Dove a Bosszúállókat segítve tengette mindennapjait, miután Nina lelépett. A dolgok kezdtek rendeződni és mindenki szép lassan megbékélt. Carson már hozzászokott ahhoz, hogy bekerült egy számára idegen környezetbe, és a múltját is szép lassan elfoga...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
"Two birds on a wire, one says c'mon and the other says I'm tired"
☆☆☆
-Hogy vagy? - léptem Max mellé, aki nemrég ébredt fel. Szegényt rendesen megvis
elte az elmúlt pár nap, de erős volt. Tudtam, hogy rendbe jön hamar.
-Inkább te hogy vagy? Hallottam, hogy mi történt Ninával. - mondta halkan.
-Minden rendben. - erőltettem magamra egy mosolyt.
Nehezemre esett, de nem tehettem mást. Nem láthatta rajtam senki, hogy valójában mennyire a padlóra küldött amit a lány mondott. Szinte egész életemben mellettem volt, és most újra elveszítem. Nem álltam rá készen, de nem tehettem mást mint, hogy megemésztem és elfogadom. Akkor is ha nem akartam. Ez volt az egyetlen egy választási lehetőségem.
-Biztos? - vonta fel a szemöldökét.
-Persze. - bólintottam.
Jó színész voltam, így szerencsére könnyen elhitettem vele. Nem akartam, hogy bárki is aggódjon miattam. Bőven elég volt azon agyalni, hogy Ninát hogyan fogjuk vissza mielőtt újra valami hülyeséget csinálna.
-Van valami fejlemény? - kérdezte.
-Jelenleg nincs, de dolgozunk rajta. Neked csak pihenned kell. - eresztettem meg egy halvány mosolyt felé.
A lány végül nagy hasznunkra vált. Profikat meghazudtoló módon végezte el a neki kiszabott feladatott. Büszke voltam rá.
-Cass - ről hallottál valamit? - köszörülte meg a torkát.
-Nem. Mióta lelépett semmit. - ráztam meg a fejemet.
Tudtam, hogy ezzel csak elkeserítem még jobban, de nem akartam hazudni neki. Elvesztette mindkét embert, akikre számíthatott. Max nem mondott semmit. Átéreztem a fájdalmát. Egy barát elvesztése fájt. Nem kicsit. Főleg ha rövid idő alatt, mindkét fontos ember eltűnik az életéből. Magára maradt. Vagyis nem teljesen hiszen én ott voltam neki, de az mégsem ugyanolyan volt. Hiszen nem ismertük egymást olyan régóta.
-Ha szeretnél beszélni valamiről...akármiről, én itt vagyok. - mondtam.
-Tudom. - mosolyodott el halványan.
Vett egy nagy levegőt, majd megpróbált felülni ami egy kis segítséggel sikerült is neki. Ugyan nem akarta kimutatni, de voltak fájdalmai. A gyógyszerek már kezdtek kiürülni a szervezetéből, de még nem kaphatta meg a következő adagját. Sajnáltam, hiszen miattunk került oda. De nem volt más lehetőségünk, akkor sem ha szerettük volna. Azért, hogy megmentsük a világot mindig is áldozatokat kellett hoznunk.
-Nem sokára megkapod a következő adagot a gyógyszerekből. - mondtam.
