem...

Nagy nehezen rendeztem a gondolatimat és visszamentem hozzá. Letettem az asztalra a teát, majd ő megköszönte és óvatosan belekortyolt.

- Ez nagyon finom lett. – mosolygott rám, majd megnyalta az ajkait...

Neeem!

Csak rámosolyogtam, majd még megoldottunk egy két egyenletet, ami elég nehézkesen ment. Nem a tanítása, vagy a megoldása, hanem a gondolataimmal való harc miatt.

Mikor már úgy éreztem, hogy érti, nem adtam több feladatot, hanem... elkezdünk beszélgetni, vagy inkább ismerkedni....

- Uh... - nézett rá a telefonjára. – 6 óra van, nekem mennem kell. – mondta és már fel is állt az asztaltól.

Eléggé eltelt az idő.... 2-re jött ide... és észre sem vettem, hogy az idő csak úgy repült felettünk...

- Ne vigyelek haza?

- Nem kell, köszönöm szépen, anya ki is nyírna, ha megtudná, hogy egy „idegennel" mennék haza. – mutatta az idézőjelet. – Vagyis számára idegen. – mosolygott, majd felhúzta a cipőjét, én meg csak néztem...

Kicsit megbotlott, ahogy felegyenesedett, és elesett... pont a karjaim közé esett...

Csak néztünk egymás szemébe, nem szóltunk egy szót sem, s a kezem önkéntelenül kulcsolódott Louis derekára, s így közelebb húztam őt magamhoz. Fényesen csillogtak az ajkai... valószínű ekkor hoztam meg életem legrosszabb, egyben legjobb döntését és ekkor forgattam fel az életem teljesen...

Megcsókoltam az egyik diákom...

.

.

.

_____________________________
Sziasztok

Elhoztam  a legújabb részt, egy más időpontban, mint szoktam, de igyekszem most már betartani a szerda 6 órát, nos, hogy ebből mi lesz, majd kiderült. Szurkoljatok😅.

Hogy tetszett ez a rész? Szerintetek mi lesz ezután? Eltávolodnak, vagy pont hogy emiatt kerülnek közel egymáshoz?

Legyen szép napotok/ estétek!

Pusszantás
Amand