Rég találkoztunk, legalábbis, ha nem számítjuk a tegnap estét (Spacc ff.)

Erre vártam

- Laci, látogatód jött - halottam meg Brúnó hangját.

Megfordultam a széken, és Lizát láttam. Ott állt a küszöbön és érezni lehetet, hogy mindjárt összeesik a sírástól.

- Liza! - rohantam oda.

Szorosan átöleltem, és nyugtatgatni kezdtem.

- Nyugi, most már itt vagyok - súgtam neki.

Nem bírt a lábán állin, ezért leereszkedtünk a padlóra. Fejét a vállamra hajtotta, és úgy zokogott. Az egész teste rázkódott. Az egyik kezemmel öleltem a másikkal a hátát simogattam.

- Sss, sss. Nyugodj meg, nincs semmi baj - csitítgattam.

A fiúk minket néztek, de nem érdekelt. Most az egyetlen dolog, ami foglalkoztatott az Liza volt, és csakis kizárólag ő.

- Most már ne játszadozzunk, nem bírom nélküled! Még egy percet sem! És tudd, hogy nem akarlak elveszíteni, mert mindennél és mindenkinél jobban szeretlek baba. Csak olyan hülye voltam. És. És szeretlek - zokogta.

- Ne hibáztasd magad, nem te rontottad el!

- De nem is a tiéd! Megtaláltam a lapot, ahol bebizonyították, hogy bedrogoztak és amúgy is hót részeg voltál, és, és azt se tudtad hol vagy, és, és...

- Nyugi, most már nincsen semmi baj. Itt vagyunk egymásnak.

Még hosszú perceknek kellett eltelnie, hogy Liza abba hagyja a sírást. Én egy centi mérettel sem mentem arrébb, ott ültem mellette és nyugtatgattam.

- Srácok, mi most megyünk. Brúnó otthon tala, titeket pedig majd hívlak - mondtam, miközben segítettem felállni Lizának.

Kisétáltunk a házból és beültünk a kocsiba, Liza hátra ült, én előre a volán mögé. Kigurultunk a garázsból és elindultunk. De nem hazafelé, hanem csak valahova a világba.

Útközben rágyújtottam, a füst kifelé gomolygott az ablakon és szertefoszlott a tiszta égbolton. Időnként hátrapillantottam, hogy lássam gyönyör kék szemeit.

Régóta vártuk már ezt a percet, most mindketten éreztük, hogy szükségünk van egymás jelenlétére.

Leparkoltam egy réten, fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk, de nem is érdekelt. Kiszálltam és beültem Liza mellé. A kocsi világítását kikapcsoltam, csak a hold fénye világított. Elkezdtem simogatni a combját, és közben egyre közelebb másztam hozzá. A homlokunk már egymáshoz ért, az orrunk majd az ajkaink is találkoztak. A nyelveink erejüket méricskélték a szánkban. Majd Liza átült az ölebe, és közben a hajamban turkált. Én a derekánál fogtam, és néztem, hogyan táncol a fény a szemében. Ő rám mosolyodott és levette felsőjét, engem hasonló cselekedetre utasított. Ekkor a telefonom képernyője felvillant. Brúnó írta a következőt: Csak ne baszd el még egyszer!

Nem válaszoltam, mert nem érdekelt. Inkább folytattam a vetkőzést Lizával együtt.

Nyár van, mégis hűvösek éjszakák. Így mikor elérkeztünk a hangadós részhez, nem csak a hangunkat, hanem leheletünket is érzékelni lehetett.

Órák teltek el, de mi még mindig ott voltunk. Annyi változással, hogy a hátsó ülésen ültünk összebújva, betakarózva és a csillagokat néztük. Nem akartunk sehova menni, csak egymással tölteni a hajnalt. Igazság szerint nem is mehettünk volna, hiszen a tank félig már üres volt, így hazáig biztos, hogy nem bírta volna ki.

Igaz most nem voltam teljesen magamnál, elvesztettem az eszemet, de mégis jól éreztem magamat. Nem úgy tűnt mintha telne az idő, csak egyszerűen létezne, mint egy fogalom. Hiszen több mint egy hónapja nem tudtam magaménak érezni ezt a lányt, és most végre az enyém lehetett, ami egy leírhatatlan érzés volt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Na, sziasztok.

Ez egy romantikusabb, egyszerűbb és rövidebb rész volt. Kicsit bele láthattatok Laci gondolataiba/érzéseibe újból. De a lényeg, hogy újra összeállt a párosunk. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy közeledünk a történet végéhez...

Jövő héten új rész.

Jó olvasgatást!