Rég találkoztunk, legalábbis, ha nem számítjuk a tegnap estét (Spacc ff.)

Kapucnis alak

Lassan lépdeltem az utcán. Fülemben zene szólt, én pedig a tájat figyeltem. Befordultam a sarkon, majd beléptem az edzőterem ajtaján. Bementem az öltözőbe, átöltöztem, majd nekikezdtem a szokásos edzőgyakorlataimhoz. Fekvőztem, lábaztam, húzódzkodtam. És miközben az edzéstervemet végeztem feltűnt egy kapucnis alak. Egy személy, aki az ablak másik oldalán, cigizett. Fekete pulcsija alól, csak egy-két kósza szőkés tincs látszódott ki. Kezében telefon volt, amit szinte percenként nézett meg újra és újra. Amikor elégett egy csikk földre dobta, eltaposta és egy újra gyújtott rá. Kis ideig azon filóztam ki is lehet, majd tovább folytattam az edzést.

Lezuhanyoztam, visszaöltöztem kinti ruhámba, de az alak még mindig ott állt. Kissé furcsállva léptem ki a terem ajtaján, és indultam el felé. Az arcát nem néztem, mert tudva, hogy akár egy őrült rajongó is lehet, aki pont rám vár. Valamint arrébb sétáltam tőle, hátha a cigiben drog is lakozik, és azt fogy ilyen gyorsan.

Már éppen túlhaladtam, amikor utánam szóltak.

- Brúnó? - kérdezte egy ismerős hang.

- Igen? - fordultam meg, majd feltűnt, hogy a kapucnis alak szólt. Aki nem más volt, mint Manuel. - Haver, te mit keresel itt? És mi ez a haj?

- Kikapcsolok, és unatkoztam. De tudunk beszélni?

- Persze, mondta. Csak üljünk be valahova, mert kezd szemerkélni az eső.

- Rendben. A kocsim megfelel?

Erre csak bólintottam egyet, majd elindultunk a jármű felé. Én beültem az anyósra, Manu pedig a volán mögé, a táskám pedig a hátsó ülésre került egy laza dobással.

- Hallgatlak - mondtam, miután kényelmesen elhelyezkedtem.

- Új csajom van - jelentette be hirtelen.

- Hogy-hogy? Mi lett Edinával? És ki az új barátnőd?

- Úgy hogy a drága barátnőm, pontosabban már csak volt barátnőm egyszerűen kidobott. Valamelyik nap arra értem haza, hogy a cuccait pakolja, és készül valahová. De amikor megkérdeztem hova megy és miért azt mondta. Idézem: „Elegem van, rohadtul nem kaptam meg tőled, amire vágytam, kurvára csak a zenéiddel és a fasz haverjaiddal foglalkozol! Eleve haza se kellett volna még érned, és akkor nyugodtan elhúzhattam volna!" Ez úgy egy hónapja történt, aztán néhány hétig még volt egy ilyen se veled se nélküled kapcsolat kettőnk között. Majd múlthét elején teljesen véget ért. Aztán a szombati koncert után összejöttem Kikivel - mesélte és közben látszott rajta, hogy mennyire megviselte ez az egész.

Annak ellenére, hogy csak a gyalogosokat bámulta az úton, tudtam, hogy belül milyen érzési vannak. Tudtam, hiszen nem is olyan rég pontosan ugyanilyen érzéseim voltak. Fájó, kínzó gyötrelem, ami napról napra csak nő. Szerencsés, hogy ilyen hamar talált valakit, aki segít neki a helyrerázkódásban.

- Mi a terved? - kérdeztem kis idő elteltével, mialatt a hallottakon elmélkedtem.

- Elég jól kijövünk Kikivel, úgyhogy ez feldob. Már amikor, nem esek depresszióba, mint az előbb. És nem kezdek el ezerrel füstölni.

- És mit tudsz Edináról? - tudakoltam kicsit félve, mert sejtettem, hogy érzékeny a téma.

- Elköltözött. Amikor összejöttem Kikivel, rám írt, hogy hamar túlléptem rajta, és tudta, hogy megcsaltam, meg hogy reméli, szétesik az életem. Én csak visszaírtam, hogy legalább nem lesz több elpocsékolt időm. Azóta semmi infóm.

- Gondolom dalok terén, most több az ihlet.

- Ne is mond, már készül egy album - mondta fejcsóválva.

- Nehéz? - kérdeztem, bár tudtam a választ.

- Pokolian, olyan mintha 100 hiba következménye egyszerre zúdulna rám. Mintha idegen lenne minden, mintha zombi lennék. És az fáj a legjobban, hogy előre tudtam, hogy ez lesz mégsem tettem semmit. Mert...

- Mert még mindig jobb volt, mint a magány, a számtan seb és a tudat, hogy teljesen elvesztél - fejeztem be helyette a mondatot.

Erre csak rám nézett és megcsóválta a fejét.

- Eldobjalak? - érdeklődött terelve a témát.

- Aha, kösz.

Az út csendben telt. Valószínűleg mindkettőnk gondolatiban az életünk képei cikáztak, megerősítve bennünk azt a tudatot, hogy valamit nagyon elcseszhettünk, ha most híres emberként itt ülünk kussban egy drága kocsiban és azon elmélkedünk miért fájó ennyire a nők létezése.

Pár perc múltán leparkoltunk a házunk előtt.

- Köszi, hogy elmondhattam a gondolataimat.

- Nem tesz semmit. Viszont adhatok egy ötletet?

Válaszul csak bólintott egyet.

- Az albumod kapcsán...

- Igen?

- Van már címe?

- Nincs.

- Ha gondolod, akkor legyen a neve Idegen.

- Meggyőztél - bólintott. - Kösz az ötletet.

- Én pedig köszönöm a fuvart - pacsiztam le vele, majd beléptem a házunkba.