Rég találkoztunk, legalábbis, ha nem számítjuk a tegnap estét (Spacc ff.)

Érzelmes napok

Egy hete történt a baleset, de már úgy folyik minden, ahogyan kell. Pontosabban majdnem, tegnap este szakított velem Sári, azzal az indokkal, hogy ő már nem érez semmit, és mást szeret. Ez volt az utolsó mondat, amit hallottam, azóta semmi. Csak álmatlanul forgolódom az ágyban, próbálok regenerálódni, de nem megy. Sári volt a szívem, miatta csináltam oly sok dolgot. Ő viszont megfogta a szívemet, megszorította és szétmorzsolta. Én pedig próbálom összeszedni a hamut, de szél csak még inkább szétszórja. És még azt sem mondhatom, hogy haragszom rá, hiszen ha valaki más a szívét ellopta, az nem az ő hibája. Talán jobban kellett volna vigyáznom arra a szikrára, és nem eloltanom. Magamat okolom, bár tudom jól, hogy nem én vagyok a hibás, sem ő, ez a sors döntése, nem a miénk. Belül mégis úgy érzem, hogy kár értünk. Egy valami nyugtathatja meg most a belsőmet, az alkohol. Hamarosan, elpusztítom magam alaposan.

Kisiettem a házból, és bementem a legközelebbi szórakozóhelyre. Ittam, ittam és ittam. Nem nagyon érdekeltek a dolgok. A belsőm még mindig azon veszekedett mit is lehetett volna tenni, de mivel szesz már hatni kezdett, az emlékes is szép lassan feledésbe merültek.

Szemszögváltás!

Idegesen rontottam be az ajtón, mert tudtam, hogy Brúnó nagy hülyeséget csinált. Megragadtam a karjánál, és elkezdtem kifelé húzni. Arcáról leolvasható volt, hogy nem díjazza, de nem ellenkezett.

Mikor kiértünk az utcára, az egyik kezét a nyakamra raktam, én pedig egy kézzel a derekánál fogtam, nehogy eldőljön. Nem sokat beszéltünk útközben, de egy valamit megkérdeztem tőle.

- Miért? Azt hittem ennél okosabb vagy - mondtam botránkozva.

- Ez nyugtatott meg.

Erre nem feleltem. Tudtam, hogy részeg, de józan a válasz. Nem akartam leállni vele vitatkozni, hogy ez rohadt szar módszer, inkább segítettem neki felállni a gödörből. Mert nem egy vitára volt szüksége, hanem a legjobb barátjára.

Betántorogtunk a nappaliba, ott pedig leültünk a kanapéra. Mindent elmesélt, az elejéről egészen eddig a percig. Sajnáltam, nem ezt érdemli. Sárit is megértem, de neki kevésbé fájt a szakítás. Ő nem tudta, hogy Brúnó pár hónap múlva már megkérte volna a kezét. De így legalább, nem akkor csalódott.

Szemszögváltás!

Péntek van, azaz ma van az öcsénk születésnapja. Brúnó még mindig kivan, bár határozottan jobban van, mint szerdán, de még nem az igazi. Viszont Zalán születésnapját, nem hagyhatja ki. Nem azért mert olyan hiper, szuper menő lesz, hanem azért mert a testvéréről van szó. És azt a pár órát, ki kell bírnia. Bár a szüleinkkel egy ebéd... Valamilyen szinten megértem, de ha én nem veszem rá akkor Laszának, és őt meg nem akarom ilyenekkel fárasztani, bár biztos segítene, de nem szeretném.

Úgyhogy most vár rám egy hosszú beszélgetés a drága bátyámmal.

- Brúnó - kezdtem bele, amíg leültem mellé.

- Igen?

- Ugye tudod, hogy milyen nap van ma.

- Péntek.

- Nem erre gondoltam - mondtam, talán kicsit túlságosan is feszülten.

- Jól van, na. Ha arra gondolsz, tudom, hogy ma van Zalán szülinapja.

- És?

- Mi és? - kérdezett vissza.

- Brúnó!

- Nem fogok veletek vacsorázni! Menj nélkülem! - háborgott.

- De az öcsédről van szó - kezdtem győzködni.

- Nem, arról van szó, hogy nem akarok most egy családi vacsorát!

- Tehát az a bajod, hogy az ősök kérdeznének...

- Be ne fejezd!

- De ez a bajod?

- És ha igen?

- Akkor, lehet, hogy tudjuk orvosolni a problémát. Legalábbis megelőzni a feszültséget.

- Mégis hogyan?

- Ha másról szólna a vacsora.

- De amúgy is Zalánról szól.

- Alapvetően igen, viszont nem kell csak róla szólnia.

- De ma van a szülinapja.

- Igen, és lényegében róla is fog szólni. De ha elfelejtetted volna, három gyerekük van anyáéknak, nem kettő.

- Magadra gondolsz? - érdeklődött, kíváncsian.

- Aha.

- Kifejtenéd?

- Anyáék örülnének, ha nem csak ketten mennénk.

- Nem hiszem. Nem szeretik a hívatlan vendégeket.

- De nem lesz hívatlan - mondtam határozottan.

- Miért is?

- Mert tudni fognak róla.

- Erre rájöttem. De nem szeretnél végre beavatni a tervedbe?

- Lasza is jönne, mint a barátom, és nem, mint a haverod. Apa, és anya is már régóta vár arra, hogy bemutassam egy barátomat, és ez egy tökéletes alkalom. Mindannyian jól járunk. Zalánnak ott leszünk a születésnapán, te valamennyire megszabadulsz a kérdésektől, anyáék találkozhatnak a barátommal, Lasza kap egy ingyen vacsit, én pedig mindent megoldottam. Mit szólsz?

- Azt, hogy jók a terveid.

- Akkor eljössz?

- Igen. De akkor Laci is jön!

- Jön, jön, nyugodj meg. Mindjárt beszélek vele - nyugtattam meg.

Ebben a percben zaj hallatszódott a lépcső felől. Lasza éppen, akkor botorkált lefelé, mikor mi beszélgettünk. Így csak a felét értette a mondatomnak, na meg persze azért, mert még nem teljesen ébredt fel.

- Kivel fogsz beszélni? - kérdezte álmosan.

- Veled, Baba.

- És miről is? - tudakolózott tovább, miközben leült mellém.

- Hát szerettem volna megkérdezni, hogy eljössz-e velem valahova?

Ez a beetetés része a történetnek. (Bár Laszát nem feltétlenül kellett volna, de így izgalmasabb.) A felvezetésből úgy lehet érteni, hogy csak kettes a program, viszont ez nem így van. De a célszemély (jelen esetben Lasza) ezt másképp gondolja, így egyből beleegyezik. A program további részletei csak később derülnek ki, ezért a felkért „alany" már nem akarja visszamondani, vagyis kénytelen elmenni.

- Persze. Hova? - kérdezett vissza, ameddig elkezdte simogatni a combomat.

- Hozzánk, Zalán születésnapjára.

- Meghívtak?

- Még nem, de csak egy telefon.

- És miért szeretnéd, hogy menjek?

- Mert pasimként fogsz jönni, nem, mint Brúnó haverja - magyaráztam.

- Oké.

- Köszönöm, Lasza - mondtam, majd hálaként az ölébe feküdtem.

Hamar elkészültünk, de az út nem volt ilyen gyors. Dugóba keveredtünk, és a fél órás útra máris rájött még egy, így másfél óra elteltével érkeztünk meg. A kocsit leparkoltuk, és már indultunk is felfelé.

A vacsora jól sikerült, Zalán örült az ajándékoknak. Brúnót békén hagyták, ellenében Laszával rengeteget foglakoztak. Pontosabban milliónyi kérdéssel, és egyéb velem, kapcsolatos dolgokkal bombázták minden második percben, amikor nem az ünnepelttel foglalkoztak. De legalább jól éreztük magunkat, és ez a lényeg.