This is everything, only not Romantic.

26. Az agyam eldobom!

Tom, kapva az alkalmon, kirohant a házból, mikor megfordultam telefonnal a kezemben. Bill és a többiek majdnem kiestek az ablakon, úgy röhögtek, már megint. Grimaszolva mutatott be nekik, majd a rózsát lerakva a lábtörlőre, becsengetett, és elbújt a bokor mögött. Mint egy szerelmes kisfiú! Megvárta, amíg kinyitom, felveszem a rózsát, körbe nézek, és egy váll rándítással bemegyek. Odasurrant a kocsijához, majd onnan beiszkolt a házba. Bill és a többiek röhögve jöttek le a lépcsőn, már majdnem felbuktak egymásba, annyira nevettek.

- Ez rohadtul nem vicces! - mérgelődött Tom.

- Ha láttad volna a mi szemszögünkből! - fetrengett Andy.

- Úgy viselkedtél, mint egy szerelmes tizenéves. - törölte le könnyeit Bill.

- Hát tesó, nagyot alakítottál! - vágott póker arcot George, de nem bírta sokáig, és elröhögte magát.

- Nagyon viccesek vagytok, mondhatom! - vágta be a durcit Tom.

- Ha ezt tudom, levideózom az egészet. - kapkodott levegő után Andy.

- Nekem meg van! - emelte fel a telefonját Gustav.

- Gustav! - akadt ki Tom, bár szerintem mindenki megérti, miért. - Ha meg mered neki mutatni, esküszöm az atya úr istenre, hogy eláslak a hátsó kertben!

- Nem terveztem! - vigyorgott rá Gustav. - De ezt jó lesz majd egy pár év múlva megnézni.

- Remek! - ült le egy fotelba Tom.

- Nem tudom mit parázol tesó, szerintem aranyos volt. - ült le elé Bill. - Bár egy kártyát rakhattál volna a rózsákra, hogy legalább valami halvány lila gőze legyen arról, kitől kapta.

- Szerintem, nem hülye, ki fogja találni. - célozgatott Andy. Bár nem kellett volna, és erre ő is rájött, hisz akár így magát is letudja buktatni, hogy elszólta magát.

- Szerintem meg, már kitalálta. - vigyorgott George, miközben az ablakon mutogatott ki.

Mindenki oda kapta a tekintetét, s látták, hogy épp jövök ki a házból, egyenesen feléjük tartva. Tom azzal a lendülettel fogta magát, és fel sprintelt a szobájába, mintha ott sem lett volna az elmúlt tíz percben. A fiúk csak lestek utána. Bill intett, hogy majd ő elintézi, és már készült is a bejárati ajtó nyitásához. Egy pillanat múlva, már csengettem is, s ki is nyílt az ajtó előttem rögtön.

- Öhm, szia Bill! - köszöntem kicsit kínos mosollyal az arcomon. - Tom itthon van?

- Aha, a szobájában van. - Bill úgy tett, mintha nem tudott volna semmiről. - Menj csak fel nyugodtan.

- Nem akarok zavarni. - mentegetőztem, de Bill már be is húzott a házba. - Sziasztok fiúk! - intettem mindenkinek, mire mindenki vigyorgott rám mint a vadalma, s visszaintettek. Vagy is hát, inkább felfelé intettek, jelezve hogy menjek már. Furcsán néztem rájuk, de inkább nem tettem szóvá.

A lépcsőn felrohantam, s kicsit vörös fejjel - zavarban voltam! - bekopogtam Tom szobájába. Egy halk "Nyitva van!" mondat után, be is nyitottam. De csak egy kis rést hagyva, hogy betudjam dugni a fejem.

- Szia! - köszöntem halkan, kerülve a szem kontaktust. - Rá érsz, tudunk beszélni?

- Persze, gyere csak! - ült fel az ágyán.

Persze Tom miért is ne! Egy háromnegyedes nadrág volt rajta, az is le tolva legalább a feneke feléig, a felső testén pedig csak egy kibaszottul kivágott trikó, ami talán csak a köldökét és a has falát takarta. Nyeltem egy nagyot, majd beléptem. Becsuktam magam mögött az ajtót, bár féltem. Lehet, nem kellett volna. Mint egy robot, úgy fordultam meg, és lassú léptekkel közelítettem meg Tomot. Ő végig engem nézett, de én az istenért se akartam rá nézni. Leültem elé az ágyra, a lehető legtávolabb. Igen, akkor már leesett, hogy tényleg szeret, vagy is inkább csak kezd. Eljutott a tudatomig mind az a rejtett információ, amit a fiúk próbáltam belém verni, bár Andy meggyorsította ezt az időt, és bár véletlen is, de kimondta kerek perec hogy mi van.

- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte halkan. Megremegtem a hangjától.

- Először is.. - próbáltam összeszedni a gondolataimat. - .. köszönöm, a virágokat. Másodszor, legközelebb, próbálj gyorsabban eliszkolni a bokorból. - adtam át neki az ott hagyott telefonját. Végül ráemeltem a tekintetem. Hát, nem kellett volna! Tom elpirult, és olyan cuki, ártatlan nézéssel nézett rám. Olvadni tudtam volna ettől a tekintetétől. Remegő kezekkel vette el tőlem a telefont, s bólintott egy aprót.

- Nincs mit. - suttogta.

- Megkérdezhetem, hogy miért kaptam? - próbáltam valami bíztató mosolyt magamra erőltetni, de egy apró száj ránduláson kívül nem nagyon jött össze semmi egyéb.

Tom nyelt egyet. Azt hittem, hogy könnyebben fog választ adni, de hát ez is csak egy szép álom volt. Vártam pár percet, amíg eljátszadozott az ujjaival, majd egy hangos sóhajtás után megint rám nézett.

- Igazából, nem így akartam, hogy megtudd. - kezdett bele halkan. - Úgy terveztem, hogy megleplek miközben főzöl, de megcsörrent a telefonod, és megijedtem.

- Mit kellett volna megtudnom? - kezdett már komolyan érdekelni a dolog, bár tudtam róla. De, a türelmem határos, és úgy éreztem, elfog fogyni a beszélgetésünk alatt.

- Hát, isten igazából.. - sóhajtott fel megint. - .. magam sem tudom, hogy is mondjam el.

- Ahogy tudod! - sürgettem meg egy kicsit. Reménykedtem benne, hogy ez segít.

- Nos, fogalmazok egyszerűen. Elég nehezen mutatom ki az érzéseimet. - nyúlt a tarkójához. Öcsém, ezeknek a mániájuk volt a kínos helyzetekben a tarkójukat basztatni. - És, hát ha Billék nem noszogatnak, akkor talán még a rózsáig se jutottam volna el.

- Ami mit tesz? - csak nekem kellett kihúzni a szájából minden egyes szót.

- Hogy többet érzek irántad, mint egy barát. - nézett fel rám kis kutya szemekkel. Láttam, hogy megcsillan a szeme abban az enyhe világításban. A testemben furcsa érzés keringett. Minden szavába beleremegtem, liba bőrös lettem. A nézésétől meg egyszerűen elolvadtam. Szaporábban vettem a levegőt, bár nem tudtam hogy miért. Tom ezt nem vette észre. Vártam hogy folytassa, mert úgy éreztem, az összes vér a fejembe áramlik. Furcsa volt, hiszen szemtől szembe senki nem mondta még ki nekem az érzései. Helyesbítek, az olyan érzéseket, amiket irántam tápláltak.

Próbáltam nyugodt maradni, feldolgozni ép ésszel a mondataid. De csak ez csöngött a fülembe, egy folytában, az ő hangján: "Többet érzek irántad, mint egy barát". Ott helyben, letepertem volna legszívesebben, és el sem engedtem volna addig, amíg halott kezeim le nem hullanak róla! De, sajna ez álom világ. Vissza a valóságba!

- Pontosabban, mennyivel többet? - csuklott el a hangom a mondat végére, amire más sajna felfigyelt.