Kottába Vésve

9.fejezet- Novemberi Émelygés

A november nyomasztóan köszöntött be, legalábbis nem így képzeltem. A napjaim szürkésekké és átlagosakká váltak, főleg úgy, hogy a napokban teljesen borús az ég, sőt, legtöbbször záporok vannak a városban. Ezért nem nagyon hagyom el a házat, csak az iskola, vagy a bolt miatt, de egyébként az ágyamban szomorkodok. Igazából nem lenne okom a búsulásra, mégis magamat hibáztatom a történtek miatt. Az üzeneteire sem tudnék válaszolni, úgy érzem mintha teljesen elrontottam volna köztünk azt a halvány szikrát, mivel most biztos rájött, hogy teljesen belé vagyok zúgva. Sokat gondolkoztam, hogyan hozhatnám rendbe a kapcsolatunkat, viszont minél többet gondolkozok, annál többet rontok, hiszen napok óta nem válaszolok neki. Úgy érzem valami elfoglaltságot kéne keresnem, amitől jobb hangulatba kerülök, vagy csak nem gondolok ennyit rá. Annak ellenére, hogy elrontottam eléggé kedves üzeneteket küldött. Kérdezett a kedvemről, illetve küldött egy vicces telefonos játékot, ezért is van szörnyű bűntudatom. A történtek ellenére ezek szerint nem utált meg, viszont abbahagyta egy idő után az írást, amint észre vette, hogy nem fogok válaszolni. Meglepetésemre, mégis üzent egyet a telefonom, bár ezek csak a fiúk voltak. Úgy gondoltam jobb ha őket figyelembe veszem, úgyse tudják mi történt aznap este.

Do-Hyung : Srácok, ma este lesz egy buli a Malacperselyben, tudjátok, az a kurva jó hely ahol múltkor ittunk! SHOTA NEKED IS KÉNE JÖNNI!

Yun : Nekem tetszik az ötlet, finom volt múltkor ott az az epres koktél.

So : Ja, ma én is ráérek 8-kor ott tali?

Megyek én is! Pontosan hol van ez a hely?

Do-Hyung : A pláza melletti kisutcán kell lefordulni jobbra, egy ilyen fekete épület, általában üvölt ott a zene, úgyis felismered! Akkor 8-kor tali.

Örültem hogy legalább a fiúkkal tudok most egy kis időt tölteni, lehet elhanyagolom őket amióta Hiroval töltök időt. Ennek ellenére mégis úgy érzem, mintha vele se foglalkoznék annyit, nem tudom mit tehetnék. Az ágyból lassan kikecmeregtem, estig valahogy csak össze kéne szedni magam. Valójában semmihez sem volt kedvem, de ha nem egy roncshalmazként akarom végezni, akkor kénytelen vagyok kimozdulni innen, meg kell tennem ezt önmagamért és talán még Hiroért is.

A fürdőszobához vezetett utam, ahol lezuhanyoztam és nagyrészt rendbe raktam külsőmet. A tükörben pár percig még nézegettem magam, majd közelebb hajoltam, és megnéztem milyen arcot vágtam, amikor majdnem elcsattant a csók. Elég bugyután néztem ki, de remélem Hiro nem így vélte. A konyhában kerestem valami harapnivalót, miközben insta oldalát nézegettem. Éppen kitett a storyba egy képet egy lánnyal és pár fiúval. Mosolya ugyanolyan csodás volt, mint amikor velem van, valószínű, hogy nem jelentek neki semmit. Ugyanis hány sztár jönne össze fanatikus rajongójával? Egy könnyen nem tudnék túl lépni rajta-az igazat vallva nem is akarok-, de remélem hogy a srácok elvonják figyelmemet legalább az este erejéig. Régebbi képeit is nézegettem, jobban örülnék ha inkább a ma estét vele tudnám tölteni. A kezemmel megérintettem arcomat, úgy ahogy ő tette miközben arcára meredtem a telefonon keresztül. Hiányzik. Talán tényleg jó ötlet lett volna hozzá költözni, persze ezt nem tehetem. Vajon megtörténhet valaha? Minden dologról ami körbe vesz engem csak ő jut eszembe.

Az odatett pirítós ugrott ki most a sütőből, ami miatt kizökkentem, kezemet pedig elvettem arcomtól. A pirítósnak neki láttam állva, magányos hangulatom társasága pedig Pamacs lett, Haru cicája, aki lábamnak dörgölőzve kívánt jó reggelt. Vajon Hiro szereti a cicákat? Nem! Nem gondolhatok rá! El kell felejtenem, legalább erre a napra.