Egy Igazi Gyilkos Élet

6.

Reggel 6 óra van. Felkeltem, és bár egy óránál nem aludhattam többet, mégis frissnek és kipihentnek éreztem magam.

Gyorsan felöltöztem, felkaptam magamra egy piros, kirívó pulcsit, aztán összeszedtem a cuccaimat, és a borítékot belehelyeztem a kedvenc kék táskámba.

Lementem a lépcsőn makulátlan rendet hagyva magam után a szobámban, hiszen ha az a ribi szobalány megtalálja a késeimet, tuti szól anyámnak.

Lent a konyhába siettem, Mary ott sürgött forgott körülöttem, anyám meg ott állt a kezében a telefonjával. Állandóan azt a hülye kütyüt nyomogatja. Pedig sokkal jobban kielégíti az effajta mániákus vágyat a gyilkolás. Rá kéne szoknia. Akkor talán nem tartanám ostoba libának.

A rádióban a híreket mondták be. A híradós így szólt:

"Köszöntök minden kedves hallgatót. Ma egy szomorú hírről értesítjük Önöket. Ma éjszaka egy 20 év körüli férfi holttestére bukkant két járőr. A férfit még nem tudták azonosítani, ugyanis kidobták a második emeletről, és annyira összeroncsolódott az arca, hogy képtelenség felismerni. A szálloda, ahonnan valószínűsíthető, hogy kihajították,  arról számolt be, hogy a recepción dolgozó egy 165 cm magas, 20 év körüli nővel látták bemenni az egyik második emeleti szobába. További hírekinket holnap hallhatják...."

- Micsoda borzalom! Az ember azt hinné, hogy ilyet csak egy férfi képes tenni!- szólt ijedten Mary - Nem is gondoltam volna! - őszintén meglepődött a ribanc, de majd akkor hogy fog sírni, ha egyszer elkapom...

- Igyekezz, Tara! El fogsz késni! - szólított meg mérhetetlen "kedvességgel" anyám.
- Igyekszem..- ezzel megfogtam egy szelet pirítóst, és táskámmal a hátamon elindultam az utcára.

Londonban minden sarkon van egy piros postaláda, ahonnan minden kedden elviszik a leveleket a címzetthez. Szerencse, mert ma pont kedd van, így nem kell türelmetlenül várnom, amíg megkapják az ajándékukat a tetves zsaruk.

Odamentem egy ilyen posta tartóhoz, és bedobtam a levelet. De a mosoly gyorsan lefagyott az arcomról.. Amikor megláttam azt a csajt.

Az osztálytársamat, Karent. Vagyis van még egy halott-jelöltem...

Amikor ezek végig futottak az agyamon, önkénytelenül is felnevettem. A csajt ez nem zavarta, és azonnal közelebb lépett.

- Sziaaa! Te, Tara, kinek küldtél levelet??
- Senkinek.
- De hát láttam! Talán egy új szerelem? - mondta hatalmas pletykás vigyorral arcán. Mi köze van ennek a kurvának ahhoz, hogy kinek írok levelet? Istenem... Meg fogom ölni, még ma.
- Csak a nagymamámnak. - hazudtam.
- De nem úgy volt, hogy a nyagyszüleid már meghaltak?? - kérdezte nem kevés pimaszsággal. Mindjárt eltöröm a nyakát...

- De. De hazudtam. Oké? Szállj le rólam bazdmeg. - igaz, kicsit elvesztettem a hidegvérem, de nála jobban senki nem tud felidegelni.
- Nekem te bazmegolsz? Nekem ne bazmegolj! - mondta sértődötten, és sietős léptekkel megindult az iskola felé, ami már csak 2 utcányira volt.

Hál' istennek leszállt rólam a tag, még mielőtt késő lett volna. De akkor ma ő lesz az áldozatom. - Beszéltem meg magammal a dolgot, aztán dudorászva a suli felé vettem az irányt.