Egy Igazi Gyilkos Élet

2.

Hazaértem. Egy kertes házban lakok a szüleimmel, nem messze London  belvárosától. Mit is mondhatnék?
Felvet a sok pénz. Anyám üzletasszony, apám valami városi bugrisokat vesz rá üzletre, és más dolgokra.

Kinyitottam a kaput, és felmentem a keskeny járdán, egészen a bejárati ajtóig. A kulcsom a zsebemben volt. Fütyürészve nyitottam ki a zárat, bent pedig még mindig égett a villany.

A szobalányunk, Mary állt ott mint a bálvány, hogy lesse minden kívánságomat.
- Anyukád már nagyon várt haza - szólalt meg félénken. Hát... Nem ő a legélesebb kés a fiókban, az tuti.
Nem mellesleg... Anyámat meg pont nem érdeklem. Ő is csak egy szajha a sok közül. Apám meg hülye, hogy elvette, és eltűri a "kilengéseit".

- Sajnálom, én csak... Kicsit sokáig beszélgettünk Daniel-lel. - mondtam tettetett ártatlansággal. - anyám a konyhában van?
- Igen, ott van. Édesapád meg fent a dolgozóban. - mondta mosolyogva. Egyszer kinyírom őt is. Nem bírom a spinét. Egyszerű mint a faék, ráadásul dögunalmas, és szószátyár alak. Undorító féreg.

Vissza mosolyogtam, aztán ledobtam a cipőmet meg a kabátomat a székre, gondoltam majd úgyis összeszedi.

A táskámmal sietősen felszaladtam a lépcsőn, be a szobámba. Egyszerű tervem volt: lezuhanyozni gyorsan, át öltözni, lemenni, megynyugtatni Lady és Lord Pénzeszsákot, aztán vissza a szobámba... Ahol folytatom a játékot.

Úgy is tettem. Levetkőztem, raktam egy kis Mozart-ot, mert az mindig előhozza a nyugodt, hidegvérű énemet, azután pedig beálltam a zuhany alá.

Éreztem, ahogy a cseppek végigfolynak a testemen, de másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy vért kell szereznem. Ölnöm kell. Az a vágy.... Olyan mintha drogos lennél... Ha egyszer elkezted... Nem tudsz leállni. De nem is akarok.

Miután végeztem, felöltöztem, fekete csipkés melltartót és bugyit vettem, hiszen tervem volt még mára. Aztán haspólót és farmert vettem rá.

Megindultam lefele a lépcsőn. Én mosolyogtam, de igyekeztem póker arcot felvenni, legalább az anyámmal való beszélgetés ereéig.

- Tara. Már megint hol jártál?? - kérdezte azon az idegölő ribanc hangján.
- Csak Daniel-el beszélgettem, és kicsit el szállt az idő... Sajnálom. -mondtam tettetett bűnbánő hangon.
- Kislányom... Kicsit?? Majdnem hajnali 1 van. Mit képzelsz, mit csinálsz? Csak 15 éves vagy! - Rikácsolta. Majdnem elszakadt nálam az égszíj, még jó, hogy hallgattam az előbb Mozart-ot, különben most elvágnám a torkát.
- Annyira sajnálom... - hajtottam le a fejem, és barna hajam az arcomba hullott.
- Soha többé ne forduljon elő!
- Nem fog, ígérem.- ezzel gyors puszit nyomtam agyon vakolt arcára, és felsiettem apához.

Bekopogtam.
- Szabad! - hangzott a szobából a válasz.
Mindig is apát bírtam jobban, de mivel ostoba.... Vele is végeznem kell. Nálunk anyám viselte a nadrágot, apám csak egy pénzforrás volt. Már jó ideje nem is keféltek szerintem... Külön is alszanak.

- Szia... - szólaltam meg félénken.
- Kicsikém, hol jártál, nagyon aggódtam érted! - ott ült az íróasztala felett, és még csak rám sem nézett. Egy pillanatra sem. Na emiatt.... Emiatt kell meghalnia.
Nem tudja kivel áll szemben, de majd meglátják... Majd meglátják...

Kb. Ugyanaz a beszélgetés zajlott le vele is, mint anyával, szóval nagyon untam már.

Mikor végeztem nála, kisétáltam a szobából egyenesen a szobámba... Ahol adok még egy kirakós darabot a hatóság számára. De nem olyan okosak, mint hiszik.