Egy Igazi Gyilkos Élet

13.

Apám ott feküdt holtan az ágyamon. Napsárga pólóját beborította a saját vére.. A színe mint a megérett harmatos rózsáé... De ez sokkal jobb volt egy kibaszott virágnál. És kibaszottul élveztem.

Lenyaltam a késről a vért, és kifordultam lassan a szobámból. Kívülről bezártam az ajtót, aztán lassan elindultam a lépcső felé. Hallottam, hogy lentről anyám hangja szűrődik fel hozzám, amint Mary-vel kiabál.

Hiába, ez csodálatos. Ha utunk véget ér, így a legjobb. Én is így szeretnék meghalni, egy másik ember keze által... De ha ezzel végeztem...

Lassan vettem a lépcsőfokokat lefelé, halkan, hogy senki ne hallja meg. A konyhából a tiszta fény szóródott ki a sötét hallba, ahol álltam.

Meg vártam, míg anyám addig ordibál a szobalánnyal, amíg az meg nem unta, és nem ment el a saját szobájába zokogni, mint szokott.... Gyenge.

A csaj előttem suhant el a folyosón, és még egy pillantásra sem méltatott. Szörnyű.

Anyám egyedül ült a konyhában, háttal az ajtónak. A telefonját nyomogatta. Mint egy ötödikes baszki. Istenem, elegem volt belőle.

Lassan, jobb kezemben késsel sétáltam anyám háta mögé.... És a torkához szorítottam.

- Csitt..... Jóanyám..- szóltam ironikusan - semmi baj. Minden rendben lesz.
Nem tudott megszólalni, a torkában dobogott a szíve... A pulzusa az egekben, lihegése pedig betöltötte az egész teret.

Mindig tudtam, hogy el fog jönni ez a sorsdöntő pillanat. Annyira vicces, és jó érzés... De kajakra.

- Anyuci, csak meg akartam hálálni, hogy felneveltettél. Ja meg azt is, hogy sosem foglalkoztál velem. Ja meg azt is, hogy csaltad apucit, úgy hogy mindenről tudtam.....

Aztán egy hirtelen mozdulattal elnyisszantottam a nyakát. Ömlött a vér, és szembe fordítottam magammal, és a szemébe néztem. Fulladozott. A vére folyt mint az eső az ereszben..

- Na milyen meghalni a lányod keze által? - mosolyogtam rá - ugye milyen felemelő?

Csak fuldoklott tovább, és lefordult a székéről. A késemet aztán beleszúrtam a szívébe. Éreztem, ahogy szakadnak el az erek, ahogyan pattannak el az izmai, ahogyan a szíve lassanként leáll, és elvérzik a konyhakövön.

Nem szólt egy szót sem, mielőtt meghalt.. Pedig eddig mindig pofázott.

Feltápászkodtam a földről, és a szokásos mosolyommal elindultam a cseléd szobájába. Az a csicska ott ült a földön, és még mindig bőgött a párnáját szorongatva.

Amikor meglátott az ajtóban véresen, késsel a kezemben, akkorát sikoltott, hogy attól féltem idő előtt hívják a szomszédok a  rendőrséget.

Nem teketóriáztam, odamentem a ribanchoz, és bár menekülni próbált, ha gyilkolós állapotomban vagyok..... Senki nem menekülhet. Senki.

Kétszer szúrtam oldalba és egyszer combon. És pont az artériáját találtam el... Isteni szerencsémre. Zokogott, sikoltozott, de amikor a fájdalomtól összeesett, én a hajánál fogva ráncigáltam ki a szobából a hallba. Bántani akartam.

- Na milyen érzés ez, ribikém? Hah? Na? Mivan, megnémultál?

Miközben hozzá ordibáltam húztam a haját, és megrúgdostam többször.

- NA? Befogtad??! Még mindig sipítozol basszameg?
- Ta - Tara...... Kérlek....... Ne... - sikította, de nem hagytam abba, amíg a sok verésbe, és elvérzésbe bele nem halt.

Csodálatosan éreztem magam. Mind a három idegesítő tényező meghalt körülöttem. Felsétáltam lezuhanyozni, és utána lefeküdtem a kanapéra kipihenni magam, hiszen az én ágyamban apa fekszik. El akartam aludni, hogy a következő napot frissen és üdén kezdjem.