Ninjago (Befejezett)

Nem lehet így vége! Vagy igen? (Lloyd szemszöge)

Az után a tény után, hogy Harumi él, rosszabbodtak a helyzetek. Kezdtem látomásokat látni, a csapatot pedig nem értem el sehogy. Egyre jobban féltem. És ezek után már nem is láttam semmit a családom holttestén kívül. "El kell mondanod Akitának!"- gondoltam magamban. Szerencsére akkor belépett Akita. Látta a falfehér arcom, így azzonnal kérdezni kezdett.
-Baj van szívem?
Ránéztem. Nem akartam megilyeszteni. De muszály elmondanom.
-Akita... szerelmem... muszály megcsókolnalak, mert többé nem lehet rá esélyem.
-Hogy érted ezt?
-Egyetlenem... attól félek, hogy az életünknek hamarosan vége.
Akita odajött hozzám. A szemembe nézett. Nem félt.
-Akkor örülök, hogy veled fogok meghalni. És köszönöm neked ezt az életet!
-Én pedig köszönöm, hogy életben tartottál.
Azzal az ajkunk összeért. Lágyan, finoman csókolt. A szeme könnyben ázott. Én az eddiginél jobban öleltem. És aztán elfordította az arcát. A könnyeit törölte. Csak próbálta titkolni.
-Szerelmem! Ne sírj! Én mindent megteszek, amit tudok!
-Tudom.- szipogta- Csak a gyerekek még el se kezdhették a normális életet, de már meg kell halniuk?
-Sajnos a sorsot nem lehet megváltoztatni.
Akita a szemembe nézett.
-Szeretlek!- suttogta.
-Én jobban.
-Én mégjobban!
Aztán a két gyermekünk lépett be az ajtón.
-Halgatóztak.- mondta Akita.
-Igen.
Louise jött oda hozzánk.
-Akkor mi tényleg meg fogunk halni?
Aztán az ő szemébe néztem. A szeme az anyjáé volt.
-Nem fogunk meghalni.
-De hallottuk.
Angelica az ajtóban állt. Zokogott. Ránéztem. A haja a szeme előtt lógott. Zöld színű egyberuhában állt amin egy fekete masni volt rákötve.
-Gyere ide kincsem.
Angelica odajött hozzám. A mellkasomra hajtotta a fejét.
-Nem akarom, hogy meghaljunk.- mondta.
-Angelica... csukd be a szemed!
Ő becsukta és a szívverésemet hallgadta.
-Hallod? Ez a szív mindig értetek dobog!
-És én eddig soha nem köszöntem meg ezt neked!
-Szeretlek titeket!
-Mi is apa!
És utánna mély csend követtkezet. Angelica elaludt a mellkasomon. Ezen egy kicsit meglepődtem.
-Milyen nyugodtan elaludt.- mondta Akita.
-Az ember szívverése bárkit megnyugtat. Had aludjon!
Én pedig lefeküdtem vele az ágyra. Akita és Louise is mellém feküdt, és elaludtunk. Álmomban eléggé ijesztő dolgot láttam. A szobában sötét volt és csak én voltam bent. És aztán észrevettem... egy nő alakja volt az ágyam előtt. És két gyermeké. A családom volt az szellemként. Aztán felriadtam. De a szobában tényleg nem volt senki. És akkor... elképesztő fájdalom nyilalt a hátamba. Összeestem. És meghallottam egy hangot, amelyet eléggé jól ismertem.
-Üdv néked Lloyd!
Harumi volt az! És aztán megláttam az alakját. Fekete ruhában volt. A haja két oldalra volt fésülve. Aztán valami meleg folyt végig a hátamon. És rájöttem... A saját vérem volt! Harumi leszúrt egy kardal! De akkor... a családom már halott.
-Jó volt megismerni. De, most ideje elbúcsúzni. Ég veled Lloyd!
Éreztem, hogy egyre több vért vesztek. De abban a tudatban halok meg, hogy volt mért élnem és harcolnom. És halálom közben láttam, ahogy Harumi kézenfogva elsétál OverLorddal....