Egy Igazi Gyilkos Élet

5.

Már otthon csücsültem a kanapén, elégedett mosollyal arcomon, és felidéztem magamban újra, és újra a gyilkolás pillanatait.

Fogtam egy papírt meg ceruzát, és felírtam a halottak neveit. Egy bizonyítványt. Egy oklevelet, ha jobban tetszik. Hogy ÉN végeztem velük. ÉN Tara Scott, 15 éves, Londoni lakos.

1. Bruno Cook, 15 éves. Őt öltem meg először. Amit akkor éreztem, semmi máshoz nem hasonlítható. Oka: egyszerű. Csak ez elégíthette ki a vérszomjamat.

2. Sarah Jones, 14 éves. Ő volt a második. Könnyű volt, sőt. Egyszerű. Furcsa, de az ő vére inkább savanyú volt, mint édes. Érdekesen tükrözi a személyiségét.

3. Thomas Parker, 16 éves. Talán ez volt a legélvezetesebb mind közül. A szex vele kielégítő volt... Ráadásul semmit sem sejtett. Ez olyan mulatságos...

4. Jacob Smith, 19 éves. Finom vérű, művész lelkű hippi. Tingli-tangli hímringyó. Nem kellett volna akárkiben megbíznia...

5. Jack Holder, 17 éves. Érdekes egy figura volt. De gyenge. És pimasz. Nem tudta, hogy kivel áll szemben, és alábecsülte a képességeiket.

6. Daniel Torm, 16 éves. Éjfélkor halt meg. A legjobb barátom volt. De túl naiv, és ostoba. Ezért meg kellett halnia.

7. Boris, valaki. 23 éves. Egy ismeretlen kanos faszi. De sikerült megdöglenie. Kár hogy a véréből nem ihattam, és nem csonkíthattam meg.

Ez volt a listám. Elégedett voltam magammal. Annyira büszke voltam, hogy legszívesebben elhíreszteltem volna mindenhol, hogy ÉN tettem. ÉN voltam, Tara Scott, Londoni lakos.

Hajnali négy körül járhatott az idő, Mary horkolt, még a szobámból is áthallatszott. Anyám meg apám külön szobában aludtak, mit sem sejtve lányuk igazi énjéről.

Holnap iskola, de megveszem a tanárokat a bájommal, meg a pénzemmel, és így nem kell tanulnom.

Ma még meg kell írnom a feladványt.
Felálltam a kanapéról, és az íróasztalomhoz sétáltam. Benyúltam a fiókba, és kivettem a dobozból egy pár gumikesztyűt, amit az orvosok is viselnek.

Felvettem a kesztyűt és elővettem egy bontatlan csomagolású írólap köteget. Aztán egy új tollat, valami gagyit, ami széles körben elterjedt, így azt sem tudják beazonosítani.

Elkezdtem írni balkézzel, nyomtatott nagybetűkkel, hogy nehezebb dolguk legyen:

Kedves Rendőr bácsik és nénik!
Asszem még mindig nem tudjátok, kivel álltok szemben. Higgyétek el, tudom, hogy mit csinálok. Nem tudtok elkapni segítség nélkül, mi? Akkor segítek rajtatok, férgek!
Újabb 2 hullát "rejtettem" el.... A kérdés, hogy hol... :

"Kicsi kertben, szép kislányok,
kicsi kertben mindenki táncol.
Hol vagytok ti, fiúk, lányok?
Nem mások, csak csalfa bábok.

Fénnyel, tánccal, szexszel teli hely,
Megtelik nyögéssel a kert.
Itt aztán senki sem szent,
Nem mossa a fiúcska ott lent.

A másik hely, szellemekkel teli,
nincs messze, senki sem segít.
Az érzés bekerít:
Hevesen ver a csonka szív."

Szeretettel: Vörös kéz

Ezzel összehajtottam a levelet, és kesztyűs kezemmel becsúsztattam egy borítékba, amihez szintén nem értem hozzá.

Megfogtam egy újabb vákumos nejlon zacskót, kivettem a fejnek egy darabkáját a csipesszel, és egy ujjat is csatoltam hozzá. Ezt beleraktam a borítékba.

A borítékra írtam címzést, a Scotland Yardra. A főkopónak a nevét is rábiggyesztettem.... Richard Thomson felügyelőnek. Rácsaptam pár bélyeget, és befejeztem.

Csodálattal néztem asztalomon heverő mestermunkámat. Holnap feladom a postán - gondoltam vigyori képpel.

- Nagyon ügyes vagy, Tara. Te vagy a világ legokosabb embere. - mondtam ki hangosan, saját magamnak.